Torgyán József menesztéseTorgyán József lemondott földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszteri tisztségéről - tudatta gyorshírben 2001. február 8-án este, néhány perccel fél hét előtt az MTI. Az elmúlt hetek eseményei ismeretében a közlemény egyetlen meglepő fejleménye az a tény, hogy a jóval kisebb ügyekben is eltökélten és végsőkig hadakozó Torgyán végül mégis hajlandó volt a nyakára tekerni a selyemzsinórt, amit Orbán Viktor miniszterelnök már napokkal korábban megküldött neki.
Aligha tehetett volna mást. Tökéletesen bekerítették: minisztériumának pénzosztó lehetőségeit alaposan megnyeste egy törvénymódosítás; személyes, illetve politikai mozgástere pedig az ősz közepén megindított és hihetetlenül pontosan kivitelezett ütéskombináció eredményeként végletesen leszűkült. Torgyán manapság annak is örülhet, hogy technikai K. O.-val úszta meg egyelőre a dolgot. Mindenképpen mennie kellett: erős és kiszámíthatatlan személyisége nagyra törő tervek útjában állt.
Szerintük
A Nagy Vidékfejlesztő távozása a Fidesz felső köreiben már hetekkel ezelőtt bevégzett tény volt; január végére már csak két kérdés maradt nyitva: mikor és hogyan.
Torgyán elmenetelét két markáns indoklás kísérte. Az egyik az övé: a neki köszönhetően soha nem látott mértékű virágzásnak indult magyar mezőgazdaság további felfuttatásáról le kell mondania, mert a) romlatlan és tiszta gyermekét miatta olyan támadások érték, hogy csak na; b) különben is készülni kell a következő választásra, a pártot gatyába rázni, egybeterelni az elbitangolt nyájat.
A másik indoklás a kormányfő ajkait hagyta el: immár rossz hangulat veszi körül az agrártárcát, és "bizalomvesztéses szituáció alakult ki a mezőgazdaságban dolgozók irányából is", s ebben a légkörben a jelenlegi vezetés aligha lesz képes megoldani az ágazat előtt álló nagy szakmai feladatokat.
Az első megközelítés a kisgazda elnöktől megszokott üres szöveg, szóra sem érdemes, a másodiknál viszont nem árt elidőznünk. Orbán jókorát csúsztatott, amikor azt érzékeltette, hogy a bizalomvesztés épp napjainkra alakult ki; ahhoz ugyanis nem kellett két és fél év.
Várakozásból utálat
Pedig a választások után a különlegesen erős politikai tényezőként miniszteri bársonyszékbe ülő Torgyánt - bármilyen furcsa - még az őt egyébként nem kedvelő ágazati szakemberek is meglehetősen nagy optimizmussal fogadták. Nagyjából harminc éve nem volt ugyanis példa arra, hogy a mezőgazdaságot irányító tárcát egy valóban politikai nagykutya vegye kezelésbe. A kuriózumszámba menő politikai csillagállás pedig - elvileg - tényleg esélyt kínált a vidéknek: egy végsőkig lerongyolódott, a lenyomott áraival az inflációfékezés terhét tizenöt-húsz éve a hátán cipelő, az uniós csatlakozásra gyakorlatilag felkészületlen ágazat megerősödését, a másodosztályú létbe kényszerült falusi ember polgárosítását ígérte. Merthogy "a Józsi" hozza majd a lóvét.
Mindennek persze az lett volna a feltétele, hogy az új főtisztviselő elfelejtse pártelnöki indulatait, s ne érezze úgy, hogy kizárólag a rá szavazó érdekkör, no meg a hirtelen helyzetbe került szűk körű klientúra igényeit kell figyelembe vennie. Meg kellett volna értenie: egy ágazat működéséért felelős főhivatal éléről nem lehet összevissza hadoválni, az elhangzó miniszteri mondatoknak súlyuk és üzenetük van, amelyek gazdasági folyamatokat, fejlődési és átalakulási trendeket befolyásolnak.
Torgyán agrárminiszter működésének két, mindvégig érvényesülő szempontja volt: a "bolsevista-kommunista" szövetkezeteket ütni kell, ahogy csak lehet, a kormánypártokhoz közeli kisebb-nagyobb gazdaságokba pedig önteni a közpénzt ezerrel, mert ők voltak és lesznek a szavazóik. Az agrárszabályozás ennek megfelelően alakult át egyfajta büntető-jutalmazó rendszerré, amelynek meghatározó normatív - vagyis mindenkinek járó - támogatási elemei egyre inkább szociális, vagyis segélyező jellegűek lettek; a pályázatos formákból pedig igazából csak az részesedhetett, aki eléggé jó képet vágott a kisgazda vezetéshez, vagy már régen a kerítésen belül volt.
Az új viszonyok felismeréséhez elegendő volt néhány hónap. Torgyán József 1999 októberében a legnagyobb érdekképviseleti szervezetekkel kötött ugyan egy úgynevezett agrárbéke-megállapodást, de ennek hangsúlyos részeit - elsősorban az ágazati hitelkonszolidációt - nem hajtotta végre a minisztérium, így a szakma bizalmát gyakorlatilag már két éve elveszítette a kisgazda pártelnök-miniszter. A mindeközben egyre szemérmetlenebb méreteket öltő pénzosztogatásról, a bizonytalan körülmények között megmozdított templomépítő, "agrárintervenciós" meg "fradista" milliókról ugyanakkor majd mindennap hozott a sajtó valami újabb penetráns adalékot. Torgyán miniszterként már rég megbukott. De leváltani mégsem ezért kellett.
Konctáncrend
Orbán alighanem mindvégig tökéletesen tisztában volt azzal, hogy agrárminiszterének működése szakmailag értékelhetetlen, ám leváltása a kétéves költségvetés előtt egyenlő lett volna a kormányválsággal. Ha viszont két és fél évig eltűrte, amit Torgyán József művelt, miért éppen most kellett tőle megszabadulni? Hiszen a különböző piaci "bombák" hatástalanítására elszórt, no meg az elfradizott, elkáhátézott, elutazgatott néhány adómilliárd csak aprópénz ahhoz képest, ami a torgyáni tervek között eredetileg szerepelt.
Azok között sok szó esett például új földtörvényről, a földalapról, a birtokkoncentrációt segítő állami intézkedésekről; és valahogy mindig olyan aspektusban, hogy ezek felügyelete történelmileg a kisgazdapártot illetné.
De nézzük, ezekben az ügyekben mi történt eddig.
Jött Torgyán az ötletekkel, a Fidesz-vezetés megcsócsálta, kicsit ("elviekben") támogatta, aztán valahogy mégse lett semmi az egészből. Túl sok HUF-ról volt szó.
A február elsején a Vigadóban tartott országértékelő miacsudában Orbán Viktor szokásától eltérően beszélt a mezőgazdaságról is: elmondta, hogy bizony birtokot kellene rendezni, új alapokra kellene helyezni sok mindent. Eddig is nagyon kellett volna, de most már technikailag is megérett rá az idő. Aha.
Birtok, politika
A jelenlegi viszonyok közepette kevés kifizetődőbb dolog van Magyarországon, mint birtokviszonyokat rendezni. Ott van mindenekelőtt a politikai hozadék: a végtelenségig elaprózott magyar földtulajdonrendszer (több mint kétmillió birtokos uralja az összességében nyolcmillió hektáros termőterületet) ésszerű átrendezése lendületet adhatna a jelenleg pangó hazai földpiacnak, ez megalapozhatná a rég várt föld alapú hitelezést, s végre tőkevonzó ágazattá válhatna a magyar mezőgazdaság. Mindez mellesleg az európai uniós csatlakozás után akkor is bekövetkezik, ha nem akarjuk, csak akkor már - ha addig önerőből el nem indul valamiféle változás - sem az akkori magyar kormánynak, sem az egymillió magyar törpegazdaságnak nem lesz érdemi beleszólása a folyamatba. A kormányfőnek tehát igaza van, ebben lépni kell.
Különösen, mivel ez a munka nagyon is gyakorlatias hasznot termelhet: a földalapból hosszú távú, kedvezményes földbérletet kaphat az, ki méltónak bizonyul rá. A támogatott birtokkoncentráció, vagyis egy, az uniós csatlakozás után hamarost a jelenlegi érték többszörösét érő vagyondarab adóforintokkal megsegített növelése pedig - kell-e mondani - óriási buli lehet annak, akit közel engednek hozzá. Aki pedig mindezt törvénykezéssel, az adminisztrációt irányító intézmények kialakításával és működtetésével felügyeli, az szinte felmérhetetlen gazdasági és - ami ezzel praktikusan egyenlő - politikai hatalmat kap a kezébe.
Torgyán József magának akarta mindezt: személyes súlyát, megkerülhetetlenségét keményen odatéve vitázott, taktikázott ezért, s így egyre inkább útjában volt az erősebbnek.
Csakhogy 2001 van: közelednek a választások, amiket akár el is lehet veszíteni. Ha az új kottát a jelenlegi kormány akarja levezényelni, akkor nincs idő a tökölésre.
