Szabó Tímea a strasbourgi bírósághoz fordul 9,6 milliós büntetése miatt

  • narancs.hu
  • 2021. november 3.

Belpol

Nem fél Kövér Lászlótól.

"Egyáltalán nem ijedtem meg. Ha azt hiszi Kövér László, hogy ezzel a büntetéssel eltántorít engem attól, hogy kiálljak az igazságért, a magyar emberekért, nagyon téved. Bármekkora büntetést is szab ki rám, folytatom, folytatjuk a Párbeszédben a küzdelmet – mondta el Szabó Tímea a Blikknek a majdnem 10 milliós büntetésével kapcsolatban.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, október 19-én szavazott a parlament Szabó 9,6 milliós büntetéséről, amit Kövér László szabott ki rá, még június végén. A döntés indoklása szerint a Párbeszéd frakcióvezetője figyelmen kívül hagyta a képviselői vélemények kifejezésének módjára, helyére és idejére vonatkozó házszabályi rendelkezéseket, cselekménye miatt az ülés rendes menete is megakadt, hátráltatta és zavarta az – éppen az ő felvetéseire választ adó – államtitkári felszólalást.

A csökkentésről szóló kérés esetében a közlés szerint azt is figyelembe vette a házelnök, hogy a képviselővel szemben ebben a ciklusában nem először kell szankciót alkalmazni a házszabályi rendelkezéseket sértő cselekménye miatt.

Szabó a döntést Facebook-oldalán akkor így kommentálta:

"Ma szavazott a parlament Kövér László rám kiszabott 9,6 millió forintos büntetéséről, amit azért kaptam, mert a pólón is látható Fidesz-logóval összemontírozott kínai zászlót tűztem ki a pulpitusra. Orbán és a Fidesz ugyanis a Fudan Egyetem tervezett idehozatalával a Kínai Kommunista Párt fiókszervezetévé vált."

A politikus fizetése havi bruttó 2,4 millió forint, és mivel a bírság technikailag büntetés, így annak az összegét az országgyűlés vonja Szabó fizetéséből öt hónapon keresztül. Addig csak a 167 ezres minimálbért kapja.

A Blikknek a politikus azt mondta, sokan segítettek neki, pártja kisebb összegű adományokat kapott a büntetés kifizetésére.

A törvény szerint képviselőként semmilyen másodállást nem vállalhatok. Kicsit lefaragunk a kiadásokból, de egyébként sem élünk nagy lábon

- tette hozzá Szabó.

Majd arról is beszélt a lapnak, hogy a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul, és biztos abban, hogy megnyeri a pert: 2014-ben ugyanis ez a bíróság mondta ki, hogy a magyar állam az emberi jogok európai egyezményének a véleménynyilvánítás szabadságáról rendelkező pontját sérti meg, amikor ellenzéki képviselőket bírságol a házelnök.

Ilyenkor a bírság összegét vissza kellett utalni, de egy nagyjából háromezer eurós (kb. egymillió forint) nem vagyoni kártérítés, valamint egy kb. ezer eurós (kb. 360 ezer forint) eljárási költség is megilleti a megbüntetett képviselőt.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.