Rogán Antalt és Juhász Pétert is meghallgatná a fővárosi Schadl-bizottság

  • narancs.hu
  • 2022. február 10.

Belpol

Feltárnák, hogyan jutott a fideszes vezetésű kerületekben lakásokhoz a végrehajtói kar elnöke.

Megalakult az a fővárosi vizsgálóbizottság, amely megpróbál a végére járni, hogyan szerzett értékes önkormányzati ingatlanokat Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke az V. és a VII. kerületben írja a 444.hu.

A bizottság első ülésén eldöntötték, meghívják

  • Rogán Antal miniszert, az V. kerület volt polgármesterét,
  • Szentgyörgyvölgyi Pétert, Rogán utódját,
  • Vattamány Zsoltot, a VII. kerület korábbi fideszes polgármesterét,
  • Sára Botondot, a Fővárosi Kormányhivatal vezetőjét, a VIII. kerület volt fideszes polgármesterét,
  • Bagdy Gábor volt KDNP-s főpolgármester-helyettest,
  • Juhász Pétert, aki ellenzéki politikusként sok V. kerületi ingatlanügyet tárt fel,
  • Kiss Ambrus jelenlegi főpolgármester-helyettest,
  • és a két kerület volt és jelenlegi vagyongazdálkodási vezetőit.

A fideszes politikusok vélhetően nem fognak megjelenni a meghallgatásokon, hisz' a kormánypárt arra a két helyre sem tartott igényt, amit a bizottságban kaptak volna. Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője mindezt azzal indokolta, hogy a bizottságot törvénytelenül és bosszúból hozták létre, hogy eltereljék a figyelmet a Városháza-ügyről. Megjegyeznénk, abban az ügyben is volt vizsgálóbizottság, ahol az ellenzék is képviseltette magát.

A Schadl-bizottságnak öt ellenzéki tagja van, Niedermüller Péter, Baranyi Krisztina és Pikó András polgármesterek, valamint két V. kerületi önkormányzati képviselő, Szigeti Flóra és Kovács Alex Gábor.

A bizottság tervei szerint szeretné átvizsgálni a vitatott ingatlanok dokumentációját, az V. kerület az elmúlt 12 évben folytatott teljes ingatlanértékesítési gyakorlatát, valamint összegyűjtenék azokat a lakásokat is, ahol a Fővárosi Önkormányzatnak elővásárlási joga lett volna, de valamiért nem érvényesítette azt.

Karácsony Gergely főpolgármester a bizottság létrehozásakor azt mondta, élni kellene az elővásárlási joggal, hogy utána az alulárazott lakásokat drágábban értékesíthessék.

A lap megjegyzi, meglehet, a fideszes vezetésű V. kerülettől nem lesz olyan egyszerű beszerezni az adatokat. Szigeti és Kovács képviselők elmondása szerint minden ingatlaneladásról zárt ülésen döntenek, a jegyzőkönyveket sem hozzák nyilvánosságra, csak a határozatot. Ezekből annyit lehet csak tudni, ki volt a vevő, és mennyit fizetett, az értékbecslésről vagy a pályázat résztvevőiről viszont semmi sem derül ki. Az ellenzéki képviselők sokszor közérdekű adatigénylésekkel próbálnak információhoz jutni, de ez sem mindig hatékony.

Pikó András azt mondta, a bizottság szeretné feltárni, hogyan működik az ingatlanos korrupciós hálózat, ami „nem egyedi, helyi deformálódás, hanem maga a rendszer”, és akár más kerületekben is létezhet.

Mint ismert, Schadl György 2019-ben nyolc lakást vásárolt az akkor még fideszes vezetésű 7. kerületben. Emellett két üzlethelyiséget vásárolt az V. kerületi önkormányzattól.

Úgy tudni a nyomozati iratok alapján, az ügyészség a tíz ingatlanból kilencet zár alá vett november végén, néhány héttel azután, hogy Schadlt és feleségét elfogták a reptéren.

(444.hu)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A hallgatás ára – Orbán elvbarátját, Sztojka Attilát választotta a kritikus fideszes cigányok helyett

Hiába bomlott meg a fideszes roma közösség Sztojka Attila mögött, amiért sokan nem tudtak vezetési stílusával azonosulni, Orbán mégiscsak őt tette az országos listára, méghozzá biztos befutó helyre. Bizonyára nem ártott ennek a döntésnek, hogy az államtitkár egy alkalmat eltekintve egyszer sem szólalt meg, amikor párttársai megbélyegző kijelentéseket tettek a romákra. 

Hende Csaba, aki erős hűbéruralmi rendszert épített ki Vas megyében

A szombathelyi Hende Csaba pályája a karrierről, befolyásról, hatalomról szólt – no meg egy kupakos távcsőről és a határmenti kerítésépítésről. Pályája az MDF-ből a polgári körökön és a Honvédelmi Minisztériumon át vezetett az Alkotmánybíróságig. Mindeközben bő két évtizedig volt Szombathely és térsége képviselője és politikai irányítója, de most ennek is vége. 

Munka vagy játék? A gamer notebookok kettős szerepe

  • Támogatott tartalom

Egy gamer laptop jóval több, mint hordozható játékgép. Az elmúlt években ezek az eszközök fokozatosan átlépték a szórakoztatóelektronika határait, és egyre inkább univerzális teljesítményplatformmá váltak. A kérdés ma nem az, hogy játékra vagy munkára valók-e, hanem az, hogyan képesek egyszerre kiszolgálni mindkét világ elvárásait.

A legfrissebb számok mutatják: a nyugat-romániai megyék megelőzték a szomszédos magyar térségeket

Az Európai Unió átlagát tekintve, vásárlóerő-paritáson számolva a nyugat-romániai megyék – Szatmár kivételével – megelőzték az összes kelet-magyarországi és dél-alföldi térséget. Békést még a legszerényebb értékekkel rendelkező Szatmár is. Nagyobb a nyugat-romániai megyék növekedési potenciálja, itthon alig van beruházás, az innováció pedig szinte a nullával egyenlő.  

A Fidesz végső üzenete: Szavazz ránk, vagy meghalsz!

Háború, háború, háború, Brüsszel, Ukrajna, háború – ezek maradtak a Fidesz jelszavai, amely egykor három szobát, három gyereket és négy kereket ígért Magyarországnak. Most csupán fenyegetőzik, és azzal ijesztgetik a választókat, hogy vagy rájuk szavaz az ember, vagy meghal.

India Trip

Ha van zenekar, amely a Beatles munkásságából a pszichedelikus indiai vonulatot tette magáévá, az a Kula Shaker. A magyar fül számára hülye nevű angol együttes szívesen használ egzotikus keleti hangszereket, és a szövegeket néha szanszkrit nyelven szólaltatja meg Crispian Mills frontember.