Interjú

„Nem méltó felelős politikusokhoz”

Takács Judit szociológus, az MTA doktora a homofóbtörvényről

Belpol

Mennyire homofób a magyar társadalom, és változtat-e az irányultságán a homofóbtörvény? Miben hasonlít az LMBTQI-ellenes propaganda és az idegenellenes narratíva? Miért bízhatunk mégis abban, hogy nem lépünk Oroszország útjára?

Magyar Narancs: Lehetett számítani a homofóbtörvény megalkotására? Ön szerint benne volt a levegőben?

Takács Judit: Bizonyos szempontból igen, hiszen az utóbbi másfél-két évben mintha kipécézte volna a kormány az LMBTQI-embere­ket. A házelnök egyik nyilatkozata szerint például a homoszexuálisok másodrangú állampolgárok, majd a jogi szabályozást is ennek megfelelően változtatták: a 33-as paragrafussal, a kilencedik alkotmánymódosítással vagy az örökbefogadók körének mesterséges szűkítésével. Engem inkább az lepett meg, ahogyan ezt a kérdést kezelték: hogy belekeverték a pedofilellenes törvénybe. A törvény eredetileg „lex Kaletaként” indult, s a problémával valóban foglalkozni kell, de ahogy ebbe belevegyítették a homoszexualitást és a nem jogi elismerését, az nem méltó felelős politikusokhoz. Ráadásul a törvény szövege szerint mintha csak a reproduktív célú szexről lehetne beszélni például a 14–18 évesekkel – ami már csak azért is furcsa, mert Magyarországon mindenki számára 14 év a szexuális kapcsolatok beleegyezési korhatára. A kölcsönös beleegyezéssel folytatott szexnek pedig, ha nem reproduktív, mi más lehet a célja, mint a szex maga? Tehát a fiatalok csinálhatják, de nem beszélhetnek róla? Ez teljesen átgondolatlannak tűnik, és nem világos számomra, hogy mi a gyakorlati haszna. Szociológusként a homoszexualitás társadalmi megítélésével foglalkozom, az érdekel, hogy az állam mennyire normalizálja ezt a kérdéskört, vagy éppen vadítja el ettől az embereket. A törvény nem azt mondja, hogy a homoszexualitás rossz dolog, hanem egy szinten kezeli egy bűnügyi kategóriával, és ezáltal azt sugallja, hogy ez a két dolog ugyanazt a társadalmi bánásmódot érdemli.

MN: Ez a törvény, és az ön által említett jogszabályok sem általánosságban támadják az LMBTQI-közösséget, hanem egy elemet emelnek ki: a gyerekek és a melegek kapcsolatát. Ettől könnyebben válik elutasítóvá a társadalom, és fogékonyabb lesz a melegellenességre?

TJ: A számok azt mutatják, hogy igen. Nagyon érdekes, hogy már maga a kérdés megfogalmazása is mennyire befolyásolja az egyes kutatások eredményét. Egy 2008-as vizsgálatban például ezt kérdezték a magyaroktól: egyetértenek-e azzal, hogy ne tegyék lehetővé, hogy azonos nemű párok is örökbe fogadhassanak. Egy másik, 2018-as kutatásban azt, hogy a homoszexuális párok ugyanolyan jó szülők-e, mint a heteroszexuális párok. Végül egy 2019-esben azt, hogy legyenek-e az örökbefogadás terén megegyező jogaik az azonos és a nem azonos nemű pároknak. A legtöbb pozitív válasz arra érkezett, amikor a jó szülőségről szólt a kérdés: ott csupán 22 százalékos volt az elutasítás. A megegyező jogokra vonatkozó kérdésnél azonban már 39 százalékra ugrott az elutasítás, és csak 17 százalékos volt a támogatás. Vagyis nagyon fontos, hogyan nevezzük meg és problematizáljuk ezeket a dolgokat. Most ugyanaz történik, mint a migrációval kapcsolatban: ott is sokat ismételgették a negatív üzeneteket, amellyel az idegellenességet felkorbácsolták, szembetűnően nagy sikerrel. Olyan lehet ez, mint amikor a rádióban hallunk egy borzasztó dallamot, aztán amikor harmincadjára szól, már mi is dúdolni kezdjük. Megvan annak a veszélye, hogy ez fog történni a homofóbtörvény kapcsán is. Pedig a különféle embercsoportok közötti különbségtétel törvénybe foglalása a legsötétebb történelmi időkre emlékeztethet bennünket, és mindenképpen elkerülendőnek tartom.

MN: Az Eurostat 2019-es felmérése szerint a magyarok 48 százaléka mondja azt, hogy egyenlő jogok járnak az LMBTQI-embereknek és a heteroszexuálisoknak, 46 százalékuk szerint viszont nem. Az idei Ipsos-felmérés szerint 46 százalék támogatja az azonos neműek házasságát – ez nyolc éve még csak 30 százalék volt. Ezek a kutatások is más-másra kérdeznek rá, mi látszik ezekből?

TJ: Magyarországon a házassági egyenlőség társadalmi elfogadottsága sokkal nagyobb, mint az örökbefogadásé. Amerikában például pont fordítva van. Már az AIDS-krízis után is több államban engedélyezték, hogy meleg párok fogadjanak örökbe gyerekeket, az azonos neműek házasságának megítélése viszont sok helyen jóval kevésbé elfogadó.

MN: Mi lehet ennek az oka?

TJ: Ez a megközelítés az egész kontinentális Európára jellemző. A házasság intézményével kapcsolatban sok ember kritikus, igen magas a válások aránya is. Bár a politikai intézkedéseknek köszönhetően ma már sok gazdasági-pénzügyi előnnyel járhat, ha valaki megházasodik Magyarországon, ez valamelyest hatással is van a házasságkötések számára, de nálunk a házasság továbbra sem idealizált intézmény. Ehhez hozzájárulhatott az államszocialista múlt is, amikor lerombolták a házasság vallásos jellegét. A többség azt látja, hogy az nem feltétlenül egy életre szóló dolog. A közös, tervezett gyerekvállalás viszont más: a legtöbb ember számára világos, hogy életre szóló elköteleződést jelent, legalábbis a gyermek felé. Különösen igaz ez az örökbefogadásra, amelyet az egyik legtervezettebb gyermekvállalási formának tekinthetünk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van. Teátrálisnak teátrális, végül is színházban vagyunk.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.