Az 1992 karácsonyán sugározni kezdett első magyar műholdas televízió, a Duna TV a médiatörvény szerint "elsősorban a Magyar Köztársaság határain kívül élő magyarság számára nyújt közszolgálati műsorszolgáltatást". Nézik határon innen és határon túl: hogy hányan, az az előbbi esetben mérhető, az utóbbiban nem. Az Audits of Great Britain (AGB Hungary) nevű, a televíziós adások nézettségét mérő cég közlése szerint a Duna TV nézettsége Magyarországon 3,2 százalékos (az összes, tévénézésre fordított időt tekintve 100 százaléknak), szemben az MTV 1 50, az MTV 2 20 és az egyéb magyar adók 16,5 százalékával. Ez soknak éppenséggel nem mondható: ráadásul a Duna TV-n sugárzott műsorok közül a toplistát messze a filmek vezetik, a saját gyártású műsorok nézettsége statisztikailag lényegében értékelhetetlen. Az olyan magazinszerű képződményeket, mint a Gazdakör, a Kapcsok (ismeretterjesztő) vagy a Betűvető (nyelvművelő) alig néhány ezren izgulják végig hazánkban (annak ellenére, hogy a Duna TV-t a magyarországi tévékészülékek több mint felén lehet fogni). A Duna TV-n a hírszolgáltatás egyelőre az alapvető, a médiatörvényben előírt közszolgálati követelményeknek sem tesz eleget (a törvény minimum húszperces híradót ír elő főműsoridőben, ezzel szemben a híradó kilenc órától kilenc óra tizenöt percig tart). A Duna TV fő közönsége a határon túli, elsősorban a romániai magyarság: egyes információk szerint azonban Erdélyben is egyre többen (főként a fiatalok) lazulnak le a műholdon érkező hagyományőrzésről és identitásápolásról, és néznek inkább román vagy helyi magyar kereskedelmi adókat.
De ha a televíziózás alapvető úgynevezett szakmai követelményeit még nehezen objektivizálhatónak tekintjük is ("nem az a szép, ami szép, kinek mi szép, az a szép", tartja az ősi kínai bölcsesség), és bármiféle politikai elfogultságot szintén bajosan tudnánk rábizonyítani a Duna TV műsorkészítőire, tény marad, hogy a csökkenő, illetve elhanyagolható nézőszám mellett az intézmény komoly pénzügyi válságban van. A Duna TV csaknem kizárólag a költségvetés szerint neki járó 2,3 milliárd forintból kénytelen fenntartani magát, ehhez képest éves költségvetését 3,6 milliárd forintra tervezték. Pótlólagos támogatásként számíthat még uszkve 600 millió forintra, amely az előfizetési díjakból jár neki (ezt néhány héttel ezelőtt egy parlamenti interpelláció nyomán a pénzügyminiszter ígérte meg, de a pénznek egyelőre se híre, se hamva). Ám ha osztunk-szorzunk, az intézmény idei költségvetéséből még mindig hiányzik vagy 600 millió forint. A Duna TV frissen lemondott gazdasági igazgatója, Szekeres László többször is felhívta a csődközeli helyzetre az elnök figyelmét; mintegy válaszképpen Szekerest az elmúlt fél évben fokozatosan eltávolították a gazdálkodással kapcsolatos döntések közeléből. Így történhetett meg, hogy új műsorok indultak be (éves többletköltségük meghaladja a 100 millió forintot), és az intézményben mintegy 60 millió forintos bérfejlesztést hajtottak végre. Hogy minderre honnan lesz pénz az év végéig, rejtély. Sára Sándor, az újra megválasztott-kinevezett elnök mindenesetre nem is számíthat másra, mint újabb költségvetési injekcióra. Szekeres László, aki a Narancsnak elmondta, hogy ő mindössze a médiatörvénynek a Duna TV-re vonatkozó passzusát szerette volna betartatni, az intézmény siralmas gazdasági helyzetéről április elején, tehát egy hónappal az elnökválasztás előtt két feljegyzésben értesítette a kuratórium elnökét, Bíró Sándort (a Narancs értesülései szerint Bíró még a kuratóriumi elnökség tagjait sem tájékoztatta a fenyegető csődről).
Egy szép májusi csütörtökön, a múlt héten
aztán összeült a Duna TV kuratóriuma, hogy megválassza az intézmény elnökét.
A médiatörvény előírásai szerint a Duna TV kuratóriumának elnöksége (nyolc fő) tesz kétharmados többséggel javaslatot a kuratórium (összesen 29 fő) számára az elnök személyére vonatkozóan, akit a kuratórium fogad el, utasít vissza vagy - több javasolt személy esetén - választ ki. A kuratórium elnökségének a tagjait a parlamenti pártok javasolták (kettőt-kettőt a két kormánypárt, összesen négyet az ellenzék), és az Országgyűlés választotta meg őket.
A dolog vége, mint köztudott, az lett, hogy az elnökség egyetlen jelöltet javasolt, a Duna TV eddigi elnökét, Sára Sándor filmrendezőt, akit a teljes kuratórium 23 igen szavazattal elfogadott. A kuratórium elnökségében a szavazás két fordulóban zajlott; az első kör után hárman maradtak versenyben, ezek kilétéről az elnökség nem volt hajlandó felvilágosítást adni (a Narancs értesülései szerint a győztesén kívül Jankovich Marcell és Kiss T. Anna pályázata jutott tovább); aztán a második kört 6 szavazattal Sára nyerte. Másnap következett a teljes kuratórium ülése.
Azt még a legelvetemültebbek sem állíthatják, hogy a kuratóriumot az elnökség agyongyötörte volna az elnökjelöltek személyére, pályázatuk tartalmára vonatkozó felesleges részletek tömegével. A kuratórium az egyetlen jelölt, Sára Sándor pályázatát legjobb esetben is a döntéshozatal napján kaphatta meg, hiszen csak akkorra derült ki, hogy ki lesz az illető. A többi pályázó anyagát a kurátorok nem látták, és kérdés, hogy mennyi idő juthatott Sára pályázatának elmélyült tanulmányozására. (Vagyis nem kérdés. Semennyi.) A kuratórium 21 olyan tagja között, akik nem elnökségi tagok is egyszersmind, ott ülnek - néhány zombin kívül, mint például a Reális Zöldek nevű szervezet képviselője, vagy a Cserkészszövetség embere - a határon túli magyarok képviselői, szám szerint nyolcan, meg a magyarországi kisebbségi önkormányzatok által delegált kurátor is (Gát György), például. Olyan emberek tehát, akiknek tényleg van valami közük ahhoz, aminek a Duna TV-ben az alapító okirat szerint történnie kéne, kisebbségekhez, határon túli magyarokhoz, kultúrához, televízióhoz, valamint mindezek keverékéhez. És akik bizonyos értelemben függenek is a leendő elnöktől, annyira biztosan, hogy nem lenne jó ómen rögtön az elejétől rosszban lenni vele. Amikor néhányan felemelték a szavukat a döntéshozatal "központosítása" miatt, az elnökség egy óra terjedelemben "részletes beszámolót adott" a pályázatokról, és "elmagyarázta". Ezután - az elnökségi tagok elmondása szerint - a kurátorok közül többen "megköszönték a bizalmat, és hogy a döntésbe belevontuk őket". "Miért is kell nekem a szavazatommal legitimálnom valamit, amiről nem tudom, hogy mi az?", tette fel a kérdést a Magyar Narancs riporterének Gát György.
A civil társadalom - egyébiránt meglehetősen idétlen módszerrel kiválogatott - képviselői tehát leginkább masni voltak az elnökség csinos kis pakkján, amiből a szakállas ember feje mintegy előpattant. És bár törvénysértés természetesen nem történt, az eljárás a médiatörvény szellemével bizonyosan nem kvadrál. Nem kétséges, hogy a kuratóriumban még az elnökség jótékony iránymutatása nélkül is sokan szavaztak volna Sárára (például a szlovákiai magyar szervezet, a CSEMADOK ama két képviselője, akik főnöke - Dobos László - munkakapcsolatban áll a Sára-féle Duna TV-vel), de legalább a látszatra lehetett volna jobban vigyázni. Persze lehet, hogy az elnökség tagjainak van igazuk, elvégre ők - a kuratórium társadalmi munkás tagjaival szemben - nem kis fizetést húznak az államtól, ezért a pénzért lehet is meg kell is dolgozni, a szentségit neki. És tulajdonképpen arról sem az elnökség tagjai tehetnek, hogy valamiféle titoktartási nyilatkozat íródott alá a kuratóriumban. A médiatörvény sehol nem írja elő, hogy a pályázatokba a nyilvánosság betekintést nyerhet - az, hogy a pályázók közzéteszik-e művüket, csak tőlük függ. A bánat tudja, miért van ez így, hogy miért is nem tudható meg, ki milyen programra kap meg vagy nem kap meg négy évre egy televíziót.
A pályázatokról
ily módon a Narancsnak sincs módjában közvetlen beszámolót közzétennie. Sára pályázata a kuratórium másnapi sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint a "folytonosságot" képviselte; kérdés, pontosan mi is lesz "folytonos" a következő négy évben. Sára egy hétvégi interjújában még azt is elmondta, hogy "tévéjátékokat, dokumentumfilmeket gyártó televíziónak" képzeli a Duna TV-t, amely "minden módon segíti a magyar játékfilmgyártást"; valamint "összeköti a különböző régiókat". És "bővül a műsora". Sára pályázatának üzleti része a Narancs információi szerint elhanyagolható volt, az elnök bizalmát továbbra is az állami költségvetésbe (és annak erőteljes presszionálásába) veti.
Hogy miért a Duna TV-nek kell "minden módon segítenie a magyar játékfilmgyártást", az nem teljesen világos. A Duna TV eredeti funkciói között a magyar film finanszírozása mintha nem szerepelne. Sokan "a filmes szakma köldökzsinórjának" tartják a Sára vezette Duna TV-t; s valóban, az úgynevezett filmes lobbi számos szálon kapcsolódik az intézményhez. Az adáskészítők között sok filmes neve köszön vissza; idős rendezők sertepertélnek a Duna TV körül, és feltehetőleg az újra levetített magyar filmek jogdíjai sem jönnek rosszul a szakmának. Mindez persze egyáltalán nem baj: ám eközben a Duna TV képtelen valódi televízióként funkcionálni. A Narancs értesülései szerint más pályázóknak épp ez a profil lett volna a fontosabb, a hírműsorok, a politikai adások elevenebbé tétele; meg a nézhetőség, ami a populáris műfajok beáramlását is jelentette volna; meg marketingstratégiát, PR-t, fokozottabb reklámpiaci részvételt. A kuratórium elnökségének Sárára szavazó tagjai azonban egyértelműen az általuk "kulturális televíziónak" nevezett modell mellett tették le a garast. Márpedig "egy kulturális televízió csak állami költségvetésből működhet", állítja Csepeli György kuratóriumi elnökségi tag. A feladat tehát ezek után az lesz, hogy erről az állami költségvetést meggyőzzék. A kuratóriumi elnökség egy tagja a teljes testület előtt például leszögezte, hogy a Duna TV-n márpedig nem lehet egy "telemázli", és evvel a kérdés mintegy le is zárult. Pedig a kérdés nem is ez volt.
De nézzük, eme
elvinek tűnő megfontolásokon kívül
mi vezethette az elnökség tagjait szavazataik leadásakor.
A Narancs információi szerint a Sárára leadott hat szavazat az SZDSZ (Csepeli, Hamburger) és az MSZP (Bíró Sándor, a kuratórium elnöke, és Ördögh Szilveszter), valamint az MDF (Kodolányi Gyula) és a KDNP (Kovács K. Zoltán) által delegált képviselőktől származott, a kisgazdák által jelölt Ortutay Mária és a fideszes Bárány Anzelm szavaztak ellene. (Az elnökség tagjai ezeket az információkat nem kommentálták.) Nem kétséges, hogy a kuratóriumi elnökségi tagok erős egyeztetésben voltak, egyrészt a jelöltekkel magukkal (mindet meghallgatták), aztán az őket delegáló pártok vezetőivel, aztán egymással, és aztán még ki tudja, kivel. Ami a pártokat illeti, a két SZDSZ által delegált kurátor a Narancs érdeklődésére még az egyeztetés szót is túl erősnek találta: Csepeli György és Hamburger Mihály egybehangzó állítása szerint a Mérleg utcából "semmilyen befolyásolási kísérlet nem történt", döntésüket autonóm módon hozták meg. Feltehetőleg ugyanez lehetett a helyzet a még az MDF által delegált, de azóta az MDNP színeiben versenyző Kodolányi Gyula esetében is, olyannyira, hogy Lezsák Sándor a döntést követő napon bejelentette, Kodolányit a továbbiakban nem tekintik saját emberüknek az elnökségben. Kodolányi az MDF által favorizált Jankovich Marcellal szemben Sárára szavazott, mintegy dr. Frankensteinként önállósítva magát azoktól, akiknek ezt a posztot köszönheti. Csepeli saját bevallása szerint négy szempont alapján döntött, ezek pedig a kreativitás, a menedzseri készség, az intelligencia és a morális integritás voltak; Bárány Anzelm kezét az ikszeléskor a nézhető műsorok és a jobb finanszírozhatóság szempontja vezérelte.
A Narancs informátorai az MSZP-s jelöltek döntése mögött Kósa Ferenc hosszú kezét sejtik. Kétségtelen, hogy az MSZP szempontjából a Duna TV a három közszolgálati média közül a legkevésbé fontos. Hazai politikai befolyása elenyésző; a szocialista kultúrpolitikusok bizonyosan nem hagyományőrzésben utaznak; és az MSZP számára a határon túli s ezen belül is a romániai magyarság, a Duna TV adásainak legfontosabb célcsoportja szintén érdektelennek mondható (ráadásul a Duna TV költségvetése nagyságrendekkel kisebb, mint az MTV-é). Értesüléseink szerint az MSZP elnöksége, az egy szem Kósa kivételével, nem volt nagy barátja a gondolatnak, hogy Sára újabb négy évre a Duna TV elnöke legyen, de Sára Sándor operatőr egykori rendezője (Tízezer nap) megdolgozta őket. Ezáltal Kósa is mintegy kapott valamit, tán Hajósért cserébe (ráadásul egy csődtömeget), másrészt a mostani vezetés konzerválásával az is biztosítottnak látszik, hogy a határon túli magyarság ne is lehessen belpolitikai tényező (csak nézze a birka a filmeket). Ezek persze csak feltételezések, hiszen például Jánosi György MSZP-elnökségi tag szerint az elnökség semmilyen szinten nem foglalkozott a Duna TV elnöki posztjával; ő semmiféle pártállásfoglalásról vagy egyeztetésről nem tud, és egyáltalán, nem is pazaroltak időt s értékes gondolatot a dologra; de talán ha megkérdezném a Kósa Ferit. Kósa Ferenc azonban lényegében elhajtotta a Narancs riporterét, a Parlament folyosóján hétfő délután csak annyit mondott, hogy őt ne is kérdezzük, ő nincs is benne, egyáltalán, "én nem is média", és "úgy tudom, a kuratórium megválasztotta az elnököt még a múlt héten". Úgy tudja.
A parlamenti pártok minden jel szerint mérsékelt érdeklődésétől kísérve lett tehát elnöke a Duna TV-nek. Autonóm kavarhatott az, akinek az autonóm kavarás a feladata a törvény szerint; és máriás huncut, aki kideríti, hogy pontosan ki, miért és hogyan csinálta. És ez önmagában még akár rendben is lehetne. Ha nem megint az történt volna, hogy - adott esetben: a "kultúrára" való hivatkozással - puha, meleg állami pénzen lehet majd magánmániákat és magánboltokat csinálni, megúszni versenyt, teljesítményt, valami minimális piaci kontrollt. Meg hogy kisebbségekről és a kisebbségek kultúrájáról ezentúl is csak úgy lehet majd tévét nézni, hogy az ember belepusztul az unalomba. Ha a három médiakuratórium ülése Sára Sándorostul, a majdnem megválasztott Koltay Gáborostul meg a harmadik derék reformgrószistástul nem a nyolcvanas évek végére repített volna vissza minket, most, kilencvenhat májusában.
Bojtár B. Endre
