Politikai hírek és

  • 1999. október 6.

Belpol

Fogyatékosügyi program: megkezdődött a vita
Fogyatékosügyi program: megkezdődött a vitaA parlament az esélyegyenlőségről szóló törvény alapján megkezdte a fogyatékosügyi program vitáját. A vitaindítóban a szociális és egészségügyi miniszter hangsúlyozta: az esélyegyenlőségi törvény végrehajtásának legfőbb garanciális eleme a parlament előtt fekvő program. A kötelezettségek végrehajtását a program határidőkhöz köti; e szerint a fogyatékkal élők számára a speciális oktatást, speciális mukahelyeken történő foglalkoztatást és a középületek akadálymentessé tételét legkésőbb 2005. január 1-jéig kell megoldani, míg a tömegközlekedést, illetve a fogyatékosok számára tartós bentlakást nyújtó intézményeket 2010-ig kell átalakítani. Hazánkban körülbelül 600 ezren élnek valamilyen fogyatékkal.

MTV: újabb elbocsátások Bírósághoz fordult a már megkezdett létszámleépítés miatt a Magyar Televízió egyik reprezentatív szakszervezete: formai okokra hivatkozva kifogással élnek az intézkedéssel szemben. Az érintett 534 dolgozót ugyanis a ténylegesen csak október 17-én megtörténő elbocsátásról szóló értesítésben már szeptember közepén, azonnali hatállyal felmentették a munkavégzés alól, a munka törvénykönyve szerint azonban a munkáltatónak mindvégig fennáll a foglalkoztatási kötelezettsége. Időközben újabb száz műsorkészítő kap rövidesen felmondólevelet: a létszámleépítések második hullámában az MTV két hónap alatt műsorkészítőinek felétől válna meg. Ez összesen csaknem ötszáz újabb munkatárs elbocsátását jelenti.

Kínai Népköztársaság: ötven év "A szocializmus az egyetlen út Kína megmentésére" - jelentette ki Csiang Cö-min államelnök-pártfőtitkár abban a beszédében, amelyet a Kínai Népköztársaság fél évszázados fennállásának évfordulóján mondott a Tienanmen téren. A többi között hozzátette: folytatni kívánják a békés egyesítés, az egy ország, két rendszer elv politikáját; a végső cél az anyaország és Tajvan nemzeti egyesítése Hongkong és Makaó sikeres visszatérése után. A katonai parádét követően - amely elemzők szerint részint Tajvan elrettentésére is szolgált - mintegy félmillióan vonultak végig a téren. Csiang Cö-min portréját Mao Ce-tung és Teng Hsziao-ping mögött hordták végig az ünneplők előtt.

Belgrád: erőszak az utcákon A belgrádi rohamrendőrség brutálisan szétverte a múlt szerdai ellenzéki tüntetést: a tiltakozók Milosevic elnök rezidenciája felé indultak volna. A tüntetéssorozat kezdete óta ez volt az első eset, hogy a rendőrség közbeavatkozott. A mintegy harmincezer tüntetőből legalább harmincan szenvedtek sérüléseket. Az ellenzéki vezetők élesen elítélték a rezsim akcióját. Néhány nappal később autóbalesetet szenvedett Vuk Draskovic ellenzéki politikus. Könnyebb sérülésekkel túlélte a balesetet, családjának egy tagja és testőrei azonban meghaltak. Draskovic szerint merényletkísérletet követtek el ellene.

Zámoly: tűz Valószínűleg gyújtogatás következtében tűz ütött ki a helyi művelődési házból kiköltöztetett roma családok átmeneti otthonául szolgáló faházas telepen. A családok két nappal korábban levelet kaptak, amelyben ismeretlenek otthonaik felégetésével fenyegetőztek. Személyi sérülés nem történt, a faházak között felhalmozott bútorok váltak a tűz martalékává, és egy faház is megsérült. A sértettek fiatalembereket láttak, akik gépkocsin Csákvár irányába távoztak; a romák feltételezése szerint a csákvári fiatalember halála miatti bosszú része a gyújtogatás.

