Magyar Narancs: A legfrissebb, zömmel Kínából származó adatok szerint eddig 40 ezernél is több ember betegedett meg a koronavírus-járványban, és közülük már ezernél is többen vesztették életüket – ez máris magasabb, mint a 2002–2003-as, szintén koronavírus okozta SARS-járvány miatti halálozások száma. Már világjárványról beszélhetünk?
Falus Ferenc: Egyértelműen világjárványról kell beszélnünk, mert egy olyan új vírus jelent meg a Földön, amely korábban nem létezett. Maga a koronavírus-család régebben is jelen volt, de ez a verziója vadonatúj. Eddigi ismereteink szerint 25 országba jutott el, és semmiféle garancia nincs arra, hogy a vírus terjedése megállna. Legfeljebb az idővel küzdünk, hogy azokba az országokba, ahová még nem jutott el, minél később érkezzen meg. Ez már csak azért is fontos, hogy ez alatt minél több információt szerezhessünk a vírus terjedési módjáról, az erre vonatkozó tudásunk ugyanis egyelőre nem kielégítő. Ahhoz is időre van szükségünk, hogy kifejleszthessük a védőoltást: ez is hosszú távú futóverseny a vírus és az orvostudomány között. Az is fontos, hogy a kifejlesztendő oltóanyag kellő mennyiségben és megfizethető áron, minél több ember számára elérhető legyen. Lényeges, hogy találjunk valamilyen specifikus terápiát vagy legalább legyen időnk arra, hogy rájöhessünk, milyen gyógyszerekre érzékeny a vírus. És ki kell találni olyan kezelési módszereket, amelyekre reagálnak a vírus által okozott szövődmények is, netalán ezeket meg is tudjuk előzni.
MN: Mennyire kielégítő az az információmennyiség, amelyet a kínai kormányzat, illetve az ottani szakhatóságok osztanak meg más kormányzatokkal, illetve társszervezetekkel?
FF: Egyelőre nem tudom, hogy elégséges mennyiségű adattal szolgálnak-e. Egyik barátom a SARS-járványt Pekingben a Magyar Rádió tudósítójaként élte végig – tőle tudom, hogy az első öt hónapban semmiféle információt nem engedtek ki a kínai hivatalos szervek. Amit mégis, arról csak egyvalamit lehetett tudni: hogy nem valós. Ezt követően persze a kínai pártvezetés rájött arra, hogy egy egészségügyi katasztrófahelyzetben a titkolózás nem vezet sehová, és ezt követően nyílttá vált az információátadás. Ennek a tapasztalatnak a birtokában január első hetében, amikor én is tudomást szereztem arról, hogy járványhelyzet van, azt feltételeztem, hogy minden információt szűretlenül megkaphatunk. Több dolog is megerősített ebben, például viszonylag gyorsan, már december 30-án értesítették a WHO-t arról, hogy ismeretlen kórokozó járványt okozott. Január elején a vírusgenom szekvenált szerkezetét is feltették az internetre. Hírek érkeztek arról, hogy teljesen felfüggesztették a cenzúrát, és a kínai kormányzat intézkedéseit bíráló cikkek jelentek meg. Aztán ahogy telt az idő, rá kellett jönni, hogy amit információként kaptunk, abból semmi nem volt igaz. Nem volt igaz az sem, hogy december 8-án azonosították az első esetet, egy, a vuhani piacon dolgozó beteget. Azóta ugyanis kiderült, hogy feltehetően októberben következett be ennek a vírusnak a módosulása, ekkor szerezte meg azt a képességét, amelynek révén emberről emberre terjedhetett, így képes volt közvetlenül fertőzést okozni. Decemberben egy kínai orvoskolléga egy csetszobában már arról tájékoztatott, hogy a kórházban, ahol dolgozik, halmozódnak a SARS-szerű megbetegedések. Később kiderült, hogy zaklatták a hatóságok. (Azóta ez az orvos is a vírus áldozatává vált – a szerk.) Az is kiderült azért, hogy a központi kormányzat kritizálta a helyi tartományi vezetőséget amiatt, hogy megpróbálták eltitkolni az információkat. Azt gondolom, a helyi szintről jövő információkról most sem biztos, hogy 100 százalékosan hitelesek, de a központi kormányzat szintjén tisztességes az információátadás. Más kérdés, hogy legfrissebb hírek szerint a kínaiak összevesztek az amerikaiakkal az egészségügyi segítség kérdésén, és gátolják az amerikai orvosok közvetlen jelenlétét a járvány sújtotta övezetben.
