magyarnarancs.hu: 1967-ben közgazdasági technikumi tanulóként a Monszun együttes egyik alapítója voltál. Zenekarotokkal a nemzetközi munkásdalok mellett a munkásszállásokon felgyűjtött cigány népzenét játszottátok. Ekkor találkoztál gyűjtést kiegészítő szociográfiai jellegű háttérinterjúk készítése során a magyarországi roma emancipációs mozgalom indulásáig eltagadott cigány nemzetiség kultúrájával.
Bársony János: Ez az öntudatosodási mozgalom Setét Jenő születésének idején, 1972 tájt indult. Már kijött Bari Károly első kötete, megjelentek Lakatos Menyhért novellái, a költő Choli Daróczi József cigány fordításai. Péli Tamás festő hazaköltözött Amszterdamból, Csemer Géza színházat kezdett csinálni, Daróczi Ági cigányul mondott verset a Ki Mit Tud-ban. Az Amerikából hazatért Szakcsi Lakatos Béla a jazz zenében szervezgette öntudatosan a maga dolgait.
magyarnarancs.hu: A munkásszállók lakói, nagyrészt cigány emberek ezrével dolgoztak a fővárosban. Zenei kultúrájuk, a kortárs népzenekutató, Víg Rudolf és a ti gyűjtéseitek révén városi folklórként is megelevenedett. A Monszun zenekartól egyenesen vezetett az utad a cigány emancipációs mozgalomhoz?
BJ: Még a jogi egyetem alatt kezdtem kutatni a roma történelmet, aminek az előzménye volt a már említett, a munkásszállásiak zenéinek felgyűjtése melletti háttérinterjúzás. 1977-ben, friss jogi diplomásként a fővárosi cigány koordinációs bizottság titkára lettem. A cigánytelepek felszámolásának és a roma családgondozói hálózat kiépítésének programja mellett roma értelmiségi aktivistákkal, a „béketáborban” egyedülállóan, létrehoztunk egy roma művelődési intézményt, a Fővárosi Cigány Szociális, Művelődési és Módszertani Bázist, amiből később a Romano Kher lett.
magyarnarancs.hu: Említettél egy másik mozgalmat is a Setét Jenővel való találkozásoddal kapcsolatban.
BJ: Rácsatlakoztunk az akkoriban már népszerű olvasótábori mozgalomra, amelyben a mi törekvéseink is teret kaphattak. Megszereztünk egy használaton kívüli visegrádi üdülőt, kifestettük, és 1982-től kezdve ide vittünk Budapestről cigánygyerekeket, néha vidékről is. Voltak vidéki aktivistáink, akik jelentkeztek, mikor nem volt hová vinniük a helyi gyerekeket. Horváth Aladár volt az egyik ilyen vidéki önkéntes. Miskolc környékén tanított, az ő abodrogközi kapcsolatai között volt Gombos Gyula, Jenő nevelőapja. Így került bodrogközi fiatalokkal a gizellatelepi táborunkba Jenő is.
magyarnarancs.hu: Milyen gyerek volt Jenő?
BJ: Nyílt eszű, odafigyelős, üzleti érzékkel megáldott, jó dumájú gyerek volt. És öntudatos. Két-három év múlva, mikor megalakult a Phralipe, Jenő nevelőapja lett a bodrogközi szervező, és ennek következtében Jenő, mint ifjú szobafestő-mázoló tanuló is már aktivista volt. Alapszervezeteket hoztak létre a Bodrogközben, járták a rokonságot, ismerősöket, megbeszélték, hogy ez miért jó, miért fontos. Meg is választották már 16 évesen küldöttnek az országos konferenciákra.
magyarnarancs.hu: Milyen konferenciákra?
