Személyügyi tanácsadók: Interjú a fejvadásszal

szerző
- vas -
publikálva
2000/15. (04. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Fejvadászok márpedig nincsenek - még Új-Guineában sem, bármennyire is az ellenkezőjét állítja Frei Tamás. Írásunk szempontjából a fenti kifejezés már csak azért sem szerencsés, mivel a személyügyi tanácsadók újabban igen sértődötten reagálnak, ha valaki fejvadászként említi őket. Márpedig e szakma képviselőivel ajánlatos jóban lenni: szükségünk lehet rájuk, ha éppen munkát keresünk.

Fejvadászok márpedig nincsenek - még Új-Guineában sem, bármennyire is az ellenkezőjét állítja Frei Tamás. Írásunk szempontjából a fenti kifejezés már csak azért sem szerencsés, mivel a személyügyi tanácsadók újabban igen sértődötten reagálnak, ha valaki fejvadászként említi őket. Márpedig e szakma képviselőivel ajánlatos jóban lenni: szükségünk lehet rájuk, ha éppen munkát keresünk.

Hogy igazoljuk fenti állításunkat, tegyük fel magunknak a kérdést: elégedettek vagyunk jelenlegi munkahelyünkkel annyira, hogy onnan vonuljunk nyugdíjba? És ha igen, biztos, hogy nem történhet-e olyasmi, ami megváltoztatná véleményünket?

Ne gondoljunk most a rosszabbik verzióra, hogy cégünk csődbe megy, új főnök érkezik, akinek amerikai végzettségéből adódóan első intézkedése a "racionalizálás", és nyilván annyira pechesek vagyuk, hogy ez éppen a mi pozíciónkat érinti és így tovább; vegyük inkább azt a lehetőséget, hogy újabb végzettséget, diplomát szereztünk a már meglévő mellé, és napról napra nagyobb tapasztalattal bírunk, elkerülhetetlenül "öreg rókaként" emlegetnek bennünket az iskolából éppen kikerült munkatársak, és ezen felbuzdulva úgy érezzük, jobb körülmények közé keveredhetnénk, ha új állás után néznénk. Na ilyenkor jön el

a személyügyi tanácsadók ideje

Persze akkor is erőteljes vágyat érzünk, hogy felkeressünk egy tanácsadó céget, ha a fiatal, ám ennek ellenére csinos munkaerők a fizetésemelésből, mi pedig a "hasznos tagja vagy a csapatnak" típusú mondatokból érezzük saját cégen belüli fontosságunkat.

Ez esetben több megoldás is nyílik előttünk. Egyrészt baráti alapon megkísérelhetjük az elhelyezkedést. Magyarországon ennek még ma is nagy hagyományai vannak, bár a multinacionális cégekhez meglehetősen nehéz ilyen módon bejutni, főként, ha minimálisan egy középvezetői állás érdekelne bennünket. Marad tehát a szakemberek segítsége, akik bizonyos pozíció felett már egyébként is számba vettek bennünket, és időnként hívatlanul is megkeresik az adott munkaerőt, mivel ez a dolguk.

Ha mi keresünk munkát, böngészhetjük az újságokat, ahol több tanácsadó cég jelentős felületeket bérel, s gyakran anonim hirdetésekben keres bizonyos pozícióra "embert", másrészt önéletrajzunkat eljuttathatjuk egy vagy több, adatbázis alapján dolgozó céghez. Ezek sajátossága, hogy elsősorban a nem éppen kulcspozíciónak tekintett állásokra keresnek, ám a mindkét oldalról beérkező igények magas száma miatt valamit biztosan tudnak nyújtani.

Az ma már evidencia, hogy egy önéletrajznak mit kell tartalmaznia, ahogyan az is, mit érdemes elkerülni: a "születtem Pesten, apukám villanyszerelő volt", típusú önvallomások kevésbé érdeklik a munkaadókat, mint a szakmai ismeretekről, végzettségekről, korábbi munkaviszonyról szóló információk. Az adatbázisos vállalkozásokról tudni kell, hogy általában nem is találkoznak személyesen a felekkel, csak adataikkal, ezért is hívják őket gyakran munkaerő-közvetítőknek. A kiválasztás tehát közvetlenül annál a cégnél zajlik, ahol végül dolgozni fogunk - vagy esetleg nem.

A közép- és felső vezetők keresése

más szisztéma alapján zajlik, ide már ritkábban lehet csak úgy jelentkezni, még a pályáztatás is gyakran meghívásos alapon zajlik. Jó tudni, hogy ezen a szinten a "vetítés" már kevésbé működik: a tanácsadók ugyanis általában szakmacsoportok szerint tagozódnak, tisztában vannak az adott piaccal és a szereplőkkel is, ráadásul gyakori, hogy ellenőrzik, igazat mondott-e a delikvens. Itt például már a nyelvvizsgáknak is csak korlátozott a szerepük, az interjúk során könnyen ki lehet deríteni, valóban tud-e az adott nyelven a munkavállaló.

Interjú előtti tanácsok: először is nyugi. Nem rosszabb, mint egy szigorlat. Nem árt, ha előzőleg tisztázzuk magunkkal, pontosan mit is akarunk az adott cégnél csinálni, mert ezáltal összeszedettebbek, határozottabbak lehetünk, ami általában növeli esélyeinket. Az utóbbi időben ugyanis egyre inkább előtérbe kerül Magyarországon is a személyiség szerepe, ezt tartják döntőnek a hasonló végzettségű emberek között.

Az sem árt, ha tisztában vagyunk vele: nem minden szakma piacképes. Tanárból például túl sokat képeznek, ehhez képest a nagyobb cégek a mérnök-közgazdászokat, orvos-közgaszdászokat, jogász-kommunikációs szakembereket keresik inkább, és érdekes módon újabban nagy divatjuk van éppen a személyüggyel foglalkozó állásoknak is. Ebből következően nem árt előre gondolkodnunk, és kiegészíteni diplománkat/diplomáinkat. A bölcsészeket például szeretik a PR- és reklámszakmában, de a személyügyön is.

Ha pedig valaki külföldre vágyik, egy tipp: Ausztráliában a szolgáltatóiparban óriási a kereslet. Cső-, vízvezeték-, villanyszerelők tömegével tudnának elhelyezkedni, és nem csupán illegálisan, épp ellenkezőleg: egyszerűbben, mint az olyannyira áhított egységes európai munkaerőpiacon.

- vas -

szerző
- vas -
publikálva
2000/15. (04. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra