Gémesi György szerint a reális cél az, hogy Fidesznek ne legyen 50 százaléka

  • narancs.hu
  • 2017. november 25.

Belpol

"A sorosozással a kormány olyan szinten mosta át az emberek agyát, ami károsan hat."

Gémesi György 28 éve van politikai pályán. Az 1990-es önkormányzati választáson nyert először, azóta Gödöllő polgármestere. 1994-ben, 1998-ban, 2002-ben, 2006-ban, 2010-ben és 2014-ben is újraválasztották. Gémesi 1989 és 2006 között az MDF-ben politizált, volt a párt elnöke, majd idén tavasszal Új Kezdet néven pártot alapított, ami az LMP-vel szövetségben tervez indulni a 2018-as választásokon.

„Már mindent bevetettek ellenem" - Gémesi György, Gödöllő polgármestere az új politikai mozgalmáról

Az MDF egykori meghatározó politikusa 1990 óta vezeti Gödöllőt. Pártja széthullása után fokozatosan vált kegyvesztetté a Fidesz uralta politikai jobboldalon. Városvezetőként és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnökeként nap mint nap szembesül azzal, hogyan lehetetlenül el az önkormányzatiság Magyarországon. Magyar Narancs: Jó egy hónapja közösségi oldalt nyitott a Facebookon 12 pont - a Józan Ész forradalma címmel.

A Magyar Nemzetnek adott interjújában elmondja, hogy a sorosozással a kormány olyan szinten mosta át az emberek agyát, ami károsan hat. Pedig sokkal nagyobb problémákat is lát az ember, ha kimegy az utcára... A kormány azonban az állandó migránsozással eltereli a figyelmet a mindennapi problémákról, mint az egészségügy, a közoktatás, a fiatalok elvándorlása. Gémesi szerint ha így folytatják, előbb-utóbb működésképtelenné válik az ország.

A legkeményebb MSZP-s kormányok idején is jutott nekünk pályázat, tudtunk fejleszteni. Ha most valaki nem hódol be, akkor nem kap semmit. Ha meg netán egy polgármester politikai funkciót vállal, akkor ellehetetlenítik” – hangsúlyozza Gémesi György. "Ilyen korrupciót még nem láttam" – mondja a 28 éve pályán lévő politikus. Az Új Kezdet elnöke úgy véli, hogy voltak már az országban csúnya és súlyos történelmi idők, most is rezeg a léc, már ami a jogállamiságot és a demokráciát illeti.

Gémesi szerint a reális cél az, amivel elégedett is lenne, ha a Fidesznek nem lenne meg az 50 százaléka, hogy ne dönthessen el mindent egyedül, ne legyen korlátlan hatalma. Legyen koalíciós kényszer, akár jobbra, akár balra, vagy kisebbségi kormányzás.

Az LMP-vel való összefogással elfogadták, hogy az LMP lesz jelölő szervezet, mert az Új Kezdet a fiatalabb párt. "Nem kockáztatjuk meg, hogy esetleg 9,9 százalékkal mindent elbukjunk". (Ha két párt közös listát állít, akkor a parlamentbe jutási küszöb 5 helyett 10 százalék). December 2-a után lesz nyilvános, hogy hány Új Kezdet-beli politikus indul majd LMP-s színekben.

"A Momentum is be fogja látni, hogy egyedül nem megy."

Gödöllő polgármesterének szimpatikusak Vona Gábor megnyilvánulásai, a centrumhoz való közeledése. De emlékeztet, hogy ott vannak a Jobbikon belül azok, akik korábban egészen kemény, akár antiszemita, akár rasszista, kirekesztő magatartást tanúsítottak. "Számomra a kirekesztés, az antiszemitizmus, a rasszizmus elfogadhatatlan."

(Magyar Nemzet)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.