Palkovics most a Waldorf iskoláknak megy neki

  • narancs.hu
  • 2019. november 15.

Belpol

A többi alternatív intézmény működése is ellehetetlenülhet egy új törvényjavaslat miatt.

Szeptembertől veszélybe kerülhet a Waldorf iskolák és egyéb alternatív intézmények működése, ha a parlament elfogadja Palkovics László innovációs és technológiai miniszter törvényjavaslatát - írja a 444.

Palkovics sajátos módon az új szakképzési törvény hatálybalépéséve összefüggő módosítások közé rejtette a köznevelési törvényt alapvető pontokon változtató szabályozást.

A jövőben az alternatív iskola fogalma lényegében kikerülne a törvényből, helyette azt tartalmazza a szöveg, hogy az oktatásért felelős miniszter "egyedi megoldások alkalmazását" engedélyezheti az iskoláknak. Az iskolák április 1-ig nyújthatják be ez irányú kérelmeiket.

AZ alternatív iskolákat már a nyáron megpróbálta újraszabályozni a kormány, de a Waldorf Szövetséget akkor azzal nyugtatták az Emmi-ben, hogy az ő működésüket nem érinti hátrányosan a változtatás. Erre most a kormányból egy még drasztikusabb elképzeléssel álltak elő.

Móresre tanítanak

A köznevelési törvény legújabb módosítása nehezen értelmezhető passzusokkal szorítja korlátok közé az alternatív iskolákat. A kormány ígérete szerint a gyakorlatban szinte semmi nem változik. De akkor mi értelme az egésznek? „Olyan ez, mint amikor az ember sétál az utcán, és váratlanul leütik. Ideje sincs felfogni, honnan és miért érkezett a támadás."

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.