"A kormányon kívül mindenki tudja, hogy nem lesz 3,8 százalék az államháztartási deficit. Most úgy tűnik, hogy 7-7,5 százalék lehet, de ezt nem lehet eltűrni, ezért minekünk 4,5-6,5 közé kell kormányoznunk" - szomorkodott az idei országgyűlési választások előtt, még márciusban Matolcsy György azért, hogy a radikális adócsökkentést az akkor még hivatalban levő kabinet országrombolása miatt az azonnaliról sajnos 2011 januárjára kellett eltolni. "A pénzügyi konszolidációs döntéseknek köszönhetően Magyarország 2010-ben képes lesz tartani a GDP-arányos 3,8 százalékos hiánycélt" - finomította júniusban a nemet igenné ugyanő, miután Orbán Viktor hiányügyi eligazításon járt az Európai Bizottságot elnöklő José Manuel Barrosónál (lásd: Merre van az arra, Magyar Narancs, 2010. június 10.). A nemzetgazdasági miniszter a "3,8 százalékos eredményt" egyébként "kivételesen jónak" minősítette, mivel jelenleg a legtöbb uniós tagállam ennél nagyobb deficittel küszködik. Miután az idei lazítás terve elszállt, maradt a jövő évi játéktér, dacára annak, hogy a konvergenciaprogramban 2011-re 3 százalék alatti államháztartási hiányt vállalt az ország.
Elbírja
Az máig nem világos, hogy a júniusi pofon után mégis miben reménykedtek a fideszes döntnökök, mindenesetre kisvártatva újra bepróbálkoztak. Augusztus elején Matolcsy György kijelentette: "Nem fogunk megszakadni, hogy 2,8 százalékos hiány legyen jövőre, csak azért, hogy ez néhány nagyon távoli hivatalban lévő pénzügyi szakembernek elnyerje a tetszését." A pénzügyi függetlenség és a gazdasági önrendelkezés visszaszerzését gyakran hangoztató szakember viszont a múlt héten találkozott uniós miniszter kollégáival, s ezután hirtelen úgy ítélte meg, hogy "az EU-hoz való csatlakozás óta a 2011. évi költségvetés lesz az első, amely megfelel a Stabilitási és Növekedési Egyezményben vállalt 3 százalékos hiánycélnak". Ezzel elvileg megdőlt az utolsó tabu is, igaz, a nemzetgazdasági miniszter a sajtótájékoztatón azért nem mulasztotta el érzékeltetni, hogy a várható népnyúzás ezúttal is a sötét külső hatalom (az Európai Unió) ármánykodásának a következménye.
A bejelentéssel a kormány megalakulása után három hónappal végre elértük a gazdaságpolitikai nulla szintet, ami azonban az előzmények ismeretében hatalmas előrelépés. Ugyanis hiába tudta "a kormányon kívül mindenki", hogy jelen pillanatban Magyarország nem engedheti meg magának a költségvetési szédelgést, a Fidesz- KDNP vezette kabinet eddig körömszakadtáig ragaszkodott a hiánycél lazításához. Pedig a hitelből folytatott gazdaságélénkítés egyébként sem járható út, de a laza fiskális politika manapság az országgal szembeni bizalom végleges elpárolgását vonná maga után, ami egyből megmutatkozna a forintgyengülésben, továbbá a megdráguló/eladhatatlan állampapírokban (mindez IMF-védernyő nélkül, merthogy az nekünk nem kell). Az éppen a saját megszorításaikat odahaza elfogadtatni kívánó németeknek, franciáknak, briteknek stb. pedig mostanság valamiért nincsen arra érkezésük, hogy euró-milliárdokkal rángassanak vissza minket a felszínre, 2008 után immár másodszorra is. Kívülről nézve persze bizonyára érdekes lehet, hogy egy rossz pedigréjű ország jelenlegi vezetői miért ragaszkodnak ennyire az elgörögösödéshez, de a kérdés mostantól inkább az, hogy vajon miként lehet betartani a szigorú fiskális feltételeket.
