Romafoglalkoztatási programok I - Önerőt merítettek

  • M. László Ferenc
  • 2009. június 4.

Belpol

Egyes becslések szerint a magyarországi cigány családok több mint felénél egyetlen kereső személy sincs - a beáramló uniós milliárdok ellenére a foglalkoztatáspolitika mára csődöt mondott. Vizsgálódásunk első részében egy szatmári és egy borsodi esetet bemutatva próbáljuk megfejteni a kudarc okait. M. László Ferenc
Egyes becslések szerint a magyarországi cigány családok több mint felénél egyetlen kereső személy sincs - a beáramló uniós milliárdok ellenére a foglalkoztatáspolitika mára csődöt mondott. Vizsgálódásunk első részében egy szatmári és egy borsodi esetet bemutatva próbáljuk megfejteni a kudarc okait.

"Még hogy a cigány ember nem dolgozik: tavasztól őszig napi 8-10 órát kint vagyunk a földeken. Palántázunk, kapálunk, öntözünk, permetezünk, kézzel vezetjük fel a növény szárát a támrendszerre, letörjük a felesleges indákat, majd két-három naponta szüretelünk. Egy kisebb kert évente nettó ötszázezret hoz, amit félreteszünk a téli számlákra, esetleg beiskolázzuk belőle a gyerekeket" - meséli Balázs Csaba, hogy élnek évről évre a roma családok a magyar-román-ukrán hármas határ csücskében meghúzódó Gacsályon. "Mondjon mást, csinálom!" - vágja rá, amikor megkérdezem, van-e értelme az egyre kevesebb pénzt hozó vesződésnek.

Termőre fordult

A fehérgyarmati kistérségben található településen nincs elkülönült cigánytelep, de jól kivehető, mely házakban laknak romák: a szépen rendben tartott, kicsi, többnyire kerítés nélküli otthonok mellett majd' mindenütt látni a palántákat takaró fekete fóliát, a kordonokra felhúzott hálót, egy-két udvaron pedig válogatógépet is. A gacsályi, illetve a pár kilométerre odébb lévő csegöldi uborkatermesztés azon kevés foglalkoztatási projektek egyike, amelyek még a kilencvenes évek derekán indultak, de máig életképesek.

"A múlt rendszerben a téeszek sokunkat felemeltek, hogy aztán a kárpótlás idején újból kimaradjunk a jóból. Szóvá is tettem ezt annak idején a földosztó bizottságnál, de azzal maradtam. Nagy hiba volt kihagyni minket, ez lehetett volna a felemelkedés záloga" - von mérleget a közelmúltról Tóth Pál, a Lungo Drom helyi képviselője, az egyik ötletgazda. A szövetkezetben egykoron esztergályosként dolgozó Tóth a kilencvenes évek elején próbált földet szerezni, de egy hektárnál többre nem jutott. Végül 1995-ben néhány sorstársával együtt bekapcsolódott az önkormányzat szociális földprogramjába (lásd erről Parasztosodás című keretesünket), majd nekiállt a termelésnek. Ám ez sem ment zökkenőmentesen: furcsa módon a terület egy részét egy kft. vette birtokba, holott a program a rászorulók, a hátrányos helyzetűek támogatásáról szólt. "Ott voltunk állás nélkül, közben kitanultuk az uborkatermesztés csínját-bínját, nem akartunk egy cégnek dolgozni felesbe-harmadába. Azt mondtam, próbáljuk meg önállóan a kertjeinkben" - magyarázza, mi ösztönözte arra, hogy megszervezze az embereket. Forgatta a pályázati figyelőt, eljárt különféle előadásokra, konferenciákra, így találta meg az Autonómia Alapítvány (AA) pályázatát.

