Pegasus-ügy: Kósa elismerte, a Belügyminisztérium szerezte be a szoftvert

  • narancs.hu
  • 2021. november 4.

Belpol

Az ügyben ma meghallgatták Pintér Sándort is, az ülés jegyzőkönyvét 2050-ig titkosították.

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága ma tartott meghallgatást, amelyen elfogadta Pintér Sándor belügyminiszter beszámolóját a Pegasus-ügyben.

"Az érintett szolgálatok minden esetben törvényesen jártak el, bírói, illetve igazságügyi miniszteri engedéllyel végezték a munkájukat" - mondta Kósa Lajos (Fidesz), a bizottság csütörtöki, kétórás zárt ülése után. Erről tájékoztat az állami hírügynökség.

Vadai Ágnes a Facebook-oldalán számolt be a meghallgatásról. A testület DK-s tagja azt mondta: az ülés anyagát 2050-ig titkosították. Kifejtette, egyetlen, konkrét személy megfigyelésére vonatkozó kérdésükre sem kaptak választ. Ezt Kósa azzal indokolta, hogy természetes, a konkrét megfigyelt személyekkel kapcsolatban "senki nem fog konkrét választ kapni", mert ezzel személyiségi jogaik sérültek volna. 

Kósa tájékoztatása szerint a Belügyminisztérium a szoftver beszerzésekor vállalta, hogy annak használatakor senkinek nem sérti az emberi jogait.

Kósa hozzátette azt is, hogy ezek azaz adatok csak akkor lennének kiadhatók, ha a nemzetbiztonsági bizottság felállítana egy vizsgálóbizottságot az ügyben, de ilyen kezdeményezés nem volt.  

Mi történt a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság Pegasus-ügyben tartott meghallgatásán?

A Honvédelmi és Rendészeti Bizottság Pegasus-ügyben tartott meghallgatást. Most elmondom, mi történt az ülésen! Kövesd élőben és oszd meg az online sajtótájékoztatómat! 🇭🇺🇪🇺

Posted by Vadai Ágnes on Thursday, November 4, 2021

Vadai elmondta azt is, szerettek volna betekinteni a beszerzésről szóló szerződésekbe, de ezt  a honvédelmi bizottság tagjai csak akkor tehetik meg, ha a nemzetbiztonsági bizottság erre engedélyt ad, mivel az fideszes többségű, ezért erre Vadai nem sok reményt lát. Kósa arról beszélt, hogy a nemzetbiztonsági bizottságnak viszont minden tagja betekinthetett a program beszerzése kapcsán keletkezett szerződéscsomagba.

Vadai hangsúlyozta, hogy Varga Judit szerepét illetően is mindenképp további vizsgálatokra van szükség, ugyanis szerinte az igazságügyi miniszter nem járt el jogszabályszerűen, amikor azt mondta, hogy a megfigyelések engedélyezését tartósan átadta államtitkárának. Az engedélyezés átadását ugyanis csak akadályoztatás során tehetné meg, tartósan semmiképp.

Elmondása szerint a zárt ülésen kiderült, hogy minden esetben törvényesen jártak el az érintett szolgálatok, bírói, illetve igazságügyi miniszteri engedéllyel végezték a munkájukat.

A bizottság elnökeként Kósa Lajos újságírói kérdésre válaszolva megerősítette, hogy a Belügyminisztérium szerezte be a szoftvert, de - mint mondta - ő nem lát ebben kivetnivalót.

Ugyanis szerinte a techóriások szélesebb körű megfigyelést végeznek az állampolgárokkal kapcsolatban, mint az állam. „A Pegasus szoftver az egy egyszerű szoftver. Ilyen sok működik, amit a nemzetbiztonsági munka során felhasználnak az erre jogosított szervek. Ebben nem látok semmi kivetnivalót” - mondta a Fidesz politikusa az RTL Klub kérdésére.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk