Oroszország veszteségei - Számok és életek

  • - szbz -
  • 2011. május 12.

Belpol

A mai moszkvai hivatalos álláspont szerint a Szovjetunió a háború éveiben "csaknem 27 millió embert" veszített el. Ennyi katona és civil halt meg: többségükben oroszok, ukránok és beloruszok, de jelentős számban voltak köztük tatárok, zsidók, kazahok és üzbégek is. Ez a végszámla azonban nem mindig ennyin állt.

A mai moszkvai hivatalos álláspont szerint a Szovjetunió a háború éveiben "csaknem 27 millió embert" veszített el. Ennyi katona és civil halt meg: többségükben oroszok, ukránok és beloruszok, de jelentős számban voltak köztük tatárok, zsidók, kazahok és üzbégek is. Ez a végszámla azonban nem mindig ennyin állt.

*

Moszkva először 1946 februárjában közölt adatot háborús veszteségeiről. Ekkor még - talán, mert a szovjet hatóságok sem voltak tisztában a tényekkel, vagy mert helyesebbnek ítélték a veszteségeket mérsékelni - "csupán" hétmillió ember haláláról számoltak be. Sztálin egy hónappal később, Churchill fultoni beszédét kommentáló interjújában megismételte ezt az adatot, s hozzátette, hogy mindez többszöröse az Egyesült Államok és Nagy-Britannia együttes veszteségeinek. Amiben igaza is volt, hisz a brit és amerikai együttes veszteségek is alatta maradtak az egymillió főnek.

Növekvő számsorrend

A számok szovjet történetében Nyikita Hruscsov 1961. november 5-én nyitott új fejezetet: ekkor jelentette be, hogy az ország valós veszteségei elérhetik a húszmillió főt. Évtizedekre ez lett Moszkva hivatalos álláspontja - mígnem 1990 márciusában újabb fordulat következett. A moszkvai hadtörténeti folyóirat, a Vojenno-isztoricseszkij zsurnal - többéves kutatómunkára hivatkozva - új adatokkal állt elő. Eszerint a teljes szovjet háborús emberveszteség eléri a 26,5-26,7 milliót. Mihail Gorbacsov a háború befejeződésének 45. évfordulóján már erre az új adatra hivatkozott, s azóta is ez a hivatalos moszkvai álláspont.

Ez a nagyságrend már önmagában is elborzasztó - ám még inkább azzá válik, ha a Szovjetunió háborús ellenfeleinek veszteségeivel vetjük össze. A szovjet veszteség több mint duplája a németek és szövetségeseik által elszenvedettnek. A szovjet katonai veszteségeket - a háború első szakaszát jellemző káoszon és szervezetlenségen túl - tovább növelte a hadifogságba esett katonák rendkívül alacsony túlélési esélye is. A németek és szövetségeseik - a hivatalos orosz adatok szerint - mintegy 4,6 millió szovjet hadifoglyot ejtettek, ám ebből alig többen mint kétmillióan élték túl a borzalmas körülményeket. (Christian Streit, a hadifogolykérdés német kutatója szerint a szovjet hadifoglyok száma ennél is több volt: elérte az 5,7 milliót, s közülük mintegy 3,3 millióan haltak meg a német táborokban.) A Szovjetunió 4,4 millió hadifoglyot ejtett, köztük 2,4 millió német katonát. A hivatalos orosz adatok szerint közülük mintegy 450 ezren haltak meg szovjet fogságban. Ha ezek az adatok valósak, úgy a szovjet hadifoglyok túlélési esélye legfeljebb harmada volt, mint hasonló sorsra jutott ellenfeleiké. A szovjet katonai veszteségek mellett a civil áldozatok száma is rendkívül magas volt. A németek és szövetségeseik által elfoglalt szovjet területeken a megszálló erők 7,4 millió embert gyilkoltak le. További több mint négymillióan a megszállás szörnyű körülményei miatt, az éhségtől, a járványoktól, az orvosi ellátás hiányától pusztultak el. A Szovjetunióból Németországba hajtott 5,3 millió emberből pedig 2,2 millióan nem élték túl a kényszermunkát.

Joggal merülhet fel viszont a kérdés, hogy e hivatalos veszteséglistán nem szerepelnek-e olyanok is, akik nemhogy nem védték a Szovjetuniót, hanem ellene harcoltak. Moszkva 1939 ősze és 1941 nyara közt - a balti államok, a korábban Lengyelországhoz tartozó Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Belorusszia, valamint a Romániához tartozó Besszarábia annektálásával, illetve Finnország keleti határának nyugatra tolásával - mintegy 450 ezer km2-nyi területet és 22,2 millió új lakost csatolt magához. Az ezeken a területeken élők egy része az új hatalmat megszállónak tekintette, s a szovjet rendszerrel szemben a háború alatt (és nem egy esetben utána is) fegyverrel vette fel a harcot.

A mások élete

Az ebből adódó veszteségeket nehéz pontosan számba venni, de a nagyságrendek rekonstruálhatók. Az többé-kevésbé pontosan tudható, hogy a három balti állam - ekkor már szovjet tagköztársaság - 1941 és 1945 közt össznépességéből megközelítően 650-680 ezer embert veszített. Százezernyi lett, észt és litván csatlakozott vagy a német, vagy a szovjet hadsereghez: az utóbbi kötelékében több mint 160 ezren, míg a német oldalon közel 200 ezren harcoltak; közülük a szovjet hadsereg katonájaként 45 ezren, míg a német hadseregben 35 ezren estek el. Ezen túl az is tudható, hogy a litván és lett területek civil áldozatainak jelentős része zsidó volt. A litvániai zsidó áldozatok száma elérte a 135 ezer, a lettországi zsidóké a 85 ezer főt. (Az észtországi zsidó áldozatok száma 9-10 ezer főre tehető.) Mindebből az következik, hogy legkevesebb 275 ezer ember halála biztosan nem a szovjeteknek tulajdonítható; miként ama további 60 ezeré sem, akik végzete a németországi kényszermunka lett. Azaz a balti térség 1941 és 1945 közti emberveszteségének minimum fele nem írható Moszkva számlájára. És bár a szovjet rezsim kegyetlenségét ez mit sem menti, nem alaptalan annak feltételezése sem, hogy az áldozatok másik feléhez is csak kisebb részben volt köze a szovjet hadseregnek és a belbiztonsági erőknek. Hasonló következtetésre juthatunk Besszarábia esetében is: az arányok és nagyságrendek nem térnek el érdemben a baltiaktól. Azaz: azok valószínűsíthető száma, akik a szovjet hatalom ellenében veszítették el életüket - vagy mert harcoltak ellene, vagy mert a szovjet represszió áldozatai lettek - jóval a milliós nagyságrend alatt marad.

Bonyolultabb a helyzet Ukrajna - és részben Belorusszia - esetében. Nemcsak azért, mert Nyugat-Ukrajna elcsatolásával csaknem 9,4 millió (lengyelországi) lakos lett szovjet állampolgár, hanem mert e vidékeken a "nemzeti szembenállások" bonyolult rendszere jött létre. Itt nemcsak német-szovjet háború folyt, de ukrán-szovjet, ukrán-német, ukrán- zsidó és ukrán-lengyel is, már ha az utóbbi két pogromjellegű konfliktust háborúnak lehet nevezni. Ugyanakkor itt sem feltételezhetjük, hogy milliós nagyságrendű lenne a szovjethatalommal való szembenállás veszteséglistája. Az 50-es évek elejéig elhúzódó partizánháborúban elesettek száma - a ma ismert adatok szerint - 100-150 ezer lehet: őket azonban az orosz történészek aligha könyvelhették el a honvédő háború áldozatai közt. Miként azokat az ukrán nacionalistákat sem, akik a németek oldalán harcoltak és estek el, például az ukrán önkéntesekből verbuvált SS Galícia hadtest tagjaként.

