Május végén derült ki, hogy július 1-jétől a fővárosi nevelőszülői hálózat is a Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában lévő Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatóhoz kerül. Az ország nagy részén már így is ez az erős kormányzati hátszelet élvező katolikus gyermekvédelmi szervezet látja el ezt a feladatot, és gyakorlatilag a legnagyobb szolgáltatóvá vált a piacon: immár 13 megyében ők működtetik a korábban állami kézben lévő nevelőszülői hálózatot. Saját adataik szerint az ország mintegy 16 ezer, nevelőszülőnél nevelkedő fiatalja közül 7 ezer hozzájuk tartozik.
A nevelőszülői hálózatoké többszereplős „piac”, amelyen mindeddig a különböző kisebb-nagyobb egyházi szereplők és civil szervezetek mellett jelen volt az állam is: a 2012-ben létrehozott központi Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) alatt a helyi megyei területi gyermekvédelmi szakszolgálatok (Tegyeszek) működtették a megyei hálózatokat. Mára tisztán civil szereplőként szinte egyedül az SOS Gyermekfalvak maradt jelen, az állami nevelőszülői hálózatok közül pedig a kormány mindet egyházi fenntartásba adta: nagyobbrészt a Szent Ágota kapta meg, a maradék megyékben pedig a reformátusok vették át.
A nevelőszülői hálózat fenntartása megéri az egyházaknak: az 1997-es vatikáni szerződés értelmében az egyházi fenntartók mintegy 70 százalékkal több állami támogatást kapnak, ezért a civil szereplők amúgy is rosszabb eséllyel indulnak, és sokkal inkább az adományokra vannak utalva. Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak minőségirányítási igazgatójának elmondása szerint a szervezet pár évvel ezelőtt az Emmivel együtt kidolgozott egy pályáztatási rendszert annak érdekében, hogy a civil szereplők is hozzáférhessenek a magasabb támogatáshoz, ám ezt nem sikerült elérni.
„Ez mesterségesen generált egyenlőtlenséghez vezet” – mondja Molnár László gyermekvédelmi szakember, a fővárosi Tegyesz volt igazgatója. „Logikus lenne, hogy ha egy szervezet sokkal több pénzből gazdálkodik, akkor színvonalasabb, jobb szolgáltatást is nyújt, magasabb juttatásokat biztosít a dolgozóinak, nevelőszülőknek, gyerekeknek. De nevelőszülőktől azt hallani, hogy ez nem így van. Ha van is plusz az egyházi szervezeteknél, az nagyon szerény. Ennek a pénznek biztos helye van, de a szolgáltatás minőségében vagy annak a növelésében nem feltétlenül mutatkozik meg a többletnormatíva.”
Bár az ember azt feltételezné, hogy a több állami támogatásból több pénz jut nekik, Szilvási Léna szerint sem az a tapasztalat, hogy egyházi szolgáltatóknál a nevelőszülők magasabb juttatást kapnának – de szerinte elképzelhető, hogy az egyházak több szolgáltatást tudnak biztosítani, például tanácsadást, táboroztatást, szabadidős tevékenységeket. „Kevéssé látunk rá arra, hogy mi az az érdemi változás, amiben jobbat tudnak nyújtani. Az biztos, hogy a kormány ideológiája, hogy az egyházakban jobban bízik, az egybevág ezzel. Ez átpolitizált terület, és bár jó lenne, ha több versenyző lenne és a civilek is egyenlő eséllyel indulhatnának, most nem ez a helyzet” – magyarázza a szakember.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