| ||
MN: Mit tudunk a vírus evolúciójáról? Az első hírek szerint zoonózissal jutott át az emberre, azaz állatról ugrott át, de ez bonyolultabb mechanizmus is lehet, ami több fajhoz tartozó gazdatestet, illetve vírustörzset is érinthet…
FF: Valószínűsíthető, hogy akárcsak az előző két koronavírus-járványnál, az eredeti forrás denevér lehetett. Az ő koronavírus-hordozó képességükről sok adatunk van, magyar kutatók is foglalkoznak ezzel – például a pécsi egyetemen (Szentágothai János Kutatóközpont, Virológiai Kutatócsoport – a szerk.). A denevérek tünetmentesen hordozzák a koronavírust, nem betegednek meg. Ennek a vírusnak az átalakulása okozta a SARS-járványt, mégpedig cibetmacskák közbeiktatásával, amelyek maguk megfertőződtek tőle, majd a szervezetükben a vírus oly módon változott meg, hogy képes legyen immár embert is megfertőzni. Ez még önmagában nem lett volna baj, de a vírus szerkezete oly módon változott meg, hogy az a folyamatos, emberről emberre történő átfertőződést is lehetővé teszi. Márpedig a fő félelmünk a madárinfluenza-járványnál is az volt, hogy mikor következik be az, hogy a betegség már képes legyen emberről emberre terjedni. A koronavírusnál azonban a folyamatos terjedés is megvalósult, ahogy már a SARS esetében is. Az Arab-félszigeten megbetegedéseket okozó MERS esetében ugyancsak nagyon szoros kontaktus révén terjedt emberről emberre – ami akkor nagyon magas, 30 százalékos halálozással járt, szemben a SARS 10 százalékos mortalitásával. Cserébe nem nagyon bukkant fel máshol a világban. Ez a mostani vírus azonban nagyon gyorsan terjed. Ennek a kulcsa lehet az az állítólagos tulajdonsága, amelyről biztonsággal, kellő információk híján nem tudjuk még eldönteni, hogy igaz-e: hogy esetleg tünetmentes betegek is átadhatják a vírust. Az ezzel kapcsolatos hírek ellentmondásosak, ráadásul a tünetmentesség fogalma is bizonytalan, nem kevés benne a szubjektív elem.
A legnagyobb félelmem az, hogy mivel influenzajárvány van Kínában és az északi féltekén is sokfelé, vajon mi történik, ha egy influenzás beteg kap el egy koronavírus-fertőzést? Ez ugyanis statisztikailag is bővíti annak lehetőségét, hogy egy újabb mutáció következzék be.
MN: Az orvosi kutatások két irányba haladnak: a már megbetegedettek számára szeretnének hatékony vírusellenes szereket találni, illetve folynak a megelőzést szolgáló vakcina kifejlesztését célzó kutatások.
FF: Valóban, egyrészt próbálkoznak azzal, hogy valami antivirális szerrel küzdjenek a betegség ellen – eközben az AIDS kezelésére használt gyógyszerkeverékkel is megpróbáltak segíteni koronavírusos betegen, egy esetben sikeresen, de azért még hiányoznak az ezt megerősítő további eredmények. Sajnálatos módon álhírek tömegével találkozni például az internetes nyilvánosságban, így azután gyógyítással kapcsolatos álhírek is akadnak.
MN: A most fertőző koronavírus elleni vakcina kifejlesztését segítheti az, hogy esetleg már a korábbi járványok (SARS, MERS) nyomán is elindultak ilyen kutatások?
FF: Meglehet, hogy dolgoztak már ilyen vakcinákon, de e munkának olyan eredménye nem volt, ami piacra is került volna. A mostani kutatások során az elsődleges kérdés az volt, hogy hozzá lehet-e jutni a vírushoz, amit laboratóriumban tovább lehet tenyészteni – e nélkül ugyanis lehetetlen vírusvakcinát előállítani. Nincs tudomásom arról, hogy a kínaiak átadták volna oltóanyag-készítés céljából a vírust. Az ausztrálok biztosan és talán az amerikaiak is a saját betegeikből izolálták a vírust, és tőlük talán kaphatunk szaporítható változatokat. Azért megjegyezném, hogy Magyarországon a vírusellenes oltóanyag előállításának speciális technológiáját alkalmazzák: tojásalapú szaporítással készítik az oltóanyagot, azt azonban nem tudjuk, hogy a koronavírus szerkezete egyáltalán lehetővé teszi-e a tojásban való szaporítást – ha erre nem alkalmas, akkor nem lesz hazai gyártású vakcina. Arra lehet számítani, hogy minden ilyen járvány meg a vírusok is szezonálisan jelennek meg, és talán a nyári hónapokra csökken a megbetegedések száma, esetleg átmenetileg meg is fog szűnni – de ebből még nem következne, hogy jövőre nem jelentkezik újra a betegség. Érdemes számolni azzal, hogy velünk marad ez a vírus.
MN: A hivatalos magyar kommunikációban azt is hangsúlyozzák, hogy felesleges a pánikkeltés, számos más jelentősebb veszély, akár járványos megbetegedés is akad – mint mondjuk a szezonális influenza, amely rendre számos halálos áldozatot követel, például a veszélyeztetett, krónikus beteg népességből.
FF: És nem csak a krónikus betegek veszélyeztetettek: a H1N1-járványban 117 beteg halt meg, 20 százalékuk makkegészséges volt. A kisportoltság és a vitaminfogyasztás önmagában nem véd az influenza ellen, ahogy, gondolom, a koronavírus ellen sem. Az kétségtelen, hogy a betegség kockázatát növeli, ha valami más baj is van. Éppen emiatt mindenkinek ajánlottam és most is ajánlom az influenza elleni védőoltást – nehogy egyszerre kapjuk el a két betegséget! Épp ma olvastam, hogy az 1 millió 300 ezer oltóanyagnak csak a 40 százaléka fogyott el, ami magában is közbotrány! Pedig még mindig érdemes beadni, mert az idei járvány február végén, március elején fog tetőzni. Csak ez után következik a lecsengő szakasz – amikor viszont statisztikailag is több a komolyabb szövődmény.
MN: A koronavírus-fertőzésről szóló kínai tájékoztatásban is dominált, részben „megnyugtatásként”, hogy főleg idősebbek és krónikus betegek estek a járvány áldozatául…
FF: Igen, de azóta meghalt számos fiatal is a betegségben. Meglehet, vannak sérülékenyebb csoportok, például a terhesek, az idősek, a krónikus betegek, de azt már végképp nem tudjuk, hogy kinél milyen sebességgel alakulnak ki esetleges végzetes szövődmények. Azt feltételezem, hogy a koronavírus a szervezetbe kerülve tovább szaporodik, és az első tünetek jelentkezését követően csupán számos nap elteltével kerülnek intenzív osztályra a súlyosabb esetek. Azt is csak sejtjük, hogy akinél a kontaktust követően 12–14 napon belül nem jelentkeznek tünetek, az vajon megúszta-e – és nem tudjuk kimutatni, hogy közben hordozza-e a vírust. Azt sem tudjuk, hogyan ürül ki a vírus, hogyan távozik a szervezetből, milyen ellenanyagszint alakul ki vele szemben.
MN: Akadt olyan magyar kutató, aki úgy fogalmazott, hogy még soha nem volt ennyire felkészült a világ egy pandémia érkezésére: annyit fejlődött akár a molekuláris biológia, akár az orvostudomány az utóbbi évtizedekben, hogy sok mindent meg tud tenni, ami korábban elképzelhetetlen volt, így jók az esélyeink egy járvány leküzdésére.
FF: Egyrészt többet tudunk, másrészt a vírusgenom szekvenálása immár rutinfeladat és akár órák alatt megcsinálják – ezek óriási változások. A gyakorlatban mégiscsak az látszik, hogy a világtörténelemben korábban nem volt olyan, hogy 60 millió embert karanténba zártak volna. Ez egy monumentális kísérlet a járvány lokalizálására. Azt is nehéz felfogni, honnan szedték elő ezt a bődületes mennyiségű ágyat, lélegeztetőgépet, monitort, egyéb műszereket. Ehhez képest nálunk az is kérdéses, hogyan helyeznének el mondjuk 200 beteget a szűkösen rendelkezésre álló, speciális kezelésre alkalmas szobákban.
MN: Mit tudna kezdeni a sok sebből vérző magyar egészségügy egy kiterjedtebb járvánnyal? Mennyire vagyunk erre felkészülve?
FF: Röviden szólva: semennyire. Azt látjuk, hogy a szezonális influenzajárványok idején is rendszeresen megroppan az egészségügy. Akár viszonylag egyszerűbb gyógyszerekből is kialakulhat átmeneti hiány, de egy hirtelen megnövekvő ellátási igény kiszolgálására Magyarországon egyszerűen nincsenek tartalékok. Orvosok vagy egészségügyi dolgozók érdemi átcsoportosítása egyszerűen nem megoldható.
