Politikai hírek

  • 2000. március 30.

Belpol

Tanárnő kontra rendőrök: alkotmánysértő intézkedés
Tanárnő kontra rendőrök: alkotmánysértő intézkedésAlkotmánysértő volt az a rendőri intézkedés, amely során egy budapesti, XV. kerületi iskolában egy tanulót próbáltak igazoltatni a rendőrök, akik később a diák segítségére siető tanárnőt megbilincselték - állapította meg vizsgálatában az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. A rendőri intézkedés csak addig volt jogszerű, amíg az a keresett tanuló lakcímének megállapítására irányult; az utcai igazoltatás már önkényes volt, és sértette a tanulónak az alkotmányban megállapított, személyes adatok védelméhez való jogát - vélekedik Gönczöl Katalin. Az ombudsman azt is megállapította: a rendőrök a tanulók segítségére siető tanárnővel szemben is alkotmánysértően viselkedtek: a pedagógusnak csorbultak az emberi méltósághoz való jogai, mikor gázspray-vel lefújták, megbilincselték, és tanítványai előtt lökdösték, szidalmazták. A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal még vizsgálja, hogy törvényes volt-e az intézkedők magatartása.

Feljelentették Deutsch Tamást Jogosulatlan gazdasági előny megszerzéséért feljelentette dr. Deutsch Tamás ifjúsági és sportminisztert Paczuk Roland, aki az MSZP parlamenti frakciója emberi jogi bizottságának szakértője, ám feljelentését állítása szerint magánemberként tette. A feljelentés szerint hirdetések jelentek meg arról, hogy az állampolgárok személyi jövedelemadójuk 1%-át felajánlhatják a Budapest Sportcsarnok újjáépítésére, a megadott adószám azonban a Testnevelési és Sportmúzeumot fedi. A feljelentés szerint nem biztosított, hogy a befolyt pénzösszeget valóban a BS újjáépítésére használják fel, és nincs törvényes lehetőség arra, hogy a BS újjáépítésére az állampolgárok felajánlják az adójuk 1%-át. Paczuk miskolci lakásán a napokban egyenruhás rendőrök jelentek meg, iránta érdeklődve. Mint a fiatalember elmondta, később őt magát is hívta a hatóság telefonon, hogy személyazonosságát ellenőrizze. A minisztérium szerint az ügyben törvénytelenség nem történt, a feljelentés vádjai megalapozatlanok.

Pápai zarándoklat a Szentföldön A Siratófalhoz is ellátogatott II. János Pál pápa szentföldi zarándokútjának utolsó napján. Látogatása során a holokauszt hatmillió zsidó áldozatának jeruzsálemi emlékművénél tartott beszédében biztosította a zsidó népet: a katolikus egyházat nagyon elszomorítja az a gyűlölet, amely a keresztényekből a zsidók felé áradt. Senki nem feledheti, ami történt. Senki nem kisebbítheti mértékét - mondta. Ehud Barak izraeli miniszterelnök szerint a lengyel pápa többet tett a zsidóság és a keresztények viszonyának javításáért bármelyik elődjénél. Barak kijelentette: Izrael nagyra értékeli a március 12-i bocsánatkérés nemes gesztusát. Mint fogalmazott: reméli, hogy folytatódik az arra irányuló párbeszéd, hogy a rasszimust és az antiszemitizmust örökre kiirtsák. A pápát fogadta Eljahu Baksi-Doron és Israel Meir Lau főrabbi. A látogatás során szélsőségesek folyamatosan tüntettek a pápa ellen.

MSZP: AB-beadvány A sajtószabadságot és a demokráciát sértő lépés, hogy a parlamentben az MTV és a Magyar Rádió után a Hungária Televízió Közalapítvány esetében is csonka kuratóriumot hozott létre a kormányoldal - vélekednek a szocialisták. Mint Kovács László pártelnök bejelentette: a párt az Alkotmánybírósághoz fordul, mivel mára az összes, határon túl fogható közszolgálati médium kuratóriumi elnöksége kizárólag kormánypárti delegáltakból áll. Az MSZP kéri a Fővárosi Főügyészséget, hogy emeljen törvényességi kifogást a csonka testület bejegyzése ellen. Ha a bejegyzés mégis megtörténne, úgy fellebbezést nyújtanak be a Legfelsőbb Bírósághoz.