A helyi Lungo Drom először 1998-ban jutott 700 ezer, majd egy évre rá 1,6 millió forintnyi támogatáshoz az alapítványtól. Az első összeget kamatmentes támogatásként kapták, amit a termelésbe bekapcsolódó családok pontosan visszafizettek: ebből vették meg az induláshoz szükséges palántákat, a fóliát, a csepegtetőcsövet, majd a termés értékesítése után törlesztettek. A következő pályázatnál az Autonómia feltételként szabta, hogy a profit ötven százalékát forgassák vissza a termelésbe, amit sikerrel teljesítettek, hiszen szinte mindenki haszonnal zárta a 2000-es évet. Mindezt úgy, hogy a családoknak évi százezer forintos önrészt kellett felmutatniuk. A lemorzsolódás minimális volt: öt család lépett ki a programból, de őket a harmadik évben a szervezők pótolták, amihez újabb támogatást - közel kétmillió forintot - kértek és kaptak 2001-ben.

Az elsődleges cél a megélhetés biztosítása és az elszegényedés megállítása volt. A családok többsége ma is ebből él, igaz, az életszínvonaluk alig emelkedett. "Lízingelünk egy Suzukit - azt is az asszony nevére, neki van állása -, kitaníttatjuk a gyerekeket, és nincsenek tartozásaink. Nem kis dolog ez a mai világban" - mondja Balázs Csaba, mire elég az uborkából befolyó pénz. Továbblépni nem igazán akar: már ez a kis darab föld is sok vesződséggel jár, egy nagyobbat legfeljebb napszámosokkal tudna műveltetni, a család már most is leterhelt. De ha akarna, sem tudna: szabad föld nincs (a gacsályi romák egybehangzóan állítják, hogy új földprogram azóta sem indult), a bérlés sokba kerül, hitelekhez nem jutnak. "Olyan 'gyutacspénzek' kellenének, amiket annak idején az Autonómia adott, de pár milliós pályázatok mostanság nincsenek, a bankok pedig ilyen apróságokkal nem vesződnek, nincs is mire ráterhelni a hitelt" - panaszkodik Tóth. Nemrég mikrohitelt vettek fel az Autonómiától, csakhogy a profit az adott esztendőben minimális volt, nem tudták kigazdálkodni a törlesztéshez szükséges pénzt.

Ráadásul a családok ki vannak szolgáltatva a felvásárló kft.-knek. Ezek biztosítják azt a szezonindító tőkét, a szükséges eszközöket, amit néhány évig a termelők az alapítványtól szereztek be. "Hiába jönnek el idáig a vecsési savanyítók, ha a kft. megtudja, hogy üzleteltem velük, könnyen feketelistára kerülhetek" - állítja Balázs Béla. A jelentős állami támogatásokban részesülő integrátorok, termelői és értékesítő szövetkezetek pedig tehetetlenek, nem tudják elejét venni a felvásárlók kartellezésének. Ezek évek óta megalázóan kevés pénzt fizetnek a termésért, miközben a bekerülési költségek a többszörösükre emelkedtek.

A kertjeikben termelő szegényebb családok attól tartanak, hogy az Út a munkához nevet viselő kormányzati program - amelynek elsődleges célja a tartós munkanélküliek munkaerőpiacra visszavezetése és a segélyezés arányainak csökkentése - fogja ellehetetleníteni a gazdálkodást. Ugyanis számukra ezek a támogatások biztosítják a fix jövedelmet, teszik tervezhetővé az évet, az uborkázásból származó profit csak a szükséges pluszt garantálja. "Ha a főszezonban berendelnek közmunkázni az önkormányzathoz, akkor nem tudom, ki fogja leszedni a termést" - kesereg Balázs Csaba.

A kezdeti csapatból két embernek sikerült kiemelkednie. Tóth Pál ma hatezer folyóméteren termeszt uborkát, évente 6-8 embernek ad munkát. Az unokabátyja, Dávid Lajos pedig igazi "zsíros" gazdává nőtte ki magát: hatalmas gépparkja van, több száz hektáron gazdálkodik, 2001-ben 29 hektárnyi intenzív gyümölcsöst telepített minisztériumi támogatással - az ő esete is azt bizonyítja, hogy egy bizonyos szint felett rugalmasabbak a forráskezelők. Tóth tíz-, Dávid négygyerekes vályogvető-famíliából származik. A vállalkozó szellem soha nem hiányzott egyikükből sem: a korai kilencvenes években ügyesen használták ki a határ menti bevásárlóturizmust, a piacozást, buszokkal szállították Románia és Magyarország között az árusokat - a kezdő tőkére is így tettek szert.

