Orosz válság - magyar bajok: Exportalanítás

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
1998/41. (10. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Gyűrűzik, kúszik befelé az orosz válság iszamos teste a magyar gazdaságba, tudjuk ezt. A baj mértéke, sőt a jellege is ágazatonként igen eltérő, nem beszélve a megítéléséről. Ennek megfelelően abban is nagyok a különbségek, amit a gazdaságpolitika, a költségvetés tehet, illetve tenni akar. Egyelőre csak a megoldás csapásirányai tisztulnak, szándékok fogalmazódnak meg, ígéretek hangzanak el, a majdani kötelezettségvállalás pontos körvonalairól nem csordogálnak még az információk.

Gyűrűzik, kúszik befelé az orosz válság iszamos teste a magyar gazdaságba, tudjuk ezt. A baj mértéke, sőt a jellege is ágazatonként igen eltérő, nem beszélve a megítéléséről. Ennek megfelelően abban is nagyok a különbségek, amit a gazdaságpolitika, a költségvetés tehet, illetve tenni akar. Egyelőre csak a megoldás csapásirányai tisztulnak, szándékok fogalmazódnak meg, ígéretek hangzanak el, a majdani kötelezettségvállalás pontos körvonalairól nem csordogálnak még az információk.

Négy százalék - hivatalosan, statisztikailag ennyi az orosz reláció aránya a magyar kivitelben, ami soknak semmiképpen sem mondható. De természetesen a részletek az érdekesek, a termelésnek azok a szeletei, ahol az átlagosnál sokkal rosszabb a helyzet. Itt van először is a mezőgazdaság és kapcsolt - feldolgozóipari - részei, amely az orosz piacon helyezte el első félévi összes kivitelének az egyötödét. Ezen belül vannak olyan termékek is - konzervek, húskészítmények például -, amelyek esetében az orosz export aránya az összkivitel 50 százalékát is eléri, sőt.

Kell-e az orosz piac?

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) keretén belül működő Agrárrendtartási Hivatal elnöke, dr. Kósa Ferenc ebben az összefüggésben - és a helyzet összetettségét érzékeltetve - azt is elmondta, hogy éppen a legnagyobb mennyiségben kikerülő magyar mezőgazdasági exportcikkek (gabona, húskészítmények stb.) esetében pótolhatatlan az orosz piac, hiszen az Európai Unióban eleve túltermelés van. Ha visszarettenünk Oroszországtól, a hűlt helyünkre más tör be, visszatérni túl nehéz, megnézhetjük magunkat. Vagyis a feladat nem egyszerűen a válság kezelése: az orosz piacot meg kell tartani. Ami a pillanatnyilag érzékelhető károk nagyságrendjét illeti, Kósa ezt több mint hatvanmilliárd forintra becsüli. Ebből tizenöt a már kiszállított, de - legalábbis mostanáig - kifizetetlen áru értéke, ugyanennyi az, ami piac- és menetkész, de most mégsem kérik. Végül több mint harmincmilliárd forintnyi azoknak a termékeknek az összértéke, amelyeket gyakorlatilag nem lehet eladni az oroszon kívül más piacra. Eddig csak az első kategória ügyében történtek véglegesnek mondható elvi döntések, itt hitelhosszabbítási, kamatteher-átvállalási konstrukciókban gondolkoznak. A másik két kategóriánál az intervenciós felvásárlások lehetősége merül fel, és ezzel párhuzamosan fokozottan keresi a tárca a piaci - főként éppen az orosz piaci - lehetőségeket.

Aztán ott van a gyógyszeripar - ezen belül a leginkább érintettként a Richter Rt. Ez a cég termékeinek 30 százalékát viszi ki a volt szovjet köztársaságokba, negyedrészben Oroszországba. Végül említeni lehet még a gépipart, amely szintén szállít Oroszországba, de elenyésző arányban. Itt már csak egyes konkrét vállalatok kerültek nehéz helyzetbe - a legismertebb példa az Ikarus Rt. az orosz piacra gyártott buszaival.

A másik metszet területi. Az amúgy is minden lehetséges bajtól sújtott keleti megyék helyzete a legsötétebb. Hajdú-Biharban például, ahol - ki hitte volna - sörfőző berendezéseket, orvosi eszközöket gyártanak orosz megrendelésre, már túl van a százmillió forinton az elszállított, de ki nem fizetett termékek értéke, amit pedig már elkészítettek, de nem indítottak útnak, az egymilliárdnál is többet ér. Hasonló nagyságrendről beszélnek Békésben, Szabolcsban és a szintén erős élelmiszeriparát nyögő Pest megyében is.

