Visszaélések a kulturális közfoglalkoztatásban

Diplomával éhbérért

Belpol

Bár már nem lehet diplomával rendelkező regisztrált munkanélkülieket közmunkára kötelezni, továbbra is több ezer diplomás vállal közmunkát, főleg kulturális területen. Sokan vannak, akik szakirányú végzettségüknek megfelelő feladatokat látnak el megalázó fizetésért.

Október elején jelent meg a Facebookon egy bejegyzés, miszerint a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának (BTK) Művészettörténeti Intézete diplomás közfoglalkoztatás keretében új kollégát keres digitalizációs munkára. Azonban ez nem hagyományos értelemben vett állás, jelentkezni is csak regisztrált munkanélküliként lehet, a fizetés pedig – mivel közfoglalkoztatásról, azaz közmunkáról van szó – nem éri el a minimálbért sem, végzettségtől függően a legmagasabb összeg is csak nettó 80 ezer forint. Elsőre meglepő lehet, hogy az MTA is ezt teszi, ám a diplomások közfoglalkoztatása a jelentős kulturális intézményeknél is évek óta bevett szokás.

A kulturális közfoglalkoztatásra vonatkozó első program 2012-ben indult, azt az azóta már átalakult Magyar Nemzeti Digitális Filmarchívum és a Nemzeti Művelődési Intézet (ez évtől már Forum Hungaricum Nonprofit Kft. és NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. – CS.-E. E.) dolgozta ki és bonyolította le. A digitalizációs feladatokra a kultúra számos intézményében átmeneti munkát tudnak biztosítani olyan regisztrált munkanélkülieknek, akik minimum érettségivel rendelkeznek. Ezenkívül a Művelődési Intézet nagy missziója, hogy az ország olyan területén is foglalkozzanak kulturális feladatokkal, ahol eddig erre forrás hiányában nem volt lehetőség. A program támogatásáról minden évben a Belügyminisztérium (BM) dönt, a munkáltatói jogok pedig néhány kiemelt intézményt illetnek meg. Ilyen például a Művelődési Intézet, a Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár vagy a Magyar Nemzeti Levéltár, amelyek a saját területükön gondoskodnak arról, hogy országszerte alkalmazzanak közmunkásokat, ha van rá igény. Igény pedig van, mivel a közfoglalkoztatottak bérét nem az adott intézmény, hanem a BM állja, sőt, a munkához szükséges eszközöket (főképp számítógépeket) is az állam biztosítja – igaz, több helyre csak a program végén (március helyett októberben) érkeztek meg a beígért gépek.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: Mohai Balázs / MTI

A közfoglalkoztatási forma egyik lényeges jellemzője az átmenetiség: egyhuzamban csak 11 hónapig lehet valakit alkalmazni, remélve, hogy a program lezárta után az illető visszakerül a teljes értékű munkaerőpiacra. Ez idő alatt a kulturális közmunkások nemcsak digitalizálhatnak, hanem lehetőség van közösségi koordinátorként, közösségi asszisztensként vagy technikai munkatársként is dolgozni országszerte. Az intézményi paletta meglehetősen széles a kisebb települési könyvtártól a megyei múzeumon át egészen a Magyar Tudományos Akadémiáig. A program egyik ki­emelt intézménye a Művelődési Intézet, amely elsősorban kistelepülések intézményeivel működik együtt annak érdekében, hogy „kulturális hálózatot, közösségi és társadalomfejlesztési programot” valósítsanak meg. Az idén a Kulturális Közfoglalkoztatási Program ötödik üteme indult, amelyben rengeteg intézmény vesz részt, a már említett MTA BTK-n kívül az MTA Nyelvtudományi Intézete és Társadalomtudományi Kutatóközpontja is szerepel a Forum Hungaricum partnerlistáján.

 

Büntetés vagy lehetőség?