Az emberi tényező

A gacsályi uborkatermesztők viszonylagos sikere nem egyedülálló, a kilencvenes években több eredményes mezőgazdasági-foglalkoztatási projekt futott - ezek többsége az Autonómiától, az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól (OFA), esetenként a Magyarországi Cigányokért Közalapítványtól (MCKA) és a Soros Alapítványtól kapta a kezdő lökést. Ekkor vetették meg a gazdaságuk alapjait többek között a ma is termelő bagaméri tormatermesztők (lásd: Maguk mérik, Magyar Narancs, 2006. augusztus 17.), évekig sikeresen tevékenykedtek Hosszúpályiban a pritaminpaprikát termelő fóliázók, de a gyomaendrődi kecsketartók is eredményesek voltak kezdetben.

"A kilencvenes évek első felében jelentős volt a szerepe az emberi tényezőnek: nagy szerencsénk volt azokkal a helyi izgő-mozgó emberekkel, akik ebben az időszakban veszítették el a munkájukat, de még volt némi megtakarításuk, és tenni akartak a saját és környezetük sorsának jobbításáért" - mondta a Narancsnak Bonfig Ágnes, az OFA szakmai igazgatóhelyettese. Ám ha a projektvezető-ötletadó valamiért kidőlt, akkor gyakran a program is összeomlott. Részben ez történt Hosszúpályiban, ahol a helyi termelőket szövetkezetbe szervező Gyöngyösi Jenő személyes okok miatt hagyott fel a munkával (ma már egy másik falu kisebbségi kormányzatában ténykedik). Hosszúpályi polgármestere lapunknak megerősítette, hogy a településen évekkel ezelőtt leállt a fóliázás, a romák nagy része tartós munkanélküli (Gyöngyösit többheti keresgélés után sem sikerült elérni).

Többen megpróbálták kamatoztatni a projektek révén kialakított kapcsolatrendszerüket, népszerűségüket: vagy az Országos Cigány Önkormányzatba (OCÖ) igyekeztek (mint a gyomaendrődi Dogi János), vagy a roma szavazatokra hajtó pártok szívták fel őket (mint az Autonómiánál egykoron sikerrel pályázó Teleki Lászlót), esetleg helyben mérettették meg magukat - így lett a több százmilliót összepályázó Kosztics Józsefből 2006-ban Siklósnagyfalu polgármestere. Sokan egyszerűen beleuntak az állandó pályázgatásba, a sikeres vállalkozók ma már inkább a cégeik érdekeit tartják szem előtt. Vannak olyan roma értelmiségiek, akik egyenesen azt állítják, hogy a kilencvenes években indított vállalkozásfejlesztő programok verték szét a cigány önszerveződéseket.

Ám a roma foglalkoztatáspolitika színeváltozásait ismerő szociológusok, közgazdászok szerint a legtöbb zavart - meglepő módon - az ezredfordulón a rendszerbe hirtelen beáramló hatalmas pénzek, a sokszorosukra duzzadó támogatások és a velük járó bürokrácia okozta. Míg a kilencvenes években inkább a kisebb, zömében pár milliós projektek voltak a jellemzőek - ezeknek jelentős része ráadásul visszatérítendő támogatás volt -, az ezredforduló után a több tíz- és százmilliós programok váltak meghatározóvá. Az uniós csatlakozás előkészítésén dolgozó, az elégtelen kisebbségpolitikája miatt Brüsszelből egyre többet bírált magyar kormány fokozatosan növelte az állami támogatásokat. A fő szempont egy idő után már nem az értelmes, fenntartható ötletek megtalálása és felkarolása volt, hanem egyszerűen el kellett költeni, ami a rendelkezésre állt.