Japán: atomkatasztrófa A szigetország életében az eddigi legsúlyosabb atombaleset történt Japánban, egy tokaimurai magánkézben levő uránfeldolgozó gyárban, 140 kilométerre Tokiótól. A hatóságok közlése szerint a láncreakció a baleset után leállt; a gyár 20 munkását kórházba szállították. A baleset után a normál sugárzási érték 15 ezerszeresét mérték. A katasztrófa azért következett be, mert az uránoldatot készítő munkások az engedélyezett 2,4 kilogramm urán helyett 16 kilogrammot használtak a művelet elvégzéséhez. A város több mint 300 ezer lakosát felszólították, hogy zárkózzanak be otthonaikba, hatvan családot kitelepítettek. Japánban az utóbbi négy évben nyolc súlyosnak minősíthető atombaleset történt; ez a baleset világviszonylatban a legsúlyosabb a csernobili óta.

Fidesz-akták: folytatódó nyomozás A Fidesz egyelőre tisztázatlan gazdasági vállalkozásai ügyében nyomozó felelős rendőri vezetők egy hónappal ezelőtt felkeresték a Fővárosi Főügyészséget - mint a BRFK felügyeletét ellátó szervet -, és felvetették: be kellene fejezni a nyomozást, mert kimerítettek minden bizonyítási lehetőséget - értesült a Magyar Hírlap. A nyomozásfelügyeleti főosztály azonban előírta, hogy milyen vizsgálatokat végezzen el még a továbbiakban a rendőrség; a Legfőbb Ügyészség egyetértett a Fővárosi Főügyészség döntésével. A nyomozás azután kezdődött, hogy Eörsi Mátyás szabaddemokrata politikus megküldte a hatóságoknak azokat a dokumentumokat, amelyek megítélése szerint esetleges bűncselekményekre utalnak.Morze

Egymilliárd forinttal tervezi támogatni az Ifjúsági és Sportminisztérium a szenvedélybetegségek ellen küzdő programokat és szervezeteket. Egy friss felmérés adatai szerint három év alatt két és félszeresére nőtt azoknak a fővárosi fiataloknak a száma, akik már kipróbáltak valamilyen kábítószert.

Már Groznij közelében folynak a harcok az orosz és a csecsen alakulatok között; Moszkva állami bizottságot állított fel a csecsenföldi menekültprobléma megoldására. Eddig mintegy százezren hagyták el Csecsenföldet, akik a harcok elől a szomszédos országokba menekültek, de a hatóságok becslései szerint további kétszázezer ember tervezi a menekülést.

Kompromisszum nélkül zárult az a hatpárti médiatárgyalás, amit Szájer József, a Fidesz frakcióvezetője hívott össze a médiakuratóriumok helyzetének rendezésére: a médiakuratóriumokról hozott alkotmánybírósági állásfoglalás szerint a parlamentből kikerült, a testületekben azonban még mandátummal rendelkező tagok nem számítanak sem az ellenzéki, sem a kormánypárti oldalhoz.

A környezetvédelmi tárca az adatvédelmi törvényre hivatkozva 30 évre titkosította a Hortobágyi Nemzeti Park vizsgálatának iratanyagát. A fegyelmi eljárás vizsgálóbiztosa Aradi Csaba jogi képviselőjének írt levelében a személyiségi jogok és üzleti titkok megóvásával indokolta a vizsgálati anyag titkosítását.

Elkészült a honvédség átalakításának koncepciója: a honvédség feladatkörébe nem tartozó funkciók - például az oktatás vagy az egészségügy egyes területei - más tárcák fennhatósága alá kerülnek, megszűnnek vagy gazdasági társaságokká alakulnak, a jelenlegi 61 ezerről 45 ezer főre csökken a minisztérium és a honvédség együttes létszáma. A tervek szerint sorozáskor a jelenlegi nyolcezer helyett hatezer katonát hívnak majd be.

Egyetlen forint támogatást sem kapna az ´56-os Intézet, amennyiben a költségvetési törvény tervezetét nem módosítják az intézetre vonatkozóan. Rainer M. János, az intézet igazgatója levelet írt Stumpf István kacelláriaminiszternek, arra kérve Stumpfot: nyújtson segítséget az intézet működéséhez.

Figyelmébe ajánljuk