A raktárkészletek sem kielégítőek, ráadásul egyelőre a kormányzat még az erre feljogosítottakat sem tájékoztatta a készletekről. Az Országgyűlés népjóléti bizottsági ülésén a belügyminiszter – megjegyezném, hogy sehol máshol nincs olyan, hogy a járvány elleni védekezést ne egy orvosra bízták volna – közölte, hogy 1,1 millió szájmaszk áll rendelkezésre az állami raktárakban és naponta további 20 ezret tudnak készíteni – rabmunkában. Ha úgy számolunk, hogy tényleg hordani kell ezeket a maszkokat és figyelembe vesszük, hogy ezeket 3–4 óra hordás után el kéne dobni, illetve veszélyes hulladékként megsemmisíteni, akkor ki lehet számolni, hogy hány óra alatt fogyna el ez az 1,1 millió. Még szerencse, hogy a valóság nem ennyire katasztrofális, nem egyszerre és nem is ennyi helyen kell szájmaszkot viselni. Azt viszont nehezen tudom elképzelni, hogy hirtelen 10 intenzív osztályt nyissunk meg a fertőzötteknek megfelelő személyzettel és felszereléssel, márpedig a koronavírusos betegek megmentésének kulcsa az, hogy folyamatosan, napokon át lélegeztetni kell őket. Sajnos Magyarország a kórházi fertőzések terén sem áll olyan jól, hogy ki tudjuk zárni annak lehetőségét, hogy végül valamilyen másodlagos fertőzés vigye el a betegek egy részét.
MN: Mit tanácsolna a laikusoknak, akikben – a számtalan, egymásnak is ellentmondó hír nyomán – kialakult egyfajta félelem attól, hogy itthon is elkaphatják a koronavírus-fertőzést? Mennyire indokolt most szájmaszkot hordani, vagy éppen pánikszerűen távol tartanunk magunkat a kínai üzletektől, éttermektől?
FF: Szégyen, hogy a nálunk élő ázsiaiaknak azt kell kiírniuk, hogy vietnamiak vagyunk, nem kínaiak. Hogy már az a szóbeszéd járja, hogy csökkent a budapesti 9-es busz forgalma, vagy hogy kevesebb autó jár a Kőbányai úton. Ezek, ha igazak, ha nem, mindenképpen jellemző és elkeserítő hírek. Tudnunk kell, hogy ez a vírus kétméteres távolságon túl nagyon kis valószínűséggel életképes, vagy nagyon nagy vírusszám esetén képes olyan kis szemcsékben elrepülni ilyen távolságra – ehhez képest a tbc kórokozója 50 méterre is képes eljutni. Csomagban – hacsak nem biológiai fegyverként küldték el – nem érkezhet kórokozó, élelmiszerrel, pláne főtt élelmiszerrel nem lehet tovább hozni a fertőzést. Amit most tanácsolni lehet, hogy amíg a járvány Kínában nem csillapul, addig ne utazzunk oda – úgysem látják most szívesen a turistákat. Pillanatnyilag érdemi járvány Kínán kívül sehol a világban nincs, Magyarországról pedig még a főváros sincs benne abban a 30 városban, ahol a legnagyobb valószínűséggel várható a fertőzés megjelenése. Ennek ellenére nem fogjuk megúszni, hogy bejöjjön az országba, ez csak idő kérdése, hogy mikor lesz olyan beteg, aki látótérbe kerül. Pusztán a tünetek alapján ugyanis nem lehet elkülöníteni mondjuk egy influenzástól, vagy enyhe tünetek esetén egy náthás betegtől.
MN: Minden egyes esetben ki kellene tenyészteni a kórokozót?
FF: Sőt, valószínűleg indokolt lenne – kellő mennyiségű pénz és kapacitás megléte esetén –, hogy a háziorvosoktól beérkező mintákat, amelyeket minden egyes influenzajárvány idején évtizedek óta begyűjt a tisztiorvosi szolgálat, ne csupán influenzavírusra vizsgáljuk meg, hanem a WHO ajánlásai alapján egy jóval szélesebb víruspanelt vizsgáljunk be. Ez pontosabb információkat szolgáltatna arról, hogy milyen kórokozók, vírusok terjednek az országban, és hogy mi a pontos háttere az influenzaszerű megbetegedéseknek. Most egyelőre azt tudjuk, hogy éppen az influenza A vírus H1N1 változata terjed az országban, ez okozta az influenzaszerű megbetegedések döntő többségét.