"A cigányság helyzetének javítását szolgáló költségvetési források az 1998 és 2006 közötti periódusban gyors ütemben növekedtek. Különösen erőteljes volt a forrásbővülés 2002 és 2005 között. Ebben az időszakban a ráfordítások 7,6 milliárd forintról 21,8 milliárdra emelkedtek, főként az uniós támogatások 2003-as és 2004-es évi növekedésének és a foglalkoztatást elősegítő pénzeszközök gyors bővülésének köszönhetően" - olvasható az Állami Számvevőszéknek a témával foglalkozó tavalyi jelentésében. Az OFA 2001-2002-ben kifejezetten romaprogramokra több mint 121 milliót fordított, átlagban 8 milliót kapott egy pályázó. Ekkortájt lépett a porondra a hazai források egy részét, az előcsatlakozási alapokat, majd a Strukturális Alapok humánerőforrás-fejlesztési támogatásait kezelő ESZA Kht., amely eleinte 70-150 milliós, majd 300 millió feletti pályázatokat írt ki. Közben a civilek többsége is profilváltáson ment keresztül: nagy nyugati támogatóik a közelgő uniós csatlakozásra hivatkozva kivonultak Magyarországról. Így esett el többek között az Autonómia is korábbi forrásaitól, majd állt át a különböző európai támogatások (Phare, EQUAL, norvég alap) közvetítésére.

E pályázatok előkészítése speciális tudást, viszonylag nagy menedzsmentet igényel - a miskolci kistérségben találtunk olyan Phare-támogatású projektet, amelynek csak a szerződése 155 oldal volt, amihez még 55 oldalnyi melléklet tartozott (a bürokrácia kontraproduktív hatásaira később visszatérünk - M. L. F.). A korábbi pályázatokon sikeres ötletelők egy része - önerő és megfelelő tudás hiányában - neki se fogott a pályázatírásnak, sokakat viszont a hatalmas összegek részegítettek meg. Ezt zömében a projektek fenntarthatósága sínylette meg, de akadt olyan projektvezető is, aki túl könnyedén bánt a pénzzel. A sajtó főleg az elszámolást kozmetikázó Kosztics esetét kapta fel (lásd: Józsi, hol vagy?, Magyar Narancs, 2006. november 9.), de pár hete a vám- és pénzügyőrség az OCÖ elnökét, Kolompár Orbánt is "az Európai Közösségek pénzügyi érdekének megsértésével"vádolta meg egy EQUAL-program miatt. "Könnyen jött hatalmas összegek, és persze a hozzáállás is megváltozott: a civilek, a pályázók nem a magukét költik, szabadabban bánnak a pénzekkel" - mondta egy neve elhallgatását kérő, munkaerő-piaci programokkal foglalkozó hivatalnok.

Pislákoló tűz

"Gyönyörű termékeik voltak, mi is vásároltunk ezt-azt tőlük" - mondja a helyi fagyizót üzemeltető nő, miközben útbaigazít a perkupai kovácsműhely irányába. Az üzem zárva, elhagyatott, csak a garázst használják. A kulcsot őrző Ruszó Tibor arról beszél, hogy legfeljebb hétvégenként dolgoznak, ha befut esetleg valami megrendelés. A projekt lényegében a támogatási periódus végén bedőlt.

Az Autonómia fő tevékenysége 2005 és 2008 között ennek a borsodi gazdaságfejlesztési programnak a lebonyolítása volt az EQUAL támogatásával - olvasható az alapítvány éves beszámolóiban. A 350 millió forint költségvetésű program keretében felhúztak egy faipari műhelyt a csereháti Mérán, illetve építettek egy kovácsműhelyt a szlovák határ közelében lévő Perkupán. Ötven embert átképeztek: a résztvevők faipari gépkezelő, kőműves, kovács, ács, cserépkályha- és kandallóépítő OKJ-s végzettséghez jutottak. 'k építették a műhelyeket, majd újították fel kilencven hátrányos helyzetű család házát. Persze a bürokrácia itt is közbeszólt: több hónapos késéssel érkezett a pénz, ezért 80 millió hitelt kellett felvenni, ami után a résztvevők jelentős kamatot fizettek.

