Politikai hírek

  • 1999. december 2.

Belpol

Öcalan: halálos ítélet
A török semmítőszék jóváhagyta Abdullah Öcalan kurd vezető halálos ítéletét: a bírák szerint Abdullah Öcalan hazaáruló, és olyan szeparatista mozgalom élére állt, amely az évek során összesen 30 ezer ember életét oltotta ki. Az Európai Unió (EU) decemberben Helsinkiben, a soros csúcstalálkozón dönt arról, hogy tagjelöltként elfogadja-e Törökországot. Az Európa Tanács (ET) jelezte, hogy Öcalan kivégzése elfogadhatatlan lenne a testület számára, és az Európai Unió nevében is jelezte a szervezet elnöke, hogy reményeik szerint Ankara nem hajtja végre a halálos ítéletet. Öcalannak még három lehetősége van az ítélet megváltoztatására: az ítéletet a török parlamentnek jóvá kell hagynia, ezután ügye Süleyman Demirel török elnök elé kerül, és még ezelőtt ügyvédjei a kurd vezető ügyét a strasbourgi bíróság elé vihetik.

MEH: kisebbségi kormányzás? A Miniszterelnöki Hivatal cáfolta a Népszava azon állítását, amely szerint a Miniszterelnöki Hivatalban egy ideje vizsgálják a kisebbségi kormányzás lehetőségét.Borókai Gábor kormányszóvivő állítása szerint ilyen jellegű vizsgálódás a kormányváltás óta soha nem folyt. A Népszava híre szerint a vizsgálódás azért indult volna meg, mert egyáltalán nem biztos, hogy egyezségre jutnak a kormánypártok a kisgazdák által jelölendő köztársasági elnök személyében. Bár a jelölés joga a kisgazdáké, a Fidesznek vétójoga van a kérdésben. Borókai szerint "ha a kormánypártok úgy gondolták volna, hogy az államfőválasztás szakítópróbát képezhet közöttük, nem írták volna alá azt a koalíciós szerződést, amely szerint az elnök személyére a Független Kisgazdapárt tesz javaslatot".

EU: másfél millió drogfüggő Az Európai Unió kábítószer-fogyasztással foglalkozó szervezete szerint az unió országaiban legalább másfél millióan kábítószerfüggők, és több mint negyvenmillióan próbálták már ki a marihuánát. Az EU tagországaiban évente hat-hétezren halnak meg kábítószer-túladagolás miatt; évente mintegy öt-hat tonna heroint és 35-40 tonna kokaint foglalnak le. A jelentés szerint nem segíti a kábítószerek elleni küzdelmet, hogy az EU-ban egyre többen tartják természetesek a marihuánafogyasztást. Egy hazai konferencián elhangzottak szerint Magyarországon is a marihuána és a hasis vezeti a "kábítószer-toplistát", de egyre inkább előretörnek a szintetikus drogok. Idén csak a fővárosban huszonhárman haltak meg kábítószer-túladagolásban.

Tudjman: válságos állapotban Az intenzív kezelés ellenére is aggodalomra ad okot Franjo Tudjman horvát elnök egészségi állapota - közölte az államfőt kezelő zágrábi orvoscsoport. Elismerték, hogy rosszabbodott az államfő állapota; egyes lapértesülések szerint Tudjman kómába esett, és már csak napjai vannak hátra. A horvát alkotmánybíróság a kormány kezdeményezésére kihirdette, hogy az elnök ideiglenesen nem tudja ellátni feladatait, így az államfői jogkört a parlament elnökére ruházza. Vlatko Pavletic a demokratikus parlamenti választások megtartása mellett foglalt állást. Pavletic ígérete szerint mindent meg kíván tenni azért, hogy Horvátország békében juthasson el a parlamenti választásokig, és ne legyen fennakadás az állami szervek munkájában. Pavletic konzultációkat folytatott a parlamenti pártok vezetőivel; az alkotmány szerint a parlament mandátuma néhány napja lejárt, és legkésőbb január 27-ig választásokat kell tartani.

VIP-lista: vádemelés csak a Világgazdaság ellen Eltérően ítélte meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az úgynevezett VIP-listák nyilvánosságra hozatala kapcsán a névsorokat közlő lapok szerepét: a Napi Magyarország és az Élet és Irodalom nem büntethető azért, amiért a Postabank VIP-listáján szereplő egyes közszereplők neveit nyilvánosságra hozta; a lista felét közlő Világgazdaság ellen azonban vádemelési javaslatot tesznek a Fővárosi Főügyészségen - határozott az ORFK. Az ORFK ugyanakkor továbbra is nyomoz ismeretlen tettes ellen banktitoksértés miatt: azt a személyt keresik, aki a listát vagy annak egy részét eljuttatta a médiához. Az érintettek a döntést tudomásul vették.

Clinton Kosovóban Vessenek véget a szerb lakosság elleni megtorlásoknak - szólította fel Bill Clinton amerikai elnök Hashim Thaqi (önjelölt) albán kormányfőt, amikor az elnök Madeleine Albright külügyminiszter, Wesley Clark NATO-főparancsnok és munkatársai, valamint leánya, Chelsie kíséretében Pristinába látogatott. Míg az albánok üdvrivalgással fogadták Kosovóban az amerikai elnököt, a szerb településeken a tiltakozás jeleként felzúgtak a légvédelmi szirénák. Clinton felszólította a szerb tisztségviselőket, hogy foglalják el helyüket az Ideiglenes Tanácsban. Belgrádban megkezdődött annak a hat albán főiskolásnak és egyetemi előadónak a pere, akiket a bombázások idején a fővárosban tartóztattak le államellenes szervezkedés vádjával.

Drogos jogok: alkotmánysértés Alkotmányellenes helyzetet idézett elő az Országgyűlés azzal, hogy a büntető jogszabályok tavaly decemberi módosításakor nem iktatott be olyan átmeneti rendelkezést, amely lehetővé tette volna, hogy a korábban elkövetett jogsértéseket ne a később hatályba lépő, szigorúbb szabály szerint kelljen megítélni - áll az Alkotmánybíróság határozatában. A testület megállapítása szerint 1999. február 28-ig mód volt arra, hogy a hatóságok egy évre felfüggesszék a büntetőeljárást a kábítószer-fogyasztó vagy a drogfüggő személlyel szemben, ha az érintett vállalta, hogy gyógykezelésen vesz részt. (Az eljárást később, a legalább hat hónapos gyógykezelés igazolása után meg kellett szüntetni.) 1999. március elsejétől azonban már csak a kábítószerfüggő betegeknek adták meg az eljárás felfüggesztésének s vele a gyógykezelés igazolásának a lehetőségét, a kábítószer-élvezőknek nem. A határozat szerint szükség van egy olyan átmeneti rendelkezésre, amely lehetővé teszi, hogy a március elseje előtt elkövetett cselekményeket még az enyhébb szabály szerint ítéljék meg. Morze

Az izraeli külügyminisztérium visszautasította a Vatikán vádjait, amelyek szerint a zsidó állam békétlenséget szít a Szentföldön élő keresztények és muszlimok között. A Vatikánt az háborítja fel, hogy az izraeli kormány engedélyt adott egy mecset felépítésére a názáreti Angyali Üdvözlet temploma mellett.

Enyhe ítéletek születtek a romániai hadrévi cigánypogrom ügyében: a hat éve húzódó perben két vádlottat felmentettek, további három vádlott büntetését öt évre mérsékelték. Az eset még 1993-ban történt: a Maros megyei Hadrév községben 1993 szeptemberében egy kocsmai vita során cigányok halálosan megkéseltek egy románt. A község felháborodott lakossága két romát meglincselt, egy harmadikat pedig felgyújtott a házával együtt, ahova a tömeg elől menekült.

Az amerikai külügyminisztérium fontolgatja, hogy rakétavédelmi rendszert ad el Tajpejnek azután, hogy az amerikai kémműholdak október közepén felfedezték: Kína rakétabázist épít Tajvannal szemben. A bázisra mintegy 100 rövid hatótávolságú rakétát fognak telepíteni, amelyek képesek elérni a szigetet.

Elindultak az első olaj-segélyszállítmányok az ellenzéki önkormányzatú szerbiai városokba. Az "Energiát a demokráciáért" akció keretében az EU összesen 25 ezer tonna olajat ígért a demokratikus ellenzék irányította szerbiai városoknak a téli fűtési gondok enyhítésére.

Ismét kórházba kellett vinni Jelcin orosz államfőt, most tüdőgyulladás gyanújával.A 68 éves orosz elnök 1996-os elnöki újjáválasztása óta most tizenharmadszor betegedett meg; legutóbb októberben kezelték.

Figyelmébe ajánljuk