Szabad a fütty – A bíróság szerint ki lehet fütyülni Orbán Viktort

  • narancs.hu
  • 2017. március 15.

Belpol

Március 15-én és bármikor.

Lehet füttykoncertet szervezni a szabadság ünnepén – írja a TASZ.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság március 14-én meghozott végzéseivel hatályon kívül helyezte a Budapesti Rendőr-főkapitányság azon határozatait, amelyekkel megtiltotta Juhász Péterék „kitelepülés és síposztás” elnevezésű március 15-i rendezvényének megtartását – írja közleményében a bíróság. Vagyis a rendőrség törvénytelenül tiltotta be kétszer is a sípolós demonstrációt.

Az Együtt tüntetése az eredeti tervek szerint március 15-én 10 órakor megkezdődhet a Nemzeti Múzeum közelében.

„A gyülekezési törvény értelmében a gyülekezési jog gyakorlása keretében békés összejövetelek, felvonulások és tüntetések tarthatók, amelyeken a résztvevők a véleményüket szabadon kinyilváníthatják” – áll a Fővárosi Törvényszék sajtóközleményében. Az ügyben eljáró mindkét bírói tanács kimondta, hogy a törvény nem teszi lehetővé, hogy előzetes jogcím nélkül a „méltó megemlékezéshez való jog sérelmére” megtiltsanak egy tüntetést.

Juhász Pétert a TASZ ügyvédje, dr. Hüttl Tivadar képviselte az ügyben. A végzés jogerős.

Együtt

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.

Bobby a zuhany alatt

Úgy kezdődik minden, mint egy Rejtő-regényben. Gortva Fülöp, akit délvidéki szülőföldjén „Fulop”-nek anyakönyveztek, és akit idegen földön mindenki (angol vagy francia kiejtéssel) Philippe-nek szólít, de magát leginkább a becenevén, Golyóként határozza meg, Pocok gúnynévvel illetett barátjával Miamiban – pontosabban az attól kissé északra fekvő Fort Lauderdale kikötőjében – felszáll a Fantastic Voyage luxushajóra.