A közvetlenül érintett cégek jól látható első sora mögött ott húzódik a beszállítók hatalmas tömege. Megrendelőik válságos helyzete őket is maga alá temetheti. Széles Gábor Ikarus-elnök csak saját vállalata vonatkozásában több tízezer munkahely megsemmisülésének veszélyét vizionálta ebben az összefüggésben. Van, aki szerint túlzás ez, mások reálisnak tartják a negyven-ötvenezret is. Minden bizonnyal vannak erősen és gyengébben Ikarus-függő beszállítók, viszont feltételezhető, hogy éppen a fejletlen területeken, kisebb településeken élő kisebb vállalkozók bukhatják a legnagyobbat, ha nem tudnak most rugalmasan piacot, sőt terméket váltani.

Mi van?

A pontos helyzetkép fokozatosan tisztul, és talán ez is közelebb visz ahhoz, hogy lassan kormányzati oldalról is elhangozzanak a várt - és kellően kézzelfogható - nyilatkozatok. A Gazdasági Minisztérium két hete kérte föl a kamarákat, hogy nézzék meg, milyen hatásokkal jár tagjaik - vagyis a konkrét vállalatok összessége - szempontjából az, ami Oroszországban történik. A felmérés kérdéseire október 1-jéig összesen mintegy hatvan vállalat válaszai futottak be a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara központjába. Termelésükön belül 10 és 90 százalék közötti, vagyis szélsőségesen szórt az orosz export aránya. A válság a válaszoló cégeknél 5000-5500 ember foglalkoztatását érinti, ha nem is feltétlenül az elbocsátás közvetlen veszélyével. Mindenesetre van olyan vállalat, amelynek az exportpiac bedugulása miatt már problémát okoz a közterhek kifizetése is. Az összesített - az Ikarust és a gyógyszergyárakat is átfogó - adatok szerint a megtörtént szállítások utáni oroszországi kintlevőségek összege több mint 110 millió, a már ki sem szállított készleteké 200-210 millió dollár.

Felvetődik, hogy hibáztathatók-e maguk a bajbajutottak is. Tény, hogy az orosz válság nem az egyik pillanatról a másikra keletkezett, igazából az orosz gazdaságnak a válságon kívül nem is alakult ki más létformája. Az orosz piac választása az elmúlt években többféle megfontolásból is származhatott. Az élelmiszeripar számára például eleve meghatározó tény, hogy termékeit éppen Oroszországban tudja a legjobban eladni. Nyugat-Európa eleve túltelített, ráadásul az ottani piac annyira védett, hogy csak bagóért lehet konzervet árulni, és alacsony a nyereség azokon a távolabbi piacokon is, ahol a magyar konzervipar például már eddig is jelen volt.

Mi mennyi?

Az orosz piac fontossága mellett szólhatott sok vállalat számára az is, hogy nagy, hogy enni, gyógyszert szedni még ott is kell és kelleni fog, vagyis nagyot bukni nem lehet a dolgon. És országos mértékben az a bizonyos négy százalék már valóban nem mondható soknak. Munkácsy Gyula, a Kopint-Datorg világgazdaság-kutatója három szempontot is megjelöl, amely miatt nem kell azért teljesen leírni az orosz gazdaságot. Az egyik az, hogy a nyersanyagokból (olaj, gáz, fa stb.) adódó bevételek változatlanul áramlanak. Bár a változatlanságon belül aligha elhanyagolható változás például a világpiaci olajárak süllyedése, amit viszont az exportőrök szemszögéből nézve éppen a válság egyenlít ki, hiszen az alacsonyabb dollárbevétel a rubel zuhanása miatt relatíve még többet is ér. A Gazpromnak aligha vannak likviditási problémái. A másik körülmény az ország decentralizálódása, a központi hatalom meggyengülése, ami jól működő, módos és fizetőképes területi egységek kialakulásához vezet - például Tatársztán és Moszkva városa. A harmadik bizalomnövelő tényező pedig Oroszország sóvárgása elveszett presztízse után. Ez Munkácsy szerint oda vezet, hogy az állami kapcsolódású adósok mindenképpen igyekeznek majd törleszteni a tartozásaikat, hiszen a jó hírnév befektetés. Nem lehet tehát teljesen biztosra mondani, hogy az orosz piaccal számolni mindenképpen rossz külkereskedelmi stratégia - pillanatnyilag persze az.

