Az ötvenes éveket idéző eljárásnak nevezte a szervező a lebontott debreceni fotókiállítást

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 17.

Belpol

"Újmódi történet." Egyes hírek szerint Vörös Szabolcs ukrajnai fotói állnak az ügy hátterében.

"Nagy megdöbbenéssel és meglepetéssel értesültem róla, hogy a 42. Magyar Sajtófotó Kiállítás debreceni megnyitója után három nappal valamilyen 'felsőbb' utasításra a szabadtéren álló kiállítást eltávolították. Debrecen volt az a város, amely évtizedekkel ezelőtt elsőként jelentkezett a legnagyobb magyar sajtófotó tárlat helyi bemutatásáért, a kiállítást többször Kósa Lajos nyitotta meg.

A város évek óta azt kéri, hogy a tárlat a híres Virágkarnevál idején legyen látható, ezzel is színesítve az augusztus 20-a körüli kulturális rendezvények sorát"

– írja Bánkuti András, a kiállítás szervezője, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke szombat délutáni Facebook bejegyzésében.

Mint arról lapunk is beszámolt, négy nappal a megnyitó után el kellett távolítani a 42. Magyar Sajtófotó Kiállítás teljes képanyagát Debrecenben. A tárlatot szombat reggel el is kezdték bontani. A szabadtéri kiállításnak szeptember 8-ig adott volna helyet a város.

Mint Bánkuti írja, "a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás nagy presztízsű rendezvény, a magyar fotóriporterek ünnepe, résztvevői a sajtó egészét képviselik lapjuk, média orgánumuk politikai irányvonalától függetlenül. A tárlat a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és az adott város kulturális vezetése által kötött, írásbeli szerződésekre alapozva járja az országot.

Ennek ellenére

a kiállítás szervezőiként semmilyen hivatalos magyarázatot nem kaptunk Debrecenben arról, hogy a város kulturális központjával közösen elhelyezett és megnyitott kiállítást miért kell azonnal eltávolítani onnan, ahol az utóbbi években látható volt.

A Magyar Sajtófotó Kiállítás 42 éves történetében ilyen még nem fordult elő sehol, pedig elég sok városban járt az éves bemutató."

Mint Bánkuti András felidézi, a legnagyobb incidens, ami a négy évtized alatt érte őket az az volt, hogy az 1980-as években egy cenzúra bizottság három fotóanyagot vetetett le a falról, de a kiállítás ettől még akkor is látogatható volt.

Ez, a legrosszabb ’50-es éveket idéző eljárás méltatlan és sértő a debreceni kulturális élet szereplőire és az egész magyar fotóriporteri szakmára nézve.

Várom a magyarázatot Debrecen kulturális vezetésétől vagy polgármesterétől a képek eltávolításának okáról, abban bízva, hogy amilyen gyorsan lebontották, ugyanolyan gyorsan vissza is állítják a tárlatot" – zárja posztját Bánkuti András.

Habár hivatalos magyarázatot nem kaptak a szervezők, a hvg.hu megkeresésére a polgármesteri hivatal azt közölte, hogy a Csapó utcán elhelyezett kiállítás képanyaga éppenséggel a Debreceni Virágkarnevál iránti hatalmas érdeklődés miatt lett elbontva – "biztonságtechnikai okokból".

Azt nem közölték, hogy korábbi években miért nem okozott a kiállítás biztonsági problémát.

A Narancsnak debreceni források azt mondták, nem kizárt, hogy a debreceni orosz főkonzulátus kérésére bontották le a kiállítást, Vörös Szabolcsnak, a Válasz Online újságírójának Ukrajnában készült háborús fotói miatt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.