Orbán Viktor ezt üzente a tüntető fiataloknak

  • 2018. április 23.

Belpol

De volt szava a külföldre vándorolt százezrekhez is.

„Jól tudjuk, előbb-utóbb minden ország olyan lesz, amilyen a fiatalság” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Hungexpón, a XI. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján. Nemzeti érdekünk tehát, hogy olyan fiatalokat képezzünk, akik piac- és versenyképes tudással rendelkeznek, hangsúlyozta, majd beszélt arról is, hogy „jó lenne, ha azok a fiatalok, akik kikerülnek az iskoláinkból, büszkék lennének arra, hogy tudásukkal, munkájukkal és sikereikkel hozzájárulhatnak ahhoz az ezeréves alkotáshoz, amit egyszerűen csak magyar hazának hívunk”.

Természetesen ezúttal sem maradt el a burkolt sorosozás és menekültezés, sőt a miniszterelnök figyelmeztette, azt a több százezer fiatalt, akik az elmúlt években hagyták el az országot. „Tudjátok, Európa ma úgy van összerakva, hogy a szerencsésebb múltú és gazdagabb országok el tudják szívni más nemzetek szakképzett fiataljait. Ránk, rátok is pályáznak más országok munkaadói.”

Szerinte erre két válasz adható:egyrészt büszkék lehetünk rá, hogy a magyar fiatalok bárhol meg tudják állni a helyüket a világban, másrészt „felépítjük azt a Magyarországot, ahol a fiatalokat munkahely, tisztességes fizetés, biztonság, saját családi otthon lehetősége várja”. Ezt nyilván segíti, hogy a legutóbbi parlamenti választáson „a magyarok úgy döntöttek, Magyarország továbbra is maradjon magyar ország”.

A miniszterelnököt a HírTv és az atv is próbálta arról kérdezni, hogy mit gondol a hétvégi tüntetésekről, és mit üzen annak a több tízezer fiatalnak, akik másodjára vonultak utcára a rendszer ellen. Orbán a következő válaszokat adta:

atv.hu

Megkérdeztük Orbán Viktort a hétvégi tüntetésről, aztán nézzék, mi történt!

 

A teljes beszéd megtekinthető itt:

atv.hu

ÉLŐ: Orbán Viktor beszéde Budapestről.

 

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.