A magyar-orosz külkereskedelmi mérleg egyébként deficites, vagyis a magyar kivitel értéke messze a behozatalé alatt marad. A tavaly egymilliárd dollárnál is nagyobb mérleghiányt az energiahordozók behozatala idézte elő, de az olaj áresése idén az első félévben majdnem harmadolta ezt az értéket. (Igaz, az export is visszaesik.) Tény, hogy Oroszország energiapiaci pozíciói nem igazán erősödnek, vannak, akik emiatt ezen a ponton is sejtenek kibontakozási lehetőségeket bizonyos barterügyletek felé.

Mi a teendő?

Az érintett vállalatok természetesen támogatási kérelmekkel ostromolják a kamarákat, bankokat és minisztériumokat. A költségvetés rovására mindeddig - kevéssé meglepő módon - egyedül a földművelés és vidékfejlesztés ügyének minisztere fogalmazott meg nyilvánosan ígéretet, amikor két hete Szabolcsban a konzervgyárak megsegítésére vonatkozó elképzeléseiről beszélt. Korai volna találgatni, milyen eszközökkel bírná rá dr. Torgyán József a bankokat arra, hogy az általuk finanszírozott vállalatoknak nyújtandó hitelgaranciát legalábbis felerészben finanszírozzák (a másik felét a költségvetés állná). Egyelőre a bankok nem mutatnak lelkesedést, a konzervgyárak sem tudják, mihez kezdhetnének az ötlettel.

Mi a helyes?

A javaslatnak kétségkívül értelmet ad, hogy az érintett cégek nem feltétlenül reménytelen esetek. Ugyanakkor pillanatnyi válságuk tovább ronthatná a munkapiaci helyzetet, általában éppen az amúgy is rossz állapotú térségekben. Másfelől viszont a támogatási elv nemcsak általános piacgazdasági megfontolásokból aggályos, hanem még igazságtalan is. A sikeres, a pillanatnyi helyzet mércéjével mérve jobb kereskedelmi politikát folytató vállalatokat ugyanis közvetett módon végül is büntetné. Vannak természetesen olyan gazdaságfejlesztési alapjaik az egyes tárcáknak, amelyeket most indokoltan mozgósíthatnak - és minden bizonnyal ezt is teszik.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közgazdasági igazgatója, Kompaktor Emília sem mutatkozott egyoldalú támogatáspártinak, amikor lapunknak nyilatkozott, pedig a kamara érdekvédelmi szervezet. Az élelmiszeriparra nézve például állami intervenciós felvásárlások lehetőségét vetette fel - visszavásárlási kötelezettséggel. Ha már támogatás, akkor is szigorúan átmeneti - mondta -, de ebben az esetben se legyen ingyen pénz az a pénz. Nem állhat ott a kormány a gazdaság mögött, mindig segítőkészen, ha kell. Az Eximbank, amely intézmény a mögötte álló hitelbiztosítóval, a MEHIB-bel együtt pontosan arra való, hogy költségvetési háttérfedezettel nyújtson hitelt ott, ahol más bankoknak már elfogyott a bizalmi tőkéjük, szintén nem híve az ellentételezés nélküli támogatásnak. Mosonyi Katalin, a 100 százalékos állami tulajdonban lévő bank helyettes ügyvezető igazgatója is a kockázatmegosztási konstrukciók kidolgozásában látja a megoldás útját.

Valamint feltehetőleg mindenki más, és lehet, hogy ezért is késnek az érintetteknek megnyugvást hozó hivatalos nyilatkozatok. Ez itt egy piacgazdaság, nyilván nem lehet nem piaci támogatási eszközökkel kilendülni a bajból, a konkrét piackonform konstrukciók kidolgozása pedig csak most, a kárfelmérés után kezdődhet.

Magukat a vállalatokat két dologra kényszeríthetik a mostani állapotok. Az egyik az, hogy saját maguk is megtegyék a szükséges óvintézkedéseket. Nem úgy, ahogy a mostani válság előtt, amikor az orosz piacon kereskedő vállalatok egyhatoda kötött csak exporthitel-biztosítást. Biztosítást kötni természetesen pénzbe kerül, valószínű, hogy több lesz az olyan vállalat, amelynek megéri majd. A másik elvi lehetőség egy még óvatosabb attitűd az orosz piaccal szemben, ami viszont kétélű dolog. Sokan érvelnek amellett, hogy továbbra sem szabad kimenni onnan, sőt lehet, hogy éppen most érdemes ott majdani pozíciókat kiépíteni. Bár az is biztos, hogy az orosz gazdaság nem fog egyhamar rendbe jönni.

Kovácsy Tibor

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
1998/41. (10. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra