„Ott álltam mellette, és láttam meghalni” – Ibrahim története

Belpol

Íme, egy menekült élete, egy emberé a több tízezerből, akiket a magyar kormány elárult. Több ponton is tanulságos történet.

Ibrahimmal először kedd délután találkoztunk a Keletinél, akkor még tanácstalanul ácsorgott 617 eurós müncheni jegyével a kezében, érdeklődve, vajon mikor nyitják ki a pályaudvart, és mikor mehet már végre tovább Németországba, hiszen nem akar ő itt maradni. Csütörtök délelőtt ismét összefutottunk, kedves ismerősként üdvözölve ugrott fel a tranzitzóna koszos padlójáról, ahol idős szüleivel ücsörgött, jobb híján fáradtan maga elé bámulva: négy napja dekkolnak a Keletinél, hotelszobát nem kaptak, ahogy információt sem, mégis mi lesz velük.

Ibrahim balra, félig háttal, kedden

Ibrahim balra, félig háttal, kedden

Fotó: Németh Dániel

Ibrahim 23 éves, angolt tanult az egyetemen, de nem tudta befejezni, helyette Törökországba menekült, ahol nyolc hónapot élt. Először cukrot pakolt néhány eurónak megfelelő török líráért, majd egy Converse-gyárban talált munkát, egyszer azonban csúnyán eltört a keze, hetekig nem tudott dolgozni, ezért vissza kellett mennie Szíriába. Ott aztán úgy döntött a család, hogy eladják a házukat, autójukat és minden ingóságukat, és a nyár elején Nyugat-Európa felé vették útjukat. „Ha lenne gyerekem, biztosan nem indulnék útnak vele. Még én is iszonyúan féltem a tengerben, nemhogy egy csecsemő” – mondta. Szíriából Libanonon, Török- és Görögországon át jutottak Macedóniába, ahol öt napot kellett várniuk a határon.

Szerbiáról nincs jó véleménnyel, elmondása szerint nagyon sok a maffiózó, aki durván kihasználja a menekülőket. „Találkoztunk egy libanoni muszlimmal, aki már öt éve Szerbiában él, megbíztunk benne, de nem kellett volna. Fejenként 1320 eurót kért, azt mondta, ennyiért elvisz minket Belgrádból egészen Bécsig” – meséli, és közben még mindig bosszankodik, milyen ostoba volt. A libanoni férfi nem tartott velük a határhoz, csupán két pakisztáni és néhány szerb „munkatársa”. A határ szerb oldalán szinte rögtön el is kapták őket német rendőrök, akik azonban Ibrahim elmondása szerint nagyon kedvesek voltak és el is engedték a menekülő családot. Másodjára már szerb rendőrök találtak rájuk, akik bevitték őket a rendőrségre, és azt mondták nekik, fizessenek fejenként 50 eurót, mert illegálisan lépték át a határt, aztán mehetnek, amerre látnak.

Horgosról gyalog mentek Szabadkára, onnan pedig Mórahalomra, az út majd’ egy teljes napig tartott, étlen és szomjan, a libanoni férfi és társai persze sehol. Ibrahim és családja az 55-ös út melletti erdőben bujkált, majd mikor már túlságosan fáradtak, éhesek és szomjasak voltak, kimentek az útra, hátha elkapják őket a rendőrök, és végre élelemhez jutnak egy táborban. Ez meg is történt, de nem magyar, hanem olasz rendőrökbe botlottak, akik újfent jóindulatúan bántak velük és szabadon is engedték volna őket. „Azt mondták, ha menni akarunk, menjünk, elengednek, de ha segítségre van szükségünk, szóljunk és maradjunk. Mivel sem ételünk, sem vizünk nem volt már, segítséget kértünk, maradtunk, és ők szóltak a magyar rendőröknek” – meséli Ibrahim, hogyan kerültek mindannyian először a kelebiai táborba. „Érdekes, hogy Szerbiában a német, Magyarországon pedig az olasz rendőrök is mind nagyon kedvesek voltak, amíg ők ott voltak, addig a szerbek és a magyarok is, de amint eltűntek, ez megszűnt.” (Megkérdeztük a Helsinki Bizottságot, vajon kikre utalhat német és olasz rendőrként Ibrahim. Azt válaszolták, hogy minden bizonnyal a Frontex, vagyis az európai határőrség munkatársai lehettek.)

Kelebia után Tompa következett, majd Kisszállás, Kiskunhalas és végül Kiskunmajsa. Az utolsó táborban hosszú órákat várakoztak egy sátorban vagy harmincan összezsúfolva, naponta egyszer kaptak enni, nagy volt a kosz, a víz pedig nem alkalmas ivásra, de nincs más. Az utolsó táborban legalább orvost találtak, a többiben az sem volt.

Menekültek Kiskunhalasnál

Menekültek Kiskunhalasnál

Fotó: MTI

„És most itt vagyok – mondja mosolyogva és tanácstalanul. – Ha egyedül jöttem volna, már rég Németországban lennék, de így, a családdal ez nem ilyen egyszerű. Édesanyám már idősebb, lassan mozog.” Menne már tovább, Németországban és Svájcban is több rokona él. A vonatjegyén viszont már túladott, feladta, hogy a Keletiből eljut vonattal Münchenbe. Aztán csak legyint, és ismét Törökországról áradozik, oda is nagyon vágyik, de családostul ott sem egyszerű, Németországban biztosabb a megélhetés. „Beszélek angolul, egy kicsit törökül, kurdul elég jól, és arabul. Majd megtanulok németül is.”

Kérdezem, vajon visszamenne-e Szíriába, ha rendeződne a helyzet. „Persze, hiszen nagyon szeretem Szíriát, az az otthonom. Gyönyörű házunk volt ott. De most, most borzalom, ami ott van. 19 éves voltam, amikor Damaszkusz egyik utcáján a barátom azt kiabálta mellettem, szabadság, és egyszerűen lelőtték. Fel sem fogtam, mi történik, ott álltam mellette, és láttam meghalni. Aztán kapcsoltam, és elfutottam onnan olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet.”

Ibrahimmal kedden és csütörtökön beszéltünk, péntek este még láttuk a családját a Keletinél. Hogy most hol lehet, nem tudjuk.

Figyelmébe ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Igor és Szása kiszabadult és gyilkolt

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.