Schadl György influenza elleni oltást is intézett Völner Pálnak

  • narancs.hu
  • 2023. február 7.

Belpol

Pedig nem lett volna jogosult rá.

Újabb részletek szivárogtak ki a végrehajtói kar elnöke ellen folyó korrupciós ügy nyomozati hanganyagából az RTL híroldalán. Ebből az is kiderül, Völner Pál arra kérte Schadl Györgyöt, segítsen influenza elleni védőoltáshoz jutni. Az államtitkár 2021-ben olyan négykomponensű oltáshoz akart hozzájutni, amit csak a 3 év alattiak, vagy szervátültetett pácienseknek jár. Rögtön tíz adagot kért, a felvételek szerint meg is kapta.

Az influenza elleni oltást Orbán is népszerűsítette 2020-ban, a háromkomponensű változat bárki számára elérhető volt, a négykomponensű azonban csak jóval kisebb mennyiségben állt rendelkezésre.

A nyomozati anyagból nem derül ki, hogy az államtitkár fizetett-e az oltóanyagért, de az igen, hogy néhány nappal később megkapta. „Figyelj csak, köszönöm szépen a csomagot! Tegnap már meg is szúrtak, úgyhogy túl vagyok rajta” – hálálkodott Schadlnek Völner.

Ha csak ennyi lenne a baj! Egy másik hangfelvételen Schadl György arra panaszkodott, hogy több száz milliónyi vagyontárgyukat foglalják le a hatóságok, és az is kiderült, öt év alatt legalább 1,61 milliárd forint bevételre tett szert. Máskor az ingatlanvásárlásaival hencegett. Olyan is előfordult, hogy Völner és Schadl "jó miniszter asszonnyal" szerveztek találkozót.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.