Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A honvédség nem szociális intézmény

  • narancs.hu
  • 2023. január 31.

Belpol

A honvédelmi miniszter hivatalosan is megerősítette, több száz magas rangú tisztet meneszt a honvédség.

Szalay-Bobrovniczky minderről a Bloombergnek adott interjújában beszélt, amit a Telex szemlézett. A miniszter elmondta, teljesítmény alapú versenyhelyzetet akar bevezetni a katonaságnál, így több száz fővel építik le a magyar honvédséget. Az interjú volt egyébként az első alkalom, hogy a miniszter megerősítse az elbocsátások hírét. Azokat a kritikákat, miszerint a leépítés indokolatlan lenne, elutasította.

"Ez nem egy szociális intézmény, azok a vezetők, akik megfelelnek az új kritériumoknak, maradhatnak. Ez egy hadsereg, méghozzá egy tomboló háború szomszédságában, Európa közepén"

- nyilatkozta a miniszter. Ehhez képest Szalay-Bobrovniczky terveiben  többek között az is szerepel, hogy a 37 640 fős honvédség létszámát többszörösére növelje.

Egy január közepén hozott kormányrendelet szerint a hadügyminiszter két havi felmentési idővel felmondhatja azon katonák szolgálati viszonyát, akik betöltötték 45. életévüket, és legalább 25 év tényleges szolgálati viszonnyal rendelkeznek. Több ellenzéki politikus szerint a kormánynak ezzel az a célja, hogy feléjük lojális emberekkel töltség meg a honvédséget, Szalay-Bobrovniczky Kristóf azonban ezeket a feltételezéseket elutasítja.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

„Ellentmondásos karakterek”

Az angol posztpunk zenekar 2023-ban a Reflektor Fesztivál fő fellépőjeként, tavaly pedig a Dropkick Murphys előzenekaraként lépett fel hazánkban. Ám hamarosan viszontláthatjuk őket Budapesten – immár önálló koncerten. Helsinkiben értük utol a turnézó zenekar énekesét, Charlie Steent.