Ahhoz, hogy a MIÉP egyáltalán visszavonhassa harmadik helyen végzett jelöltjeit, két feltétel szükséges: 1. az adott körzetben legyen második forduló, és 2. abban a MIÉP-jelöltek valóban a harmadik helyen végezzenek. Bár ez tautológiának tűnhet, mégis vizsgálódásunk két alapkérdését érinti. Az eddigi választásokon elvétve született csak egyéni körzetben első fordulós győzelem. Egy országosan 33 százalékot szerző pártnak nagyon erősnek kell lennie az adott egyéni választókerületben ahhoz, hogy 20 százaléknyi többletet fel tudjon mutatni - nyerni pedig az első fordulóban minimum 50 százalék plusz egy szavazattal lehet. Ezzel szemben most várhatóan mindkét nagy párt 40 százalék fölött fog szerepelni, vagyis csak 10 százaléknyi pluszt kell felmutatniuk az első körös győzelemhez: ezzel pedig ugrásszerűen megnő azon körzetek száma, ahol egyáltalán nem lesz szükség második fordulóra, vagyis ahol lehetőség sincs a visszalépésre. Számításaim szerint, ha a két nagy párt együttesen a szavazatok 85 százalékát megszerzi, mintegy harminc első fordulós győzelem várható.
A másik feltétel a MIÉP jó szereplése: ha ugyanis csak huszonöt körzetben végeznek a harmadik helyen Csurkáék, eleve nem kerülhetnek királycsináló helyzetbe. A közvélemény-kutatásokban a MIÉP és az SZDSZ eredménye között a hibahatáron belüli az eltérés. Ez alapján azt gondolhatnánk, kiegyenlített küzdelem zajlik majd a két párt között, és nagy valószínűséggel körülbelül egyenlő arányban jutnak jelöltjeik a második fordulóba. A közvélemény-kutatások azonban a várható listás eredményről adnak eligazítást, 1998-ban pedig az SZDSZ majdnem 3 százalékkal több szavazatot kapott egyéniben, mint a területi listákon, míg a MIÉP egyformán szerepelt mindkét esetben. Bár néhány népszerű kisvárosi polgármesterét a liberális párt most nem indítja, valószínűnek látszik, hogy egy esetleges azonos listás eredmény mellett az SZDSZ több jelöltet juttatna a második fordulóba. Ahhoz, hogy azonos arányban kerüljön a két párt a második fordulóba, a MIÉP-nek egyharmaddal több szavazatot kell kapnia listán, mint az SZDSZ-nek; ahhoz pedig, hogy száz fölötti jelöltje kerüljön a harmadik helyre, dupla annyi szavazatot. Nemcsak az tűnik tehát igen valószínűtlennek, hogy a MIÉP bárhol is megelőzi a Fidesz-MDF jelöltjeit, hanem az is, hogy a MIÉP az egyéni körzetek nagy többségében egyértelműen a harmadik helyen végez.
Az sem biztosítja azonban automatikusan a királycsináló szerepét Csurkának, ha a MIÉP sok helyen megelőzi az SZDSZ-t. A szavazók nem követik feltétel nélkül kedvenc pártjuk vezetőjének felhívását: a második fordulóban könnyen átszavaznak a győzelemre esélyes jelöltre akkor is, ha a sajátjuk is állva marad. 1998-ban a Fidesz és az FKGP 88 esélytelenebb jelöltjét léptette vissza az esélyesebb jobboldali jelölt javára; ebből 61 körzetet meg is nyert, vagyis 70 százalékos eredményességgel működött a kölcsönösség. Igen ám, de kontrolladatként foglalkoznunk kell azzal a 23 körzettel is, ahol a második fordulóban is versenyzett egymással a Fidesz és a kisgazdapárt. E helyeken 14 jobboldali egyéni jelölt futott be, vagyis 61 százalékos volt a győzelmek aránya. Azt kell tehát megállapítanunk, hogy a politikai elemzők többsége eltúlozza a kisgazdák 1998-as viszszalépésének hatását: a kisgazda szavazók a visszalépéstől függetlenül hasonló arányban szavaztak a második fordulóban a Fideszre. Mindezzel együtt is elképzelhető, hogy a Fidesz csak a MIÉP-pel együtt szerez többséget az Országgyűlésben; ez azonban a fenti levezetés szerint kevéssé függ a MIÉP-es visszalépésektől.
A szerző alkotmányjogász, PhD-hallgató.
