Szijjártó: Magyarország 41 ezer Pfizer vakcinával segíti Kárpátalját

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 6.

Belpol

Hogy ezzel is enyhítse a terheket a háború sújtotta Ukrajnában.

Magyarország 41 ezer adag koronavírus elleni Pfizer vakcinát szállított le Kárpátaljára, hogy ezzel is enyhítse a terheket a háború sújtotta Ukrajnában

jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy a Facebook oldalán közzétett videóban.

A tárcavezető a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről bejelentkezve hangsúlyozta, hogy Kárpátalja hármas nyomás alatt áll, mivel a fegyveres konfliktus miatt belső menekültek ezreit-tízezreit fogadták be, adott esetben látják el a sebesülteket, illetve a világjárvány sem enged a szorításából, még ha erről most kevesebb szó is esik.

"Annak érdekében, hogy enyhítsünk kicsit ezeken a terheken és segítséget nyújtsunk, 41 ezer Pfizer-vakcina indult útnak a hajnali órákban innen Budapestről és érkezik meg ezekben a percekben Ungvárra" – közölte délelőtt a miniszter.

Szijjártó Péter leszögezte, "Magyarország továbbra is a békében érdekelt. Szomszédos országként nyilvánvalóan minket a háború következményei mind gazdasági, mind energiaellátási, mind biztonsági, mind humanitárius szempontból sokkal súlyosabban érintenek, mint a kontinens többi részét."

"De reméljük, hogy Európa egésze egy idő után csak be fogja látni, hogy a háborút eszkaláló, a háború elhúzódásával járó intézkedések helyett végre a békére kellene koncentrálni. Mi így teszünk, és most újabb segítséget nyújtunk Kárpátaljának" - fogalmazott.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Ne nézd a monitort egy hétig, ha nem muszáj! Mi az a digitális detox, miért fontos, és milyen pozitív hozadékai vannak?

Csendben üldögélés, függönyminta bámulás, papírújság olvasás, Barbizás a gyerekkel – ilyesmiket is csinálhat az ember, ha kiszakítja magát a monitor elől. A Kék Pont Alapítvány által szervezett egyhetes digitális detox-program eredettörténetéről és az „elvonón” szerzett saját élményeiről Dávid Ferenc programfelelős, az alapítvány munkatársa mesélt a Magyar Narancsnak.

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.