Rogán Antal elvárja a titkosszolgálatoktól, hogy lépjenek fel „a háborús propaganda” ellen

  • narancs.hu
  • 2022. május 18.

Belpol

Elmondta, kit és mit tekint nemzetbiztonsági kockázatnak.

Rogán Antal a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szerdai meghallgatásán azt mondta, világos elvárásokat fogalmaz meg a minisztériumokhoz tartozó polgári titkosszolgálatok felé.

Elmondása szerint a szolgálatoknak mindent meg kell tenniük azért, hogy Magyarország ne keveredjen bele az orosz-ukrán háborúba, és hogy "ne a magyar emberekkel fizettessék meg a háború árát" – írja a hvg.hu. Rogán magyarázata szerint ez egyben azt is jelenti, hogy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok

minden olyan háborús propagandát, ami veszélyezteti Magyarország biztonságát, azt azonosítsanak, tárjanak fel és lépjenek fel ellene. Ne engedjék, hogy bármilyen provokációval az országot belekeverjék a háborúba".

A mindenkori szolgálatok a kormány szolgálatai, nem egy miniszteré – mondta meghallgatáson Rogán, kiemelte, hogy 1990 és 2010 között nem tartozott a titkosszolgálat a Belügyminisztérium alá. 2010-től szerinte azért kellett, hogy a BM alá tartozzon, mert rossz volt a közbiztonság. Ezért kapta meg anno Pintér Sándor ezt a területet, az akkori problémát a szolgálatok "kiválóan megoldották", mert Magyarország ma Rogán Antal szerint Európa egyik legbiztonságosabb országa.

Viszont most egy új korszak elé nézünk, hisz' háborús helyzet van – folytatta a miniszter, majd a szolgálatok előtt álló legfontosabb kihívásokról beszélt a hvg.hu tudósítása szerint. A háború szerinte az anyagi, az energia- és a fizikai biztonságra is veszélyt jelent, ezért a kormány világos elvárásokat is megfogalmaz a titkosszolgálatok felé.

  • Az első és legfontosabb feladat Rogán Antal szerint Magyarország nemzeti szuverenitásának a védelme. Ez alatt azt érti, hogy mindig "Magyarország az első, a magyar emberek, a magyar gazdaság, a magyar emberek érdeke". 
  • A titkosszolgálatok második legfontosabb feladata, hogy "tartsák tiszteletben a magyar emberek által meghozott döntéseket", azaz mindent tegyenek meg azért, hogy Magyarország ne keveredjen bele a háborúba. A miniszter szerint a "háborús propaganda ellen fel kell lépni".
  • Harmadik feladatként azt említette, hogy a szolgálatok legyenek tekintettel az ország szövetségi rendszerére, azaz a NATO és az EU kereten belül működjenek.

A Nemzeti Információs Központról elmondta, hogy a TIBEK jogutódja lesz, de bővülő feladattal és nemcsak nemzetbiztonsági szakembereket keresnek oda, hanem olyanokat, akik az energiaügyekhez is értenek.

"A biztonsági kihívások nem fognak véget érni a háború végével" – mondta Rogán, aki szerint a háború következménye, hogy szervezett bűnözői csoportok jelennek meg, menekülthullám lesz. "Fegyverek kerülhetnek az illegális piacra. Köztörvényes bűnözőket engedtek ki harcolni, ezek visszatérhetnek. Külföldi zsoldosok jelentek meg mindkét oldalon, és mi vagyunk Ukrajna szomszédjában" – mondta, utalva arra, hogy az emberkereskedelem, a lőszerkereskedelem, az illegális fegyverkereskedelem is erősödhet.

Rogán Antal beszélt arról is, hogy a kormány létre akar hozni egy Védelmi Tanácsot, amit Orbán Viktor vezetne.

Mint mondta, a titkosszolgálatokat (az elhárítást és a hírszerzést) nem fogják integrálni a következő négy évben. "Van egy erőteljes joguralom" – jelentette ki arra válaszolva, hogy a titkosszolgálatok szerinte betartják a törvényeket.

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán irányítása alá nem csak a polgári titkosszolgálatok kerülnének, de miniszterként ő felelne a kormányzati kommunikációért, az e-közigazgatásért, a hírközlésért és a digitalizációért is.

A miniszteri meghallgatásokról itt írtunk korábban: Pintér Sándor a közoktatásért felelős belügyminiszterként a kulturális bizottságban is megjelentegészségügyért felelősként pedig a népjóléti bizottságbanNagy Márton a gazdasági bizottságban beszélt a terveiről, Csák János leendő kulturális és innovációs miniszter pedig a népjóléti és a kulturális bizottságban is kifejtette nézeteit. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.