"Eleinte a Dunántúlról és a fővárosból jöttek megrendelések. Jártunk külföldön, tapasztalatokat gyűjtöttünk, hogy ott miként csinálják, nemrég létrehoztunk egy webáruházat, de úgy tűnik, valamit elhibáztunk, mert nem működik" - kesereg Ruszó, a Bódva-völgyi Cigányok és Hátrányos Helyzetűek Érdekvédelmi Szervezetének képviselője. Lukács György projektvezető szerint a legfőbb gond az, hogy nincs felvevőpiac, márpedig havi 1,5-2 milliós forgalmat kellene bonyolítani ahhoz, hogy három embert folyamatosan foglalkoztathassanak. Meséli, hogy egy közeli falu jegyzője nemrég ajánlatot tett nekik, mire az árat direkt bekerülési költségen állapították meg, de a megrendelő végül elpártolt tőlük: Szlovákiában vásárolta meg olcsóbban a kerítést.

A program perkupai résztvevői közül páran ki tudtak lépni frissen szerzett szakmájukkal az elsődleges munkaerőpiacra, viszont csakis feketén jutottak munkához. Egy építőipari vállalkozó "alkalmazta" őket, még Szlovákiába is kijártak dolgozni. Ám a veszprémi Cozma-gyilkosság után ez a lehetőség is megszűnt. "Azt mondta, ha barna bőrű emberekkel jelenik meg, akkor elveszítheti a megbízást" - panaszkodik Kótai Győző, az egyik munka nélkül maradt ács. A perkupai közösség - romák és nem romák egyaránt - továbbra is a magáénak érzi a kovácsműhelyt, a projekt résztvevői mindenképpen szeretnék megmenteni a kis üzemet. Rendben tartják az épületet, ünnepnapokon az udvaron sütnek-főznek, és azt tervezik, hogy tanodát alakítanak ki a vendégházi szárnyban, esetleg mosodát létesítenek, hogy a szegényebb családok is mosógépekhez jussanak. Felmerült, hogy kihasználják a turizmusban szunnyadó lehetőségeket, az üzemet átalakítják "látványműhellyé" - már csak az ötleteiket komolyan vevő és támogatni akaró kiírót kellene megtalálni.

Parasztosodás

A korai időszakban több állami és civil szervezet arra jutott, hogy a nagyipar bedőlése után csakis a mezőgazdaság szívhatja fel a szakképzetlen roma munkaerőt. Ennek egy idő után komoly akadálya lett a földhiány. Mivel a magyarországi cigányság soha nem rendelkezett földbirtokkal, a kárpótlási liciteken sem vehettek részt; legfeljebb bérelhetnek földet, ám ebben a nagy társaságokkal, tehetős gazdákkal nem versenyezhetnek. Részben ezt kívánták orvosolni az 1992-ben elindított, az önkormányzatok által minisztériumi támogatással működtetett szociális földprogramok. Az önellátást, a segélyből élők jövedelemkiegészítését kívánják így biztosítani - valódi kitörést viszont nem garantálnak. Bartal Anna Mária kutatásai szerint az ezredfordulón a résztvevők 38-40 százaléka volt roma, több régióban pedig felülreprezentáltak voltak. Ám meglepő módon sokáig pont abban a két megyében (Borsod, Baranya) nem volt ez igaz, ahol a legnagyobb a cigányság lélekszáma. A program ma is fut, tavaly 283 millió forintot költöttek rá, amelyből 44 kistérség részesült, zömében a szegényebb régiókból. Bár nem összevethető, de jelzésértékű adat, hogy tavaly az állam hazai forrásból 78 milliárd forint területalapú támogatással dotálta az agrárvállalkozókat. A lapunk által megkeresett szakértők egybehangzóan állítják, hogy az önkormányzatok gyakran diszkriminálják a programba kapcsolódó romákat, akik rosszabb földeket kapnak, a gazdák pedig nem nézik jó szemmel a "földosztást", ugyanis attól félnek, hogy az idénymunkák idejére elveszítik a feketemunkásaikat - ezért ott fékezik a programot, ahol csak tudják.

(A cikk elkészítését a Társaság a Szabadságjogokért oknyomozó programja támogatta. www.oknyomozo.hu)

A perkupai kovácsműhely webáruháza: www.equal-bridge.hu

Neked ajánljuk