Nemes gondolat segíteni azokat, akik átmenetileg kiestek a munkaerőpiacról, viszont a kulturális közfoglalkoztatás rendszerét gyakran nem arra használják, amire eredetileg kellene. A gyakorlatban sokszor nem átmeneti megoldásról van szó, hanem folyamatos, éveken át tartó, szakmunkát igénylő foglalkoztatásról. A kulturális területen dolgozók kizsigerelése nem ezzel kezdődött. „Még a program elindulása előtt, 2011-ben volt egy hatalmas elbocsátási hullám, amikor körülbelül 20 százalékos létszámleépítést szenvedett el a terület. Ekkor volt, akit elküldtek, de olyan eset is volt, hogy csak papíron csökkentették a kolléga óraszámát, viszont a valóságban ugyanannyit dolgoztatták, mint korábban, de a jelenléti ívre ezt nem írhatta rá. A kulturális közfoglalkoztatással a helyzet csak rosszabb lett, mivel több helyen éltek a visszafoglalkoztatás gyakorlatával, tehát ugyanazt a szakmai munkát végeztették el a diplomás kollégával, csak kevesebb pénzért” – mondja Papp Katalin, a Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) alelnöke. A kulturális közmunkások hivatalosan persze nem kaphatnak szakmai feladatokat, ám forrásaink szerint sok intézmény él ezzel a gyakorlattal. A közfoglalkoztatást szabályozó rendelkezések egyébként tiltják a visszafoglalkoztatást, mégis több helyen – akár jó szándéktól vezérelve – bevett gyakorlat. Igaz, a szakszervezet többször értesült olyan esetről is, amikor konkrétan azzal fenyegették a rendes, közalkalmazotti státuszban lévő kollégát, hogyha elégedetlenkedik vagy kritikának ad hangot, felmondanak neki, és kulturális közmunkásként alkalmazzák ugyanazon szakmai munkára, ám azért már nem közalkalmazotti, hanem közmunkásfizetést kap. Ez utóbbi az idén – végzettségtől függően – bruttó 81 530 és bruttó 117 245 forint között mozog.

Annak ellenére, hogy 2015 óta nem lehet a diplomás regisztrált munkanélkülieket közmunka elvállalására kötelezni, sokan kötnek ki ennél a foglalkoztatási formánál. A BM statisztikái szerint idén augusztusban például csaknem 4 ezer diplomás közmunkás volt a rendszerben, közülük a legtöbben kulturális intézményeknél dolgoztak. Az összesített adatok alapján a legnagyobb kulturális közfoglalkoztató 2715 fővel az NMI Művelődési Intézet volt, de az Országos Széchényi Könyvtár listáján is ezer feletti, 1143 közmunkás szerepelt (ezek a számok az összes kulturális közfoglalkoztatottra értendők, tehát azokra is, akiknek nincsen diplomájuk). „Amikor bevezették ezt a rendszert, több intézmény is megrémült, mivel nehezen tudták elképzelni, hogy olyan embereket engedjenek múzeumi falak közé, akik nem kötelesek erkölcsi bizonyítványt bemutatni. Ebből kiindulva nem csoda, hogy inkább a diplomás közfoglalkoztatottakat részesítik előnyben” – meséli egy forrásunk. „Ide nem lehet akárkit beengedni, értékes tárgyakkal vagyunk körülvéve, természetesen válogatunk a jelöltek közül, és nagyon örülünk annak, ha akad köztük olyan, akinek szakirányú végzettsége van” – ezt már az egyik nagyobb múzeum munkatársa mondja. „A különböző intézmények egyébként előszeretettel tagadják le, hogy viszonylag sok diplomás közfoglalkoztatott van náluk, de tudomásom szerint több fővárosi múzeumnál is 20 felett vannak az egyetemet végzett közmunkások” – állítja Papp Katalin.