A jelek szerint ugyan még mindig nem egyértelmű, és csakis külső nyomásra vagyunk hajlandók felismerni, hogy egy eladósodott országban a fenntartható költségvetés alapfeltétele az a bombasztikus gazdaságpolitikai furfang, hogy az államháztartás kiadásai hosszú távon sem haladhatják meg a bevételeit. A jövőre esedékes, 3 százalék alatti hiányszint éppen ehhez segítene hozzá: az elsődleges (kamatkiadások nélkül számított) egyenleg ezzel pozitív volna. A Fidesz a közeljövőben valószínűleg végleg törli a magyar nyelvből a "megszorítás" szót és a vele rokon értelmű kifejezéseket - mert, ugye, az minden baj forrása -, de 2011-ben a "lakosság megsarcolására" még nincs is feltétlenül szükség. Bár a Költségvetési Tanács legutóbbi, augusztusban publikált úgynevezett technikai kivetítése jövőre 4,2 százalékos deficitet valószínűsít, az előrejelzés nem vehet figyelembe feltételezhető vagy akár bejelentett, de még jogszabályba nem foglalt intézkedéseket. Ennélfogva 2011-ben nem számol a bankadóval (mely idén összességében 190 milliárdos bevételt fog hozni), hiszen annak részleteit a törvény csak 2010-re tartalmazza, a jövőre nézvést csupán a beszedni kívánt összeget említi. A még hatályos adótörvény alapján viszont azzal kalkulál, hogy a személyi jövedelemadó alsó sávhatárának 15 millió forintra emelése mintegy 190 milliárd forint kiesést okoz. Ha így lenne, akkor az állami szféra kiadásainál (bérek vagy dologi kiadások, vagy vegyesen) reálértéken mintegy 185 milliárdos csökkentésre volna szükség, ami nagyjából a kiadások idei szinten történő befagyasztását jelentené. A kormány viszont 2011-re deklarálta a bankadó beszedését és a Bajnai-kabinet adószabályainak eltörlését, tehát ha ezek megtörténnek, akkor a deficit jövőre akár ily módon is, mindenféle szerkezeti átalakítás és radikális kiadáscsökkentés nélkül 3 százalék alatt tartható.
Tovább görgetni
Az egyik gond az, hogy a hirtelen felindulásból elkövetett adóemelések soha nem fenntarthatók: a bankadó cirka egy százalékkal fékezi a gazdasági növekedést (a pénzintézetek első körben az ügyfelekre hárítják a terhet, majd csökkentik a hitelezés volumenét), tehát inkább előbb, mint utóbb muszáj lesz megszüntetni, a helyén pedig jókora lyuk marad. De már jövőre is lehetnek gondok, hiszen a pluszadót már nem fogják lenyelni a bankok akkor, ha a jelzáloghitelesek megsegítésére kitalált nyolcpontos csomagot is bevezeti a kormány - hiszen azzal az adósok veszteségének nagy részét is velük óhajtja a politika megfizettetni. A bankok elleni hangulatkeltés pedig rosszul sülhet el, ha egyszer csak kiderül, hogy ezek bizony olyan vállalkozások, ahol úgynevezett munkavállalókat is foglalkoztatnak.
Másrészt a Fidesz elképesztő ígéretekkel, de minimum egyértelmű sejtetésekkel szedte össze hatalmas rajongótáborát. Pénzhez jutnak a pedagógusok, az egészségügyiek, a kismamák, az önkormányzatok, a jelzáloghitelesek, az adócsökkentéssel a versenyszféra dolgozói és a többi, és a többi. Sőt a teljesítményére egykor módfelett büszke Bajnai-kormány is rengeteg, a pénzügyi konszolidációhoz elengedhetetlen feladatot hagyott rájuk (melyek persze mind ismertek, tehát nem csontvázak). Ezek közül egyre türelmetlenebbek lesznek az önkormányzatok, a kórházak, illetve a közlekedési cégek. Az állami vállalatok veszteségeit az új kormány kivette ugyan a költségvetési elszámolásból, azaz évekig lehet rejtegetni a finanszírozási hiányosságokat - ezt az uniós szabályrendszer megengedi -, de ezzel a probléma csak tovább nő.
Mindent összevetve a következő évet tehát túl lehet élni megszorítások nélkül, de a felajzott társadalmi csoportokat egyre nehezebb lesz tovább hitegetni. Utána pedig már bevételnövelésre vagy kiadáscsökkentésre is szükség lesz. Ha a bevételeket újabb rövid életű, gazdaságtorzító ad hoc adókkal emelik, vagy a kiadásokat a szokásos átmeneti, fűnyírómódszerrel csökkentik, akkor a hiány mindig újratermelődik, miközben az ország versenyképessége és az állami szolgáltatások színvonala romlik, amíg még van hova. "A bankadó nem más, mint egy híd, egy átmeneti intézkedés, ami átvezet valami olyanhoz, ami még nem formálódott meg. Arról még semmit nem hallottunk, hogy az olyan külső tételeknél, mint például a nagy elosztórendszerekhez kapcsolódó kiadások, a különböző járadékok, milyen elképzelések vannak. Pedig leginkább ezeknek az átalakítására van szükség ahhoz, hogy középtávon a strukturális egyenleg javuljon" - nyilatkozta korábban Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke (lásd: "Saját magunkat kötjük gúzsba", Magyar Narancs 2010. július 29.). Valószínűleg erre a valamire utalt Orbán Viktor a hétvégi kötcsei találkozón, amikor a kiszivárogtatott hírek szerint a "struktúraváltást", a "valóságon alapuló szemléletet", a gazdaságból "ezermilliárdok kivonását" emlegette. Állítólag azt is hozzátette, hogy minderre csak a ciklus elején, tehát legkésőbb jövőre van esély, mert aztán közelednek a választások. Mára tehát végérvényesen bebizonyosodott, hogy nincs más út - már csak az a kérdés, hogy nyolc év ellenzéki és száznapi kormányzati ún. illúziókergetés (hogy ne az elcsépelt "hazudozás" szót használjuk) után mindennek hogyan kell nekifogni.
