Szanyi Tibor kicsit kiakadt: a szélsőjobbnak el kell takarodnia a színről!

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. május 19.

Belpol

Úgy fogalmazott, a "szélsőjobbra sodródott Fidesz" révén Magyarországon is a szélsőjobb kormányoz. Ausztriában pedig pusztán annak említésébe is belebukott a kormány, ami "Magyarországon napi valóság".

Az orosz pénzekből finanszírozott szélsőjobbnak el kell takarodnia a színről, és egy demokratikus, szociális Európát kell építeni – mondta Szanyi Tibor, az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti képviselőjelöltje vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, a "szélsőjobbra sodródott Fidesz" révén Magyarországon is a szélsőjobb kormányoz. Az európai szélsőjobboldali pártok közös jellemzője pedig, hogy "gyengéd orosz kapcsolatokat" tartanak, aminek célja Európa bomlasztása, támadása.

Szanyi "alkalmi szélsőjobbosnak" nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt, mivel szerinte a kormányfő nem meggyőződésből, hanem pénzügyi megfontolásból választotta ezt a politikát.

"Moszkvában van a pénz, Rómában meg a hit" – jelentette ki, furcsának nevezve, hogy a miniszterelnöknek a kereszténység védelmében nagyobb szövetségese Vlagyimir Putyin orosz elnök, mint I. Ferenc pápa.

Az MSZP alelnöke úgy folytatta, nem kívánja szidalmazni Orbán Viktort, mert szerinte most már mindenki látja "kik az ő barátai, mit művelnek az ő barátai". Az ausztriai előrehozott választást eredményező botrányra utalva megjegyezte, Ausztriában pusztán annak említésébe is belebukott a kormány, ami "Magyarországon napi valóság".

A szocialista politikus megerősítette, pártja továbbra is elkötelezett szociális programjának véghezvitelében, amelynek része a közös európai minimálbér, minimumnyugdíj és minimális családi pótlék meghatározása.

Szanyi Tibor közölte azt is, megválasztása esetén jelentést készít az EP-kampányban történt európai orosz befolyásolási kísérletekről.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.