Valóban, érdeklődésünkre a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa, Békefi Eszter művészettörténész elmondta, hogy náluk is 20 körüli ez a létszám, és vannak köztük szakirányú végzettségűek is (muzeológus, művészettörténész). „Egy részük pályakezdő, többen két diploma között állnak, és szakmai gyakorlatként tekintenek erre a lehetőségre, de igyekszünk is szakmai feladatot adni nekik, például kaphatnak kutatási témát, de ez csak egy lehetőség, nem kötelezzük őket ilyesmire” – mondja Békefi, aki házon belül a kulturális közmunkások koordinálásával foglalkozik. Ő úgy látja, a többség örül ennek a lehetőségnek, és nemcsak azok a fiatalok, akik az egyetemi mesterképzésük előtt töltenek itt egy évet, hanem azok az idősebb diplomások is, akik évek óta ott vannak. Van, aki az első program elindulása óta náluk dolgozik, lassan öt éve. Ez úgy lehetséges, hogy minden program végén megszakítják a foglalkoztatását, majd az újabb közfoglalkoztatási ütem elindulásakor – egy hónappal később – ismét felveszik, mint kulturális közmunkást. „Ebben az időszakban persze ők nem kapnak fizetést, de természetesen dolgozniuk sem kell” – húzza alá  Békefi, aki ennek ellenére úgy véli, huzamosabb ideig nem lehet ezt csinálni. „Nettó 80 ezer forint nagyon megalázó összeg. De aki marad, az például azért teszi, mert több gyerek után már nem tudott újra elhelyezkedni az eredeti szakmájában, és nincs ereje valami másba belevágni, így marad nálunk digitalizálni” – mondja a Nemzeti Galéria munkatársa.

Azt, hogy a diplomás közmunkásokat a gyakorlatban teljesen más feladatokra alkalmazzák, mint amire hivatalosan felvették őket, jól mutatja egyik névtelen forrásunk esete, aki két diplomával, egykori múzeumigazgatóként lett közmunkás. „Hivatalosan utcakarbantartó voltam, valójában ennél komolyabb feladataim voltak, például a település önkormányzati kezelésbe került temetői megkezdett nyilvántartásának kialakítása, a temetők állapotának felmérése, temetőgondnoki feladatokkal kiegészülve. A munka része volt még a sírhelyek, elhunytak, hozzátartozók beazonosítása is.” A KKDSZ álláspontja szerint nem azzal van a baj, ha egy intézmény bizonyos munkakörökben átmenetileg közmunkásokat alkalmaz, hanem azzal, ha szakmunkát végeztet velük, s mindezt hosszú távon teszi annak érdekében, hogy spóroljon a szaktudást igénylő fizetésen. „Nem véletlenül ilyen kevés a közmunkások fizetése, azt jelzi, hogy ez egy átmeneti állapot, hosszú távon nem fenntartható foglalkoztatási forma” – mondja a KKDSZ alelnöke. A Nemzeti Galéria gyakorlatáról Békefi Eszter azt mondja, hogy ha van üresedés, akkor előnyben részesítik a már náluk lévő, jól teljesítő diplomás közmunkásokat.

Ha a közmunkásként foglalkoztatottnak diplomája van és több nyelven beszél, az olykor megalázó munkahelyi helyzeteket teremt. „Sajnos, érzékeljük, hogy a rendes státuszban lévő kollégák másképpen viselkednek velük. Nem vehetnek részt értekezleteken, lenézik őket, és lényegében nem számítanak kollégának, pedig ők is napi nyolc órában dolgoznak, többen ugyanazt a munkát végzik kevesebb pénzért, mint a státuszban lévő társaik. Ez egy nehéz helyzet, amit több helyen úgy próbálnak orvosolni, hogy nem napi nyolc, hanem csak hat órát kell bent lenniük” – mondja egy munkaügyi koordinálással foglalkozó forrásunk, aki szerint csak az intézmény jóindulatán múlik, hogy próbálja-e enyhíteni a rendszer jellegéből fakadó feszültségeket.

Neked ajánljuk