Tisztújítást befolyásoló informatikai csalás bűntette miatt nyomoz a rendőrség a vasutas szakszervezetnél

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 26.

Belpol

A gyanú szerint a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás számítógépes nyilvántartásban vezetői utasításra léptettek át tagokat egyik alapszervezetből a másikba. Az érintettek erről mit sem tudtak, viszont a küldöttgyűlésen a szavazati arányok megváltoztatásával az átléptetések befolyásolták az új vezetőség megválasztását.

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás Egyesületében (VDSZSZ-SZ) információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett és más bűncselekmény gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozás lefolytatására utasította a XIV. kerületi rendőrkapitányságot.

Ahogy arról három évvel ezelőtt beszámoltunk, a szakszervezet 2019. május 22-23-i tisztújításán választották meg Halasi Zoltánt elnöknek a Hotel Aquincumban. Halasi 2015 nyarán lett a szervezet elnöke, miután a túlköltekezések miatti botránysorozat következtében az addigi vezető Gaskó Istvántól a tagság megvonta a bizalmat. Halasinak egy kihívója akadt, a szervezet alelnöke, Bárány Balázs.

A küldöttgyűlést megelőző fél évben feltűnő átrendeződés zajlott le a nyilvántartásban, a tagság 10 százaléka váltott alapszervezetet, tagcsoportot. Ez a tisztújítás eredményét is befolyásolhatta, mivel egyes alapszervezetek elvesztették szavazási jogosultságukat, mások viszont a tagnövekedéssel megszerezték. A VDSZSZ-SZ alapszabálya szerint a küldöttgyűlésen a legalsó szintet jelentő tagcsoportok, illetve a hierarchiában eggyel feljebb levő alapszervezetek vezetői szavaznak. Hogy ki voksol, az a tagcsoportok létszámától függ: amennyiben egy alapszervezetben legalább 50 fős tagcsoport működik, annak vezetője szavazhat a létszámával megegyező mandátumokat képviselve. Ha azonban a tagcsoport 50 fő alatti, akkor nevükben az alapszervezeti vezető jogosult szavazni a küldöttgyűlésen.

Bárány Balázs úgy nyilatkozott, egyértelműen az ő esélyeit rontották az átlépések, mivel olyan alapszervezetek létszáma csökkent, amelyeknek vezetői a korábbi küldöttgyűlésen jelentős mandátumszám birtokában voltak és nem a küldöttgyűlésen újraválasztott elnökkel szimpatizáltak. "Tőlük olyan tagcsoportokba illetve alapszervezetekbe kerültek át szakszervezeti tagok, amelyek Halasi számára megbízható vezetők irányítása alatt áll" – állította lapunknak Bárány. A fiktív átlépésekről a VDSZSZ-SZ alelnöke elmondta, legalább tizenöt vasutas nyilatkozott arról, hogy nem adott be kérelmet, nem akart más alapszervezetbe átlépni, a tagdíját oda utaltatni, ez mégis megtörtént – a tudtán kívül. Az egyik alapszervezetnél 200-250 fős változást eredményezett a tagmozgatás, több tagcsoport létszámát 50 fő fölé duzzasztották. Volt olyan tagcsoport, ahol ellenkező irányú változás történt: elvesztették küldöttgyűlési mandátumaikat, mert ötvenből tizenháromnak megszűnt a tagsági viszonya.  A VDSZSZ-SZ küldöttgyűlése előkészítésében résztvevők összesítése szerint a tisztújítás előtti hónapokban nagyjából 640 tag váltott alapszervezetet, illetve tagcsoportot, ami a tagság tíz százaléka volt.

Bárány Balázs a Fővárosi Főügyészségen feljelentést tett 2019-ben közokirat-hamisítás gyanújával. Az elrendelt nyomozást lezáró határozatban a rendőrség tényként írta le, hogy a nyomozás kiderítette, B. Ildikó vagy H. Zoltán szóban utasíthatta Cs. Péter informatikust arra, hogy a szakszervezeten belül a tagokat léptesse át egyik alapszervezetből a másikba. R. Gyula és N. Viktor elmondása szerint hamis átlépési nyilatkozatok nem készültek, ilyen nyilatkozatokat nem tudtak bemutatni, így a hamis magánokirat felhasználása bűncselekmény megvalósulása nem volt igazolható. (A felsorolt személyek szakszervezeti tagok, munkatársak - a szerk.) Ugyanakkor a tagnyilvántartásban történt fiktív átléptetések miatt információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és információs rendszer vagy adat megsértése bűncselekmények gyanúja miatt tett feljelentést az alelnök.

2023. január 24-én az ügyészség eljárási okokra hivatkozva a nyomozást megszüntette. Bárány panaszt nyújtott be, amelyet feljelentésként értékelve második körben a BRFK elrendelte a nyomozást. Hatott az a hangfelvétel, amelyen Cs. Péter elmondta R. Gyulának, hogy ő B. Ildikó utasítására vezette át a számítógépes rendszerben a tagokat a másik tagcsoporthoz. A BRFK úgy értékelte, a tagok tudtuk és beleegyezésük nélkül kerültek át más alapszervezethez, tagcsoporthoz, ezért elrendelte a nyomozást.

Halasi Zoltán a Narancs.hu-nak 2020 nyarán tagadta a közokirat-hamisítás gyanújával elrendelt nyomozást, azt állítva, nincs ilyen.  Ekkor már egy éve nem jegyezeték be hiteles jegyzőkönyvek híján szakszervezeti vezetőnek a VDSZSZ-SZ élére, az csak később történt meg. Halasi Zoltánt kérdeztük akkor az átléptetésekről, de egyik kérdésünkre sem válaszolt; úgy fogalmazott, a tisztújítás vesztesei próbáltak ügyet csinálni, de nekik nem szabad hinni.

(Címlapképünk illusztráció)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.