Rákérdezték Poltnál, ki meri-e mondani, hogy Rogán

  • narancs.hu
  • 2024. április 15.

Belpol

Ha már az ügyészség nem meri. 

Fekete-Győr András, a Momentum országgyűlési képviselője azt kérte Polt Péter lefőbb ügyésztől hétfőn a parlamentben, mondja ki, kicsoda Tóni, Barbara és Ádám, akinek a neve szerepel a Völner-Schadl-ügy lehallgatási jegyzőkönyvében. „Egyáltalán, ki meri mondani azt, hogy Rogán? Vagy a propagandaminisztertől is félnie kell a legfőbb ügyésznek? Ő az, akit nem nevezünk nevén?” – kérdezte a képviselő a hvg.hu beszámolója szerint. 

Mint ismert, Rogán Antal feleségét, Rogán Barbarának hívják, a kabinetfőnökét pedig Nagy Ádámnak. Fürcht Pál főügyész pár hete azt monta sajtótájékoztatón, hogy „terhünkre rótták, hogy nem tudjuk, ki az a Tóni, Barbara és Ádám – de igen, tudjuk, hogy kik. Azok, akikről önök is tudnak”. Ám később nem mondta ki az említettek teljes nevét. 

Fekete-Győr az iránt is érdeklődött, van-e olyan, Rogán Antalt és nejét, illetve Nagy Ádámot érintő tény, amely nem került a vádiratba. Hozzátette, a bíróság az ügyészségi iratok alapján jár el, és ami csak az ügyészek fejében létezik, az nem lesz a büntetőügy része. „Tervezik-e tanúként kihallgatni az ügy főszereplőit, Rogán Antalt, Orbán Viktort és a legfőbb ügyészt a Magyar Péter hangfelvételén elhangzó súlyos állítások kivizsgálása érdekében?” – kérdezte. 

 
Polt Péter legfőbb ügyész kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2024. április 15-én.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
 

Polt Péter legfőbb ügyész szerint a képviselő összekever két ügyet. A Völner–Schadl-ügyben a nyomozás lezárult, az ügyészség benyújtotta a vádiratot. A képviselő által említett személyek a nyomozásban sem terheltként, sem tanúként nem szerepelnek, ezért az ügyről tartott sajtótájékoztatón úgy említették őket, ahogy a lehallgatási anyagban is szerepelnek, a keresztnevükön – magyarázta. Kijelentette, a vádirat „minden olyan tényt tartalmaz, ami bizonyítékul szolgál, és alkalmas lehet bűncselekmény megállapítására”.

A másik ügyről (tehát arról, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvétel szerint Rogánék kihúzatták magukat a Völner-Schadl-ügy irataiból) azt mondta, ott vizsgálat van folyamatban. Polt Péter visszautasította, hogy a képviselő „minden alap nélkül az ügyészek tisztességét kétségbe vonta”, ugyanis „az ügyészség ezekben az ügyekben is törvényesen, pártatlanul és magas színvonalon dolgozik” – mondta Polt. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.