Ám még ha el is könyvelték volna őket együtt azokkal a fogságba esett szovjet katonákkal, akik készek voltak a németek oldalán harcolni, illetve rendfenntartó feladatokat teljesíteni - nos, még ez sem tenné érdemben vitathatóvá a mai hivatalos veszteséglista nagyságrendjét. Ugyanakkor az orosz történészek egy része szerint helyesebb lenne, ha nem "közel 27 millió", hanem "25-30 millió" áldozatról beszélnénk - többek között épp azért, mert az áldozatok egy részéről ma már lehetetlen megállapítani, hogy miért és kinek a kezétől pusztult el.

Neked ajánljuk

Elszáll az Orion

„A témáról eddig még nem született átfogó kiállítás, amely ennyire komplex módon mutatná be a két háború közötti, metropolisszá nőtt Budapest világát” – olvasható a Magyar Nemzeti Galéria beharangozójában, ami alapján az intézmény nyári tárlata éppúgy lehet két­élű nosztalgiával átszőtt szemfényvesztés, mint az urbanizáció kelléktárának tételes feldolgozása történelmi tanulságokkal.

Zuhanástörténetek

„A Felfelé zuhanásban Kadarkai Endre a magyar popkulturális ikonok történeteit járja körül, akiknek életútja valamilyen tragikus fordulat kapcsán mélyzuhanást vett” – halljuk a nemrégiben indult riportsorozat bevezetőjében. Ígéretes felütés, de rejt magában rizikót. Rögtön a kérdés: mit is jelent egyáltalán az, hogy valaki „magyar popkulturális ikon”?

Élet, nagyság

Rengeteg kraft, nyitottság és bátorság van a szakmában, még a bérletrendszerben működő vidéki kő bábszínházakban is. Ám az erős mezőnyben is kiemelkedő volt a Free­szfe két előadása a Magyarországi Bábszínházak 15. Találkozóján, a nyolcéves kortól ajánlott A halhatatlanságra vágyó királyfi és a leginkább felnőtteknek, esetleg középiskolásoknak szánt Mundstock úr.

Az akasztott ember égő háza

Magyarországon a katolikus papság minden évben, Szent Miklós napján felszenteli a pálinkát. Magyarországon a miniszterelnök úgy akar újabb szavazókat felcsípni, hogy pálinkázós fotókat publikál magáról. A pálinka hungarikum, a hungarikum meg valamiféle pecsét, mely azt hivatott garantálni, hogy az illető produktum a földi javak legkiválóbbika, amelyet csak nekünk teremtett nagy jókedviben a szent atyaúristen.

Lendületből

Vasárnap több mint 50 településen pótolták a veszélyhelyzet miatt elmaradt időközi önkormányzati választásokat. Összesen 74 különböző választást tartottak, számos helyen ugyanis párhuzamosan lehetett voksolni polgármesterjelöltekre és egyéni képviselőjelöltekre. A választások többsége pártpolitikai szempontból érdektelen volt, mert csak független jelöltek indultak. Ahol viszont versenybe szálltak a pártok, ott elég egyértelmű kép rajzolódott ki az ellenzék folytatódó vesszőfutásáról és a Fidesz egyre nyomasztóbb fölényéről.

Jogfosztás után

Az amerikai legfelsőbb bíróság döntésével egyik napról a másikra illegálissá vált az abortusz jó néhány tagállamban, rövidesen pedig akár az államok felében lehet tiltott vagy erősen korlátozott ez a jog. Sokan attól félnek, hogy ez csak a kezdet: az eddig a tagállami jogköröket hangsúlyozó abortuszellenesek immár országos tiltást szeretnének, miközben más jogok is veszélybe kerülhetnek.

Együtt egymás ellen

Egy időben tartják 2024-ben az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat, ami tovább bonyolítja az ellenzék helyzetét. Vannak olyan polgármesterek, akik szerint minthogy eddig is nehezített pályán mozogtak, ezt a helyzetet is kezelni lehet majd.

„Még nem látott várost”

Ha egyszerre tartják az EP- és az önkormányzati választásokat, az ellenzéknek nyár végére ennek megfelelő választási stratégiát kell kidolgoznia. Csárdi Antal LMP-s képviselővel beszélgettünk még a fővárosi terek államosításáról, a költségvetésről, az extraprofitadóról és Hadházy Ákosról is.