Pengeélen egyensúlyoz a BKV

  • narancs.hu
  • 2019. február 25.

Belpol

Egymilliárdot költenek átképzésre, miközben hagyják elmenni a járművezetőket.

Felháborítóan kevésnek tartja a BKV-nál tervezett 5 százalékos béremelést az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ). Naszályi Gábor, az EKSZ elnöke emlékeztet: a vezérigazgató tavaly ősszel azt ígérte, idén január végére megállapodnak, ám mostanáig még csak ajánlatot sem tett a béremelés mértékére.

Ötszázalékos béremelés szánalmasan kevés lenne, s nemhogy emelést, de még bérrendezést sem eredményezne a BKV-nál  – írta közleményében az EKSZ, miután a szakszervezet is csak a kiszivárogtatott, a sajtóban megjelent  hírből értesült a szerinte vállalhatatlanul alacsony mértékről.

Naszályi Gábor leszögezte, szakszervezete továbbra is kitart a 15 százalékos követelés mellett, miközben a cégnél működő többi érdekvédelmi szervezet bátortalanul, konkrétan nem meghatározott kétszámjegyű emelést emleget. Naszályi Gábor arra is emlékeztet, hogy a cégvezetés alig 10 hónap alatt több mint egymilliárd forintot költött olyan új járművezetők átképzésére, akik közül sokan már el is hagyták a céget, de a régiek béremelésére mindössze 2 százalékot, vagyis a képzésre fordított pénz töredékét szánja. A maradék hármat a főváros tenné hozzá.

Az elnök szerint, amennyiben a főváros és a BKV nem biztosít megfelelő mértékű béremelést a dolgozóknak, a járművezetők egy része máshol keres boldogulást az itteninél lényegesen kevesebb és könnyebb munkáért jóval több fizetésért. Az elnök szerint ez tragikus lenne, hiszen már egy közepes mértékű elvándorlás is képes lenne megrendíteni az egyébként is pengeélen balanszírozó tömegközlekedést.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.