BJ: Valójában közgyűlések voltak. A Phralipe egyesületi formában működő érdekvédelmi szervezet, máig is, amely a közgyűléseken hozza meg a határozatait. Jenő belenőtt a mozgalomba, egyre aktívabban vett rész a munkájában. A példaképe volt Horváth Aladár, aki atyai barátja lett. Segélyezéssel foglalkoztak, hogy meg ne fagyjon senki a faluban, rendezvényeket, kiállításokat hoztak létre, volt, hogy kalákában kifestették egymás házát.
magyarnarancs.hu: Mikor jött fel Jenő a fővárosba a Bodrogközből?
BJ: Előzőleg már Sárospatakon éltek. 1994-ben, a választások után Horváth Aladár, mivel egyetlen parlamenti pártnak sem volt számára elfogadható roma érdekvédelmi programja, már nem lett képviselő, hanem létrehozta a Roma Polgárjogi Alapítványt, és elhívta magához Jenőt, akit időközben már beírattak Solt Otíliához, a Tündérhegyre, az Iványi Gábor szervezte Wesley főiskola keretében működő szociális munkás képzésre. Én is tanítottam ott, roma történelmet és szociális munkát is. Itt találkoztam újra Jenővel.
magyarnarancs.hu: Neki mi volt a feladata a Roma Polgárjogi Alapítványnál?
BJ: Jegyzőkönyveket vett fel, terepmunkát végzett, hivatalokkal, adott esetben jogászokkal egyeztetett. Én ösztöndíjasként 1995-től dolgoztam az Alapítványnál szakmai igazgatóként. Ez idő alatt hoztuk létre a Roma Sajtóközpontot és a Romaversitas Láthatatlan Kollégiumát, amelyek később önállósodtak. Jenő fáradhatatlan volt egy-egy család problémáinak feltárásában, mindent latba vetett, hogy segíteni tudjon. Miután 2005-ben elmentem az alapítványtól kutatómunkára, Jenő lett a szakmai igazgató.
magyarnarancs.hu: De nem üldögélt a hivatalban: tüntetéseken sokszor találkoztunk, híresen jó szónok volt.
BJ: Rengeteg ügye volt, kezdve az 1990-es évek közepén a székesfehérvári Rádió utcai kilakoltatások elleni civil mozgalom szervezésétől, ahol az egyik fő aktivista is volt.
magyarnarancs.hu: Sikerült is megakadályoznotok a kilakoltatást.
BJ: Készítettünk a Rádió utcai gyerekekről iskolai tablóképjellegű felvételeket. Szépen fel voltak öltözve, mint mikor iskolai ünnepségre mennek. Több száz példányban kinyomtattuk, és avval mentünk be az önkormányzathoz, hogy amennyiben nem állítják le a kilakoltatásokat, az egész várost kiplakátozzuk a képekkel „Őket akarjátok az utcára tenni?” felirattal.
2002-ben Paksnál a környékbeli településekről az atomerőmű konténereibe akarták költöztetni a romákat az önkormányzati lakásaik életveszélyes állapotára hivatkozva. Jenő akkor is ott volt - és ott is mi győztünk. Azzal érveltünk, hogy már feltalálták az ilyen életveszélyes esetekre az aládúcolást, átmeneti megoldásként, meg hogy sok a kihasználatlanul álló önkormányzati ingatlan, amikkel kiválthatnák a megalázó konténerekbe költöztetést.
Helyszíni közvetítésben adta a Magyar Rádió, miként tárgyaljuk le a dolgot az önkormányzattal.
magyarnarancs.hu: A terepmunka volt Jenő lételeme?
BJ: Ott dolgozott, ahol szükség volt rá, ahol lehetőséget kapott, akár hivatalban is. Két évig minisztériumi tanácsadó is volt, telepfelszámolások kapcsán, Bajnai alatt, de nem az intézményes keretek közt tudott igazán hatékony lenni - főleg, hogy kormányszinten akkor sem volt „kedve” senkinek igazán a romákkal foglalkozni. Terepen viszont mindig helyt állt, jól tudott konfliktust kezelni. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Irodánál is dolgozott; szociális munkásként a tényfeltárás és az ügyfelekkel való kapcsolattartás volt a feladata.
