Szijjártó Péter: Nemzetellenes törekvés az akkumulátorgyárak ellen küzdeni

  • narancs.hu
  • 2023. augusztus 26.

Belpol

A külügyminiszter testhez simuló Armani-pólóban beszélt a tihanyi Tranzit politikai „fesztiválon”.

Szijjártó Péter előadást tartott a Fidesz Tihanyban megrendezett politikai dzsemboriján, a Tranziton, ahol elmondta, most „a nemzetközi politikában minden mozog, csak a bizonytalanság biztos”, Magyarország külpolitikai mozgástere azonban széles. A külügyminiszter nem említette, hogy az Egyesült Államokkal, a NATO-tagjaival, az EU-val, de még a V4-országokkal is rossz a viszonyunk, augusztus 20-án pedig keleti autokratákkal és gyanús politikusokkal ünnepelte a politikai elit a Szent István-ünnepet: „A mostani hullámok közepette le kell szögezni, hogy a magyar külpolitika célja nem lehet más, mint a magyar érdekek érvényesítése” – mantrázta a miniszter többször is. Azt is elárulta, hogy Orbán Viktor ezzel bízta meg első miniszteri időszaka elején: „Péter, csinálj magyar külpolitikát.”

Szijjártó az „új világrendről” is beszélt – ha Orbán nem ecsetelte volna elég részletesen Tusványoson és Tihanyban is –, és az új "narratívának" megfelelően ő is elmondta, hogy „a nemzetközi liberális mainstream próbált beavatkozni a magyar választási folyamatba”. Szijjártónak furcsa kijelentései voltak az ukrajnai háborúról is, amikor azt mondta, hogy az Egyesült Államok „beleprovokálta” az EU-t egy katonai segítségnyújtási versenybe: „Belemenni egy katonai segítségnyújtási versenybe a világ első számú katonai hatalmával, ott még a döntetlent is magas szorzóval adják.”

A külügyminiszter azzal indokolta a magyar külpolitika engedékenységét az oroszokkal, hogy akik ezért minket bíráltak, azoknak „az ölükbe hullott a szabadság, miközben 40 év kommunista diktatúrát néztek végig Magyarországon.”

Szijjártó Péter szerint a kínai és egyéb ázsiai akkumulátorgyárakért „nagy a tülekedés” Európa-szerte. Ezután

„a nemzeti érdekkel abszolút ellentétes törekvésnek”

nevezte, ha valaki olyan mozgalmakhoz áll, amelyek nyomán ezek az akkumulátorgyárak nem Magyarországra települnek. „A saját otthonukért aggódó embereket félrevezetik, megtévesztik, és felhasználják őket, ezt lehet külföldről és belföldről is tüzelni” – riogatott a miniszter, aki azt is elmondta, hogy győriként büszkék az Audi-gyárra, most pedig a gödi Samsung közelében lakik.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Buli a reggeli felfrissüléstől kifulladásig – így látják az idei Szigetet a Narancs fotósai

  • narancs.hu

Meglepő fesztiválszettek, fényes nappal is csapató bulizók, rengeteg por, a koncerten épp elénk beálló ismeretlen, neonfényekkel kivilágított ösvények, napközbeni workshopok, esti koncertek, hajnalig tartó bulik és sakk a WC-ben – a Sziget az idén is pont ugyanolyan őrült, mint a korábbi években. Mutatjuk a Narancs fotósainak legjobb képeit az idei fesztiválról! 

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.