„Szülj még egy tanárt!” – több ezren tüntettek az oktatásért

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 2.

Belpol

A Diákok a Tanárokért csoport vasárnap négy gimnázium előtt virraszt. Összefoglalónk és fotógalériánk a pénteki tüntetésről.

 Évnyitó – Az oktatás nemzeti ügy címmel szolidaritási menetet rendezett pénteken fél öttől a Diákok a Tanárokért csoport.

A tüntetők a Belügyminisztériumot érintve a Fővám térre vonultak. Megoldást követeltek a tanárhiányra, emellett tanítható és tanulható mennyiségű és minőségű tananyagot várnak, élhetőbb körülményeket az iskolákban, nagyobb figyelmet az oktatásügyre.

Az esemény Facebook-oldalán mintegy huszonötezren jelezték érdeklődésüket, a Telex beszámolója szerint több ezren gyűltek össze tüntetni. A színpad és a hangtechnika költségeinek fedezésére hétfőn gyűjtést indított az aHang. Az átlagosan 2-3 ezer forintos mikroadományokból péntekre 1 millió forint gyűlt össze, amelyet az Oktatással a Demokráciáért Alapítvány kap.

A demonstrálók a hvg.hu tudósítása szerint a Belügyminisztérium épületénél beköszöntek: „Szia, Pintér Sanyi!” A vonulók között nem csak diákok, hanem középkorúak, idősebbek is voltak, és több politikus is részt vett a demonstráción, így Karácsony Gergely főpolgármester, Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje, Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője és a független Hadházy Ákos.

A Telex tudósítása szerint a tüntetésen Molnár Áron, a noÁr Mozgalom alapítója arról beszélt, több iskola igazgatója megtiltotta, hogy pénteken kockás ingben menjenek be tanítani. Elénekelte a Tanítani akarunk című dalát, amelynek refrénjét együtt skandálta vele a tömeg. Nagy Zsolt színművész beszéde azt szemléltette, mire jutna az ember oktatás nélkül, köszönetet mondott az oktatóinak, és erre biztatta a tüntetőket is. Havas-Kovács Dominika magyar-latin szakos tanárnőtől a pályaválasztás idején, döntését hallva azt kérdezte az édesapja, éhen akar-e halni, és ezt a kérdést később is megkapta. Ő pedig tanítani szeretne. Azt mondta, aki ezt a hivatást választja, azt nem a hosszú nyári szünet motiválja, hanem a hivatástudat, de ezzel nem lehet kifizetni a gázszámlát. A szónok barátnője is pedagógus, esténként egy gyorsétteremben dolgozik, és reménykedik abban, nem kell megérnie, hogy egyszer az egyik diákjával találkozik. Havas-Kovács Dominika szerint az oktatás ügye előbbre jutna, ha a közoktatásban dolgozók megkapnák az őket megillető juttatást, csökkennének a terheik, és ők is kiállnának magukért.

Franta Ákos diák arról beszélt, hogy a menza nagyon drága, az iskolában omladozik a fal, és a tantermek még mindig úgy néznek ki, mint a szülei korában. Fontos szerinte, hogy a jobb körülményeket ne a szülők finanszírozzák. Azt is mondta, hogy „a kockás az új szexi”. Tóth András, egy roma diák rövid beszédet mondott, arról, évek óta próbál leérettségizni, de a kormány nem támogatja a hátrányos helyzetű fiatalokat. Strbka Anna, az Eötvös József Gimnázium végzős diákja mindenkinek megköszönte, hogy eljött. Arról beszélt, az oktatás mindenkinek közös ügye, problémája, mindenkinek megvan a maga iskolás története, és jó, hogy ilyen sok embernek szívügye az oktatás. 

A demonstráció végén bejelentették, hogy ez a rendezvény ugyan véget ért, de a Diákok a Tanárokért mozgalom folytatja a küzdelmet céljainak eléréséért. Vasárnap este négy budapesti gimnázium előtt tartanak virrasztást. 

A demonstrációról Palágyi Barbara készített fotóriportot:

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
 
 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
 
 
 

 
 

 

 

 

 

 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
 
 
 

 

 
 

 

 
 

 

 
 
 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.