Színes krétákkal akcióztak a szegedi egyetemisták

  • narancs.hu
  • 2021. április 16.

Belpol

Az egyetemük autonómiájáért szólaltak fel. Hétfőtől pedig indul az Infosztrájk.

A szegeder.hu tudósított a Veritas Virtus Libertas (VVL) szegedi akciójáról, a csoport tagjai ugyanis óriási krétarajzot hagytak a Szegedi Tudományegyetem rektori hivatala előtt pénteken délelőtt.

„Három csomag krétával ismét botrányt csináltunk” – írta közösségi oldalán a VVL, akik a színes freeSZTE felirattal nemcsak saját egyetemük autonómiájárt kívántakl szót emelni, hanem felhívni a figyelmet arra is, hogy hétfőn indul az Infosztrájk - Az egyetemi autonómiáért, amely során egy hétig több magyarországi egyetemen tiltakoznak a felsőoktatási rendszer átalakítása miatt.

A krétarajzos akcióhoz a csoport beszámolója szerint 2 autóval 4 járőr és 1 honvéd vonult ki, majd az igazoltatás után békében távozhattak a rajzolók. "A rendőrök extrarendesek voltak, reméljük az egyetemi vezetés is boldog, hogy felnyomta a saját hallgatóit" - tették hozzá.

A posztban azt is írják, hogy "sunyiban" levideózta őket  Fekete György, a fidesz korábbi képviselőjelöltje is, akinek aztán integettek is, hadd legyen jó a felvétel.

A bejegyzésben kiemelik, hogy jövő héten indul az Infosztrájk, amely során ők is programokkal készülnek, de számtalan oktató is részt vesz az Autonómia Hetén, így tanórákon is előtérbe kerülhet az egyetemek és az SZTE szabadsága.

Korán kezdtük a napot! 💛 Jön az Infosztrájk - Az egyetemi autonómiáért, hagyj te is egy kéznyomot az egyetem előtt!...

Posted by VVL - Veritas Virtus Libertas on Friday, April 16, 2021

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.