Szavazótáborok 1994-ben: Így jöttek

szerző
Tóka Gábor
publikálva
1998/8. (02. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Mielőtt nekilátnánk azon morfondírozni, hogy ugyan minek alapján fognak a választók májusban sorsdönteni, vagyis beizélni a nyomorult kis ikszeiket arra a cetlire, nem árt újra összefoglalni, hogy 1994-ben mely pártok mely társadalmi rétegek támogatását bírták, és hogy honnan, kitől szipkázták el vagy kinek a javára vesztették el szavazataikat az előző kormányzati ciklusban. Hátha segít bárminek a megértésében. Vagy legalább növeli a zavart.

Mielőtt nekilátnánk azon morfondírozni, hogy ugyan minek alapján fognak a választók májusban sorsdönteni, vagyis beizélni a nyomorult kis ikszeiket arra a cetlire, nem árt újra összefoglalni, hogy 1994-ben mely pártok mely társadalmi rétegek támogatását bírták, és hogy honnan, kitől szipkázták el vagy kinek a javára vesztették el szavazataikat az előző kormányzati ciklusban. Hátha segít bárminek a megértésében. Vagy legalább növeli a zavart.

A piacgazdasággal és a nyugati integrációval kapcsolatos beállítottság Magyarországon csak kevéssé függ össze a pártválasztással. Bár e kérdések természetesen a magyar közvéleményt is megosztják, mégsem ezek motiválják elsősorban a választók pártválasztását. A magyarországi pártok természetét ismerve aligha meglepő, ha pártválasztási szokásainkat mindenekelőtt a valláserkölccsel, a nacionalizmussal, a bukott szocialista rendszerrel és annak örököseivel kapcsolatos attitűdjeink, továbbá életkorunk és lakóhelyünk határozzák meg.

Mindez persze nem azt jelenti, hogy a legutóbbi választások kimenetelét ne a gazdaság állapota döntötte volna el. Egyrészt 1994-ben minden korábbinál és későbbinél nagyobb volt a különbség az MSZP és a többi pártok (mindenekelőtt az SZDSZ és az MDF) szavazói között annak megítélésében, hogy milyen mértékben van szükség a gazdasági életbe való állami beavatkozásra. Másrészt a gazdasági klíma feltehetően akkor is kihatna a kormánypártok megítélésére, ha az ellenzék semmit sem ígérne.

A volt kormánypártok

Az 1994-es országgyűlési választások előtt (is) nőttek a reálbérek. Utóbb ugyan a Bokros-csomag bevezetői gyakran hivatkoztak arra, hogy mindez csak a pénz- és költségvetési politika felelőtlenségének átmeneti következménye volt, de 1994-ben a Magyar Televízió erről mást mondott, és ez a lényeg; nem véletlen tehát, hogy akkoriban sok szavazó gazdasági közérzete javult. 1993 decembere és 1994 áprilisa között az utolsó 12 hónapban az ország gazdasági helyzetét javulni látók aránya 4-ről 16, a következő egy évben a saját háztartásuk anyagi helyzetének javulására számítók aránya pedig 9-ről 27 százalékra nőtt, s közben az akkori legnagyobb kormánypárt, az MDF rokonszenv-osztályzata is felfelé araszolt. Igaz, mint kiderült: ez túl kevés volt, és túl későn jött. Bár a Medián közvélemény-kutatásaiban az Antall József 1993. decemberi halálát követő gyász napjaiban az MDF-re szavazók aránya rövid időre megduplázódott, a választási kampány végére számuk már csak szerény mértékben haladta meg az 1993-as mélypontot. A párt az 1990-es 25 helyett csupán a listás szavazatok 12 százalékát érte el, főként az (átlaghoz képest) idős, "nemzeti érzelmű", kommunistaellenes és egyházias emberek voksaival.