Az ő kezdeményezése volt az a mozgalom, ami a 2011-es népszámlálást készítette elő roma szempontból. Több év hálózatépítő tevékenységének eredményeként jött létre az Idetartozunk Egyesület, pályázatokkal teremtve meg az anyagi feltételeket a kampányhoz. Jenő járta a vidéket, hatékonyan tudta közvetíteni, miért fontos, hogy minél többen vallják magukat romáknak, hogy láthatók legyenek akkor is a társadalom számára, mikor az érdekeikről van szó - ne csak akkor, mikor az indulatokat szítják ellenük. „Magyarként és romaként is öntudatosan vállalni akarjuk magunkat”, ezt vallotta, ezt képviselte, ezért küzdött Jenő.
magyarnarancs.hu: Milyen eredményt hozott a mozgalom?
BJ: Az előző népszámláláskor alig több mint száztízezren mondták magukat romának, 2011-ben viszont, mikor Jenőék kampányoltak, már háromszázötvenezren – bár ez még mindig sokkal kevesebb volt az akkor nyolcszázezres népességükhöz képest.
Az Idetartozunk Egyesület szervezte meg, szintén Jenő kezdeményezésére, az évenkénti Roma Büszkeség Napját is a fővárosban,
több ezer embert mozgósítva, akik büszkén vallják cigánynak magukat, s akik a békés vonulásokon transzparenseikkel egyenlő foglalkoztatást, méltó lakhatást, minőségi oktatást, nemzetiségi intézményeket, jogegyenlőséget követelnek.
magyarnarancs.hu: Min, miben dolgozott legutóbb Jenő?
BJ: Többek közt a Tom Lantos Intézettel közös projektben tárták fel a hazai roma emlékhelyeket, az együttélés történelmi múltját dokumentáló, közel 160 objektumról számot adva. Jenő felkutatta a kemencei vérvádper emlékoszlopát is, amit már benőtt a gaz, s amelyet még az olvasótáborosok emeltek, negyven évvel ezelőtt. A kutatás alapján született kötet a napokban jött ki a nyomdából, amit, sajnos Jenő már nem foghatott kézbe.
magyarnarancs.hu: Roma emlékhelyek Magyarországon a címe, a szerzői pedig Setét Jenő, Bogdán Péter és Molnár István Gábor.
BJ: Jenő utolsó nagy szervezéseinek egyike volt a „Szabad Bíróság, Szabad Gyönygöspata” tüntetés az igazságszolgáltatás szabadságáért, s azért, hogy társadalmi támogatást kapjon az ítélet, hogy ne úgy értelmezzék azt, mint a gyöngyöspatai roma lakosok gazdagodását szolgáló jogi cselszövést. De számos demonstrációt szervezett az újnácik, gárdisták romaellenes megmozdulásai ellen, amiken résztvevőként, vagy szónokként lépett fel országszerte. És ott volt azokon a szolidaritási tüntetéseken is, amiket a tanárok, az egészségügyiek vagy a melegek jogainak érvényesítése érdekében szerveztek.
Tragikus módon a halála előtt túl sok minden összejött neki, túl nagy nyomás nehezedett rá. Beiratkozott az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem szociális munkás szakára, többek közt azért, hogy két lányának, akikért rajongott, Nórinak és Fruzsinak is példát mutasson. Nem adott magának pihenőidőt, közben folytatta a politikai szervezőútjai, járta a vidéket.
magyarnarancs.hu: Mindössze egy nappal élte túl ötvenedik születésnapját, amire még rengeteg bátorító, lelkesítő, elismerő köszöntést kapott. Számosan méltatták, barátok, pályatársak, rokonok az emberi jogokért folytatott több évtizedes munkásságát.
BJ: Ez is nagy súllyal nehezedett rá, mert a köszöntések üzenete mélyén ott volt az is, hogy benne látják a jövő emberét is a roma politikai mozgalmat illetően.
Kedves Olvasónk!
Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
