Eltaktikázta magát, az európai szélsőjobbnak is egyre kínosabb Orbán társasága

Mostanra kiderült, hogy a Fidesz és potenciális szélsőjobbos szövetségesei leginkább csak bizonyos szlogenek hajtogatásában értenek egyet. 

Miért cserélte el a szerdai német-magyar sorsdöntőnek beharangozott Eb-meccset a focimániás Orbán Viktor az utolsó pillanatban a Giorgia Melonival, a posztfasiszta Olaszország Fivérei (FdI) párt vezetőjével elköltött brüsszeli munkavacsorára? És miért édes kettesben ültek az asztalnál, miközben egyes sajtóhírek szerint eredetileg Janez Janša szlovén és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő is velük tartott volna? A résztvevők nem fedték fel titkaikat, néhány mondatos kommünikét adtak ki arról, hogy mindenben egyetértenek, és jó lenne szorosabban együttműködni. Az mindenesetre kiderült, hogy bár Meloninak és Orbánnak kölcsönösen szükségük van egymásra, most mégsem, vagy még nem jött el az összebútorozás ideje az Európai Parlamentben (EP).

Másnapra azonban már ez is alig volt hír, mert Orbán azzal került a nemzetközi figyelem középpontjába, hogy a csütörtöki EU-csúcson a pedofilellenesnek álcázott magyar homofób törvény miatt ritkán látott össztűz alá vették Brüsszelben. Olyannyira, hogy már senkit nem érdekelt, hol ülnek majd a jelenleg független Fidesz-képviselők, volt, aki egyenesen azt feszegette, Magyarország uniós tagsága is kérdésessé vált.

A Fidesz idén márciusi kényszerű kilépése után az EP néppárti frakciójából nem csak Orbán kezdte lázasan keresni a helyét a szélsőjobboldali pártok között, hanem őt is sorra udvarolták körül a hasonszőrű pártok, elsősorban az olasz Lega és az FdI vezetői, azaz Matteo Salvini és Giorgia Meloni. Sűrűn találkoztak hónapokon keresztül, a felek „gyümölcsöző” tárgyalásokról adtak ki közleményeket, széles mosollyal jelentették be, hogy rövidesen kidolgozzák a szoros együttműködés programját – aztán nem történt semmi.

Kiderült ugyanis, hogy

az új lehetséges szövetségesek és a Fidesz lassan csak az „Isten, haza, család” szlogen hajtogatásában értenek maradéktalanul egyet.

Pedig a Fidesz becserkészése nagy fogás lenne mindkét szélsőjobb EP-frakciónak, ám egyrészt Orbánék nem adják olcsón a szövetségüket, másrészt egyre vállalhatatlanabb konfliktusokat robbantanak ki az EU-ban, ami még ezeknek az igazán nem lelkes européereknek is mind kínosabb.

A sorozatos vétóval fenyegetőzés, a közös európai állásfoglalások megtorpedózása 2016 óta – például genderügyben, a helyreállítási alap elfogadásában, Kína és Oroszország elítélésben az emberi jogok lábbal tiprása miatt – kezdetben még hasznosnak tűnt, előre tolt bástyaként szolgált a nacionalisták és szuverenisták EU elleni csatározásában, de

mára odáig fajultak ezek az orbáni „szabadságharcos” akciók, hogy nekik sincsenek mindig ínyükre.

Annál is kevésbé, mivel az elkötelezett Európa-hívő Mario Draghi (2011-2019 között az Európai Központi Bank elnöke volt, a görög válság idején sokan az euró megmentőjeként beszéltek róla) koalíciós kormányába Salvini pártja is betársult, valamint az újjáépítési alapból a legnagyobb szeletet Olaszország kapja, így ő is és Meloni is kénytelen visszavenni az uniót szapuló retorikából. Új stratégiájuk egy nagy új jobboldali erő összekovácsolása, enek a törekvésnek az élharcosai az olasz szélsőjobb vezetői, ám mivel egyszerre harcostársak és riválisok otthon is és az EU-ban is, más-más úton indultak el.

Salvini elvetette a gondolatot, hogy pártja átlépjen az EP néppárti frakciójába, és most ő is széles körű jobboldali tömörülést szorgalmaz. Ehhez egy táborba kellene terelni az Identitás és Demokrácia (ID) nevű frakciót az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) csapatával – az előbbi tagja Salvini Legája mellett Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése és a német AfD, míg az utóbbi fő ereje a 24 képviselőt felsorakoztató lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt, ennek segédcsapata pedig Meloni FdI-je (8 mandátum).

Az egyesülés Meloninak nincs ínyére, mivel a náluk jóval nagyobb erőt képviselő Lega és PiS mellett alig rúgnának labdába, miközben pártja népszerűsége otthon látványosan ível felfelé. Az e heti közvélemény-kutatások szerint immár beérte az eddig első helyen álló Matteo Salvini Ligáját, és akár meg is előzheti – ezért igyekszik a nemzetközi porondon, azaz az EU-ban is megerősíteni a pozícióját: az ECR-be keres szövetségeseket, akik azonban egyben potenciális riválisai is.

Mivel 12 képviselőjével itt a Fidesz a második legerősebb párt lenne a PiS után, Orbán nyilván vezérszerepet követelne magának, ezért Meloni joggal gyanakvó és óvatos. Ráadásul aligha tudná könnyen elfogadtatni a keményen oroszellenes Jog és Igazságossággal a lelkes Putyin-baráttal való közösséget; több kis tagpárt pedig az ún. illiberális demokrácia híveivel nem szeretne egy csoportba kerülni.

Most tehát ott tartunk, hogy bár Orbán értékes figura az európai szélsőjobb sakktábláján, mind kényelmetlenebb, rizikósabb is egy táborba kerülni vele.

Miközben eszmetársai igyekeznek szalonképesebb, a korábbinál kevésbé szélsőséges arculatot ölteni , ő egyre inkább a legszélre sodródik. Most tehát nyilván osztanak-szoroznak, hogy mennyit ér a 12 Fidesz-képviselő megszerzése. Ezt tükrözi az is, hogy Meloni azt nyilatkozta találkozójuk után, Orbánék még nem kérték a felvételüket az ECR-be, de ha oda kerül a sor, örömmel veszik, és alaposan megfontolják a kérdést a tagpártokkal. A homofób törvényről pedig – annak ellenére, hogy köztudottan ellenzi a meleg párok házasságát és azt, hogy gyermeket fogadhassanak örökbe – csak annyit mondott, még nem ismeri részleteiben a szabályozást, ezért egyelőre nem foglal állást. Hasonlóképpen homályosan fogalmazott Salvini is, mondván az oktatás- és az igazságügy az adott ország hatáskörébe tartozik. A közfelháborodást kiváltó kérdésekről: az emberi jogok, az európai értékek semmibevételéről jobbnak látták szót sem ejteni.