Több vezetőt is leváltottak a Magyar Postánál

Belpol

Nagy Márton miniszter kedden javasolt új elnök-vezérigazgatót az állami vállalat élére. 

A Magyar Posta több vezető beosztású munkatársának felmondtak – értesült a Narancs.hu. Írásban megkerestük a céget, hogy megtudjuk, pontosan kikről van szó és mi indokolta a leváltásukat, egyelőre nem kaptunk választ. Telefonon is megkerestük a sajtóosztályt; értesülésünket nem cáfolták, kérdéseink megválaszolásáig türelmünket kérték. 

Kedden Nagy Márton gazdtaságfejlesztési miniszter Balczó Barnabást javasolta a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatójának, aki 2016 óta a vállalat felügyelőbizottságának az elnöke. A miniszternek komoly elvárásai vannak vele szemben: azt szeretné, hogy tegye fenntarthatóvá és teljesen újítsa meg a társaság belső működését. 

Mint ismert, a vállalat november 11-ig 210 településen ideiglenesen bezár 366 postát, és elküld 300 munkavállalót. A postabezárások ellen még fideszes városvezetők – köztük ZalaegerszegRákosmente és Békéscsaba polgármestere – is felszólaltak. 

Amint választ kapunk kérdéseinkre, frissítjük cikkünket. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.