MN: Létezik az az összefüggés, hogy egy vírus okozta járvány első szakaszában (ez volna a harvesting effect) főleg a krónikus betegek és más kockázati csoportok közül kerülnek ki a súlyosabb, akár halálos esetek, viszont a lecsengő szakaszban gyakoribbak a komolyabb, akár az egészségesekre is veszélyes szövődmények?
FF: A 11 évvel ezelőtti influenzajárvány tapasztalatai ezt nem támasztják alá: az első halálesetek között is voltak makkegészségesek. Az viszont statisztikailag igaz, bár az okát nem tudjuk, hogy a súlyosabb szövődményekkel kórházba, intenzív osztályra kerültek az aktuális betegszámhoz képest nagyobb arányt képviseltek a járvány második szakaszában. Azért azt is megjegyezném, hogy a megbetegedések teljes száma mindig is becsült adat. A mostani koronavírus-járvány esetén is – pusztán matematikai kalkuláció alapján – legalább egy tízszeres szorzót alkalmaznék.
MN: Ahhoz képest, amit nyilvánosságra hoznak az érintett országok, mindenekelőtt Kína?
FF: Ők nem is a fertőzöttek teljes létszámát publikálják, hanem azt, hogy eddig körülbelül 40 ezer embert vizsgáltak meg, akiknek pozitív lett a mintája koronavírusra. Nem tudjuk, hogy hány vizsgálatot folytattak le, ahol negatív eredmény született, mert ezt nem hozták nyilvánosságra. De 40 ezer kimutatott fertőzés alapján összesen 400 ezer fertőzöttel kell számolni csupán Kínában.
MN: Ez alapján túl merésznek tűnik abban reménykedni, hogy lassul a járvány – pusztán abból kiindulva, hogy az elmúlt napokban kisebb volt a diagnosztizált fertőzöttek számában mutatkozó növekmény?
FF: Az első időkben valóban az volt a riasztó, hogy napok alatt duplázódtak a diagnosztizált esetszámok, utána ez lecsökkent 20 százalékos növekményre. A laborvizsgálati kapacitást hihetetlen mértékben növelték a kínaiak, de így sem hihető, hogy ilyen sok embert ténylegesen meg tudnak vizsgálni – éppen ezért a publikált esetszám a járvány lefolyása szempontjából már bizonytalanabb adat. A nyilvánosságra hozott halálesetek számáról feltételezhetjük, hogy pontosabb adatok, és ott is az látszik, hogy a napi 30 százalékos növekmény 20–25 százalékosra, majd inkább 15 százalékra csökkent. Ezt is nehezen lehet értékelni, mivel az alapadataink is bizonytalanok. Ha azonban azt látjuk, hogy a halálesetek száma egyik napról a másikra csupán csekély mértékben nő, később stagnál vagy enyhén csökken, abból arra lehet következtetni, hogy valamit jól csináltak a kínaiak.
MN: Mi az, amit a mostani kríziskezelésnél hatékonyabban, jobban csinálhatnának az egészségügyi szakhatóságok, igazgatási szervek?
FF: Szomorúan kell megállapítanom, hogy a jelenlegi egészségügyi vezetéshez képest még Pintér Sándor belügyminiszter is sokkal operatívabbnak tűnik. A fő baj az, hogy 2010 után elkezdték a fékek és ellensúlyok rendszerének felszámolását az egészségügyben is. Ha az ellenőrző hatóság és a működtető szerv ugyanabban a kézben összpontosul, akkor elég nehéz független véleményeket kapni arról, hogy mi a teendő járvány esetén. Ebbe az irányba mutatott az önálló tisztiorvosi szolgálat felszámolása is, amelynek nyomán a pótolhatatlan, például járványügyi szakembergárda zöme egyszerűen szétszéledt, sokan az országot is elhagyták. Most is azt vallom, mint egy évtizede, hogy Magyarországot egy járvány jobban fenyegeti, mint egy katonai támadás. Alighanem fontosabb lenne, ha a gyerekeinket inkább kézmosásra tanítanánk, és nem a lőtérre vinnénk őket kispuskalövészetre.
(Interjúnk eredetileg a Magyar Narancs hetilap 2020. február 13-i számában jelent meg, most újraközöljük teljes terjedelmében online.)
