Rendőrt hívtak a Telex munkatársaira Szijjártó Péter kalocsai lakossági fórumán

  • narancs.hu
  • 2024. május 24.

Belpol

Hipp-hopp műveleti terület lett abból a pár négyzetméterből, ahol Szijjártó az autójához sétált, nehogy kérdezni lehessen a külügyminisztertől.

Szijjártó Péter külügyminiszter Kalocsán tartott nyilvánosan meghirdetett lakossági fórumot, a Telex viszont azzal szembesült a helyszínen, hogy az esemény nem sajtónyilvános. Míg más stábokat beengedtek, de a hírportál kameráját és riporterét annak ellenére sem, hogy a bejáratnál regisztráltak.

Ezt követően a regisztrációs pultnál már azt mondták a lap munkatársainak, hogy "nem lehet fényképezni, mert ez nem egy sajtónyilvános esemény". A biztonság kedvéért még a KDNP-s és fideszes kis zászlókat is megfordították, hogy ne látszódjanak a felvételeken.

Emiatt a parkolóban vártak tovább Szijjártó Péterre az újság munkatársai, akikre végül is kihívták a rendőröket. A rendőrség azt közölte a médiamunkásokkal, hogy lezárták a területet a "delegáció biztonságos működése érdekében". Ezután

egy magát századosnak nevező ember lépett oda hozzájuk, és arra kérte a rendőröket, ellenőrizzék le a portál kamerájának gyártási számát, hogy nem-e körözik, majd még igazoltatták is a lap munkatársait.

A lap munkatársa így csak távolról kiabálva tudta megkérdezni Szijjártót, igaz-e, hogy "orosz nyomásra verték szét a magyar kibervédelmet". A külügyminiszter csak annyit reagált, nagyon szívesen válaszolna, de várják a következő helyszínen.

A lap videójában felidézi, hogy Frés Ferenc, aki 2011 és 2015 között volt a Nemzeti Biztonsági Felügyelet kibervédelmi vezetője, egy nyilvános konferencián 2015-ben arról beszélt, hogy "Magyarországon orosz nyomásra verték szét a kibervédelmet".

Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón azt mondta, azért nevezték kampányhazugságnak 2022-ben a Direkt36 cikkét az orosz hekkertámadásokról, mert nem igaz, hogy a külügy rendszere súlyosan kompromittálódott volna. Szerinte hekkertámadások rendszeresen történnek, erről a támadásról viszont azt a tájékoztatást kapta, hogy bizalmas adatok nem kerültek külföldi kézbe, így az eset nem lógott ki a hasonló kísérletek sorából.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.