Többen szavaztak a szálloda ellen az érvénytelen tatai népszavazáson, mint a választáskor a polgármesterre

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 2.

Belpol

Michl József korábban fellebbezést is benyújtott a népszavazási kérdésekkel szemben.

Mint arról korábban lapunk is beszámolt, érvénytelen lett a a tatai Öreg-tó partjára tervezett szállodáról szóló népszavazás. A törvény szerint eredményes népszavazáshoz 50 százaléknál magasabb részvétel szükséges, ez Tatán 10 281 választót jelentett volna, ám csak 8361-en nyilvánítottak véleményt. 8304-en adtak le érvényes voksot, a szállodaépítést elutasítók száma 7800 körüli volt mozgott – írja a Népszava.

Vasárnap három természetvédelmi, ám valójában a szállodaberuházásról szóló kérdésről dönthettek a helyiek. A többség azt szerette volna elérni, hogy:

  • az önkormányzat ne köthessen településfejlesztési szerződést az Öreg-tó természetvédelmi területén létesülő beruházással kapcsolatosan.
  • Ne épülhessen a szomszédos telekre út, a meglévőt ne engedjék kiszélesíteni.
  • Az istállóra és a lovas pályára vonatkozó településképi rendelet és helyi építési szabályzat (hész) a 2020. február 28-án hatályos állapotában maradjon.

Michl József fideszes polgármester a 2019-es önkormányzati választáson, amin a népszavazáshoz képest 400-zal többen vettek részt, 5010 voksot kapott. Az akkor kapott szavazatainál most 2800-zal többen utasították el az általa támogatott szállodaépítést.

Michl korábban fellebbezést is benyújtott a népszavazási kérdésekkel szemben.

„A polgármester láthatóan megdöbbent az eredményen, amely olyan egyértelmű, hogy a képviselő-testület kénytelen lesz figyelembe venni” – nyilatkozta a népszavazás kezdeményezője a lapnak, hozzátette, hogy a hotelprojekt mellett valamivel több mint ötszázan álltak ki, ami tíz százaléka annak a szavazatszámnak, amivel Michlt megválasztották.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.