Magyar Nemzet: elküldik az újságírókat Mivel a Magyar Nemzetet április 17-től megjelentető Mahir Kiadói Kft. nem kívánja a napilap dolgozóinak munkaviszonyát jogutódként átvenni, elkerülhetetlen lesz a csoportos létszámleépítés - tudatta a Magyar Nemzet munkatársaival Bányász Péter, a P and B Média Rt. vezérigazgatója a szerkesztőség értekezletén. Kiszivárgott hírek szerint a Magyar Nemzetnél ma dolgozó mintegy 60 újságíró kétharmada válna feleslegessé. Lapértesülések szerint Liszkay Gábort, a Hírlapkiadó Vállalat egykori vezérigazgatóját, a Mahir és Postabank sajtótanácsadóját elnök-vezérigazgatónak nevezik ki az új laphoz, míg az operatív munkát főszerkesztői minőségben D. Horváth Gáborra (jelenleg a Napi Magyarország főszerkesztője) bízza a Mahir, de a sajtóban Elek István közíró, MEH-tanácsadó neve is felmerült lehetséges főszerkesztőjelöltként.

Olajügyek: Györgyi-jelentés 85-90 milliárd forint kárt okoztak a nemzetgazdaságnak az olajügyekben ismertté vált bűncselekmények; számottevő lehet az ismertté nem vált olajügyek száma, és valószínűsíteni lehet ebben a körben felderítetlen korrupciós cselekményeket is - ezek a főbb megállapításai Györgyi Kálmán legfőbb ügyész jelentésének, amelyet - miniszterelnöki kezdeményezésre - a parlamentnek készített. Györgyi vizsgálata minden olyan ügyre kiterjedt, amelyekben 1991. január 1-je és 1999. június 30-a között emeltek vádat, vagy tagadták, vagy szüntették meg a nyomozást, és amelyekben az elkövetés tárgya kőolajszármazék, és azzal összefüggésben adócsalást, jövedékkel való visszaélést, csempészetet és vámorgazdaságot követtek el. A bíróságok eddig 340 vádlott ügyét bírálták el jogerősen, 256 személyt ítéltek el. A legfőbb ügyész külön jelentést készített az öt Békés megyei rendőr rendkívüli halálesete körülményeinek vizsgálatáról.Morze

Ismét mérgező anyagok jutottak a Tiszába: a borsabányai bányaüzem nováci derítőjéből meddő jutott a vízbe. Román illetékesek szerint kevés a valószínűsége annak, hogy növekedne a nehézfém-koncentráció. Hétvégén a Kolozsvár közelében lévő alsójárai tartalékderítő gátja szakadt át, mert a tárolóban hirtelen megemelkedett a vízszint a hóolvadás és az esőzések következtében.

Elhatárolódott a Külügyminisztérium politikai államtitkára Csurka István, a MIÉP elnöke parlamenti kijelentéseitől. Németh Zsolt a politikus azon kijelentésére reagált, amely szerint a Romániából érkező környezetszennyezés a nemzet kiirtására irányuló, puskaropogás nélküli támadó háború a magyar élettér ellen.

Kihallgatták Kaya Ibrahim török állampolgárt Németországban a hazánk és Németország között fennálló kétoldalú jogsegélyegyezmény alapján. A kérdéseket a magyar Legfőbb Ügyészség tette föl írásban tavaly augusztusban. Kaya Ibrahim korábban egy török televízió-társaságnak úgy nyilatkozott: nem vett cégeket Magyarországon.

Tizenötezres leépítésről határoztak a honvédségnél a haderőreform keretében. Orbán Viktor a hadsereg feladatszabó értekezletén kijelentette: a honvédségre fordított összeg az ország teljesítőképességével arányosan nő az idén és a következő években, és mivel ennek a pénznek az elköltéséért nem a honvédség, hanem a kormány a felelős, ezért a haderőreformról sem a katonáknak, hanem a kabinetnek kell döntenie.

Idézésben szólította fel Vladimír Meciart a szlovák országos nyomozóhivatal főigazgatója, hogy tanúként jelenjen meg a rendőrségi kihallgatáson. A szlovák exkormányfőt tanúként kívánják kihallgatni többek közt a volt szlovák köztársasági elnök fiának 1995-ös erőszakos külföldre hurcolásának bűnügyében, továbbá azzal a titkosszolgálati jelentéssel kapcsolatban, amelyet Ivan Lexa, a Szlovák Információs Hivatal (SIS) volt főnöke küldött neki.

Örökös mentelmi jogot kapott a chilei parlament döntése nyomán Augusto Pinochet. A volt elnök uralma idején elkövetett kínzások és gyilkosságok miatt 76 bűnvádi keresetet nyújtottak be ellene az áldozatok, illetve hozzátartozóik.

Figyelmébe ajánljuk