Kevésbé volt hektikus a kisebbik kormánypárt, a KDNP szereplése. A kormány hányattatásai népszerűségüket alig érintették, hiszen a Szonda havonta ismételt vizsgálataiban a kereszténydemokratákra szavazók aránya 1991 és 1994 között mindössze 2-3 százaléknyit ingadozott. Esetükben a szavazók vallásossága volt az egyetlen olyan ismérv, amely mindvégig összefüggött a KDNP támogatásával; ebből következett a nők, az idősek és a falusiak felülreprezentáltsága szavazótáborukban. A párttagság gyarapodása nyomán várt vokslavina is elmaradt. Ha abban az öt megyében, ahol a KDNP 1990-ben listát sem tudott állítani, a párt 1994-ben csak feleannyi szavazatot gyűjtött volna, mint másutt, akkor 1990-es szavazatarányuk pontosan az 1994-es 7 százalékot érte volna el.

A belső viszályok sokaságától tépázott FKgP 1992 elején elhagyta a kormánykoalíciót (Antall József parlamenti többségét ezután az FKgP-ből kivált-kizárt 35 képviselő biztosította). A parlamenti frakcióját vesztett párt támogatottságát a közvélemény-kutatások 1992 nyarától (az 1990-es 12-vel szemben) stabilan a várható szavazatok 6-7 százalékára tették. A végül a listás szavazatok 9 százalékát hozó szavazóik leginkább a még mezőgazdaságból élő, alacsonyabb iskolázottságú, kommunistaellenes férfiak voltak, akik főleg az idősebb falusiak közül kerültek ki.

A volt ellenzék

Mint azt már az egész ország nagyon tudja, nem a Fidesz változott meg 1993-94-ben, hanem körülötte a világ. Támogatottsága az 1992-es közvélemény-kutatások által jelzett 40-45 százalékról a választásokig a hatodára olvadt. Míg a korábbi Fidesz-támogatók az átlagosnál kevésbé voltak "nemzeti érzelműek" (ámbár hogy ez az ismérv pontosan hogyan körülhatárolható, azt máig nem tudjuk) és egyházbarátok, addig 1994-es (részben új) szavazóikat csak életkoruk különböztette meg mindenki mástól. Egy 1992. szeptemberi minta 1994-es újrakérdezése alapján úgy tudjuk, hogy a korábbi Fidesz-hívek 29 százaléka végül az MSZP-re, ötöde pedig az SZDSZ-re szavazott - minden bizonnyal annak következtében, hogy a Fidesz nagyobb ellenfélnek tartotta a szintén ellenzéki MSZP-t a legerősebb kormánypártnál, az MDF-nél, s ezt nem honorálta a "leváltás" hangulatában égő akkori közvélemény.

A hihető magyarázatok bősége miatt talán soha nem lesz eldönthető, hogy miért kúszott fel az MSZP népszerűsége az 1990. végi 7 százalékról 1990-es szavazatarányuk (11 százalék) kerek háromszorosára. Annyi tudható, hogy a volt MSZMP-tagok, a nem vallásosak, illetve az 1989 előtti rendszert a pillanatnyinál jobbnak tartó és a gazdasági életbe való kormányzati beavatkozást leginkább helyeslő szavazók másoknál jóval nagyobb arányban áramlottak az MSZP felé 1990 és 1994 között.

Viszonylag fiatalok voltak a választásokhoz közeledve az 1990-es szavazatarányát (21 százalék) ismét megközelítő SZDSZ támogatói. Emellett a falusiak, a "nemzeti érzelműek" és a volt MSZMP-tagok alul-, illetve a viszonylag piacbarát és kommunistaellenes szavazók felülreprezentáltsága jellemezte őket 1994 tavaszán.

Tóka Gábor

(A cikkben a hivatkozott adatok a felnőtt lakosságból vett véletlen mintákkal folytatott kérdőíves interjúkból származnak. Ha a szöveg nem nevez meg más forrást, akkor az a Közép-európai Egyetem 1992 szeptembere és 1997 januárja között folytatott összehasonlító vizsgálata.)

szerző
Tóka Gábor
publikálva
1998/8. (02. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra