Rossz úton jár a kormány, ha kettéválasztja a magán- és az állami egészségügyet

Belpol

A magánszolgáltatók az együttélés mellett kardoskodnak, egyelőre nem túl sok sikerrel.

Konszolidálódik, tisztul és egyre jelentősebb a magyar magán­­egészségügyi piac. Ezzel az állítással minden magánegészségügyi szereplő és szakértő egyetért. A Magyar Narancs friss karácsonyi dupla számában olvasható cikkben annak jártunk utána, hogy kik a magyar magánegészségügyi piac legnagyobb szereplői, hogyan terjeszkednek, milyen javaslattal állnak elő a magán- és az állami szektor együttélésének elősegítésére és milyen hatással vannak ezek a folyamatok a rohamosan romló állami egészségügyi szektorra.

Az biztosan elmondható, hogy a koronavírus-járvány mellett az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló, október elején elfogadott törvénynek is komoly hatása van a magánszektorra. A magyar magánegészségügyi piac azonban ettől függetlenül is átalakulóban van, amelynek az iránya egyértelmű: a nagyobb szereplők folyamatos térhódítása, a szolgáltatások bővülése.

Layout 1

 
 

Míg ugyanis korábban magánban nőgyógyászhoz, fogászatra és bőrgyógyászhoz jártak az emberek, addig ma már sokan a poliklinikás modellt keresik. „Így a szolgáltatók is egyre inkább erre állnak át, ahogy egyre népszerűbb az egynapos sebészeti beavatkozások és a nagyobb, bonyolultabb műtétek magánban való elvégzése is. A szolgáltatók emellett hálózatot próbálnak építeni, több helyszínen is jelen vannak, és sokat foglalkoznak a brandépítéssel” – mondta el lapunknak Leitner György, az Affidea Magyarország vezérigazgatója, a Primus Magán Egészségügyi Szolgáltatók Egyesületének elnöke.

Magánegészségügyi csoportot épít az Affidea egészségügyi cég

 
 
Mammográfiai vizsgáló a Főnix-Med Zrt. diagnosztikai központjában a Váci Greens Egészségközpontban 2018. február 6-án. Az Affidea Diagnosztika Kft. megvásárolta a Főnix-Med Zrt.-t és leányvállalatát, ezzel a csoport a képalkotó diagnosztikai vizsgálatok mellett mintegy 30 szakorvosi területen járóbeteg-ellátást és országos lefedettségű vállalat-egészségügyi szolgáltatásokat is kínál
Fotó: Máthé Zoltán/MTI
 

És bár a magyar piac világviszonylatban kicsinek mondható a maga körülbelül 300–350 milliárd forintnyi éves árbevételével, folyamatosan, évente 10–20 százalékkal nő. Tavaly 25 olyan vállalkozás volt, amelynek az árbevétele meghaladta az 500 millió forintot, a lista első három helyén állók pedig 10 milliárd körüli forgalommal büszkélkedhetnek.

Hogy mindezzel mégis mit kezd az állam? Mindegyik általunk megkérdezett magánegészségügyi szereplő és szakértő azt vallja, hogy a magán- és az állami szektor éles szétválasztása nagyon rossz út, úgy tűnik, a kormány ebbe az irányba halad. Ez látszik egyrészt a jogviszonyi törvényből, amely engedélyhez kötné a másodállások vállalását, másrészt abból, hogy nem enged be új magánszereplőket a közfinanszírozott ellátások piacára.

E rövid cikkajánlónk egy remek tényfeltáró írás kivonata. Az eredeti cikk teljes mélységében, szélességében és magasságában a Magyar Narancs fenomenális karácsonyi dupla számában olvasható - amely előfizetés ellenében immár digitálisan is elérhető! Vásárolja meg az újságosnál, a közértben, a benzinkúton - vagy szerezze meg most rögtön!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.