Profizmus
A kisgazdák elnökével történtek sokakban keltették azt az érzetet, hogy Torgyán József kormányból való kiakolbólításának előkészítésében részes lehet valamely kormány felügyelte egyenruhás (vagy éppen erőteljesen álcázott) szervezet is. Ezt az érzetet leginkább maga az érintett erősítette: Torgyán a Népszabadságnak január közepén azt nyilatkozta, hogy az ellene indított támadás - amelyet lényegében egynek tekint a kisgazda egység megbontására tett kísérlettel - azért is lehetséges, mert nem a kisgazdák felügyelik (egyebek mellett) a titkosszolgálatokat. Csak egy pillanatra akadjunk fel azon, hogy mit gondolhat a titkosszolgálatok működéséről úgy általában Torgyán József, ha ilyet bír mondani. Inkább azon mélázzunk el, vajon minek is kellett megtörténnie az elmúlt hónapokban ahhoz, hogy egy ilyen kijelentés ne tűnjék egy helyzetébe végképp belerokkant politikus kétségbeesett vagdalkozásának, hanem egy reálpolitikusi helyzetelemzésnek.
Ha Torgyán sejtetésének van alapja, úgy a "szerveknek" nem volt nehéz dolguk, az egyszer biztos: az utazgatós, Fradi- és templom- és tanulmánytámogatós, no meg (a "közeli" források szerint nagyságos asszonya által generált) építkezős hajlamainak áldozva az elnök-miniszter alaposan kitette magát annak a gyanúnak, hogy itt bizony közpénz folyik főfunkcionáriusi magánzsebbe. A csapdát tehát voltaképpen fel sem kellett állítani, ám a jelek szerint az arra illetékesek a véletlennek sem hagytak tennivalót. E sorok írója napilapos újságíróként december vége óta kapott telefonokat egy korábban egyáltalán nem túl közlékeny, többé-kevésbé felelős minisztériumi beosztású tisztviselőtől, hogy újságjánál tudnak-e már valamit "az Öreg" legújabb ügyeiről, s hogy legyek készen, mert "hamarosan történni fog" valami. Ekkor már javában állt a bál a villaépítés meg a tisztázatlan vagyongyarapodás körül, s januárban a Népszavában kirobbant kazettabalhé körülményei is (főként a felvétel készítésének gyanúsan profi előkészítése) tovább erősítették a fentebb említett érzetet: egy nagyszabású bekerítő hadművelet utolsó mozzanatai zajlanak a szemünk előtt. A végjátékban már csak az volt a kérdés, megy-e a célszemély jószántából, vagy rá kell borítani a bili egész tartalmát.
Kilátások
Ettől egyelőre megmentette magát Torgyán József, sőt pártelnökként - illetve a dolgok jelenlegi állása szerint frakcióvezető-helyettesként - maradt még játéktere. Akkor is igaz ez, ha a kisgazda miniszterek a korábban esetlegesnek mondott leváltása esetére nem vállaltak saját lemondásukkal kinyilvánított szolidaritást. Sőt a pártot belülről ismerő forrásaink szerint az sem biztos, hogy a frakció többsége Torgyánnal tartana, ha kenyértörésre vinné elhúzódó csörtéjét a Fidesszel. Elvileg zsarolhatja Torgyán Orbánékat a koalíció felborításával, de gyakorlatilag ez kizárt: a kisgazdapárt maga (nem a parlamenti frakciójáról beszélünk) a kormányzás szempontjából már egyáltalán nem fontos. Maga Torgyán József sem.
Jöhetnek az új birtokpolitikai megközelítések.
Tamás Gábor
Polgári honvédelmet!
Véletlen egybeesésnek tűnhet, hogy Torgyán József lemond(at)ásának hetében meszelte el a Nemzetbiztonsági Kabinet (NK) Szabó János kisgazda honvédelmi miniszter favoritját a vadászgépügyben. Tavaly az évek óta húzódó vadászgéptender "kellős közepén" Szabó - kormányfői jóváhagyás nélkül - a német-orosz DASA-val némileg elhamarkodottan írt alá egy húszmilliárdos szándéknyilatkozatot a meglévő MiG-29-esek középtávú felújításáról.
Hogy a mostani döntésben szerepet játszott a kisgazdák gyengítése, azt kormányzati körökben nem tagadják, de egyértelműen nem is állítják. "A döntésnek elsősorban stratégiai oka volt. A cél, hogy a magyar-orosz katonai kapcsolat kényszerpályáját minél rövidebb idejűre állítsuk" - nyilatkozták lapunknak a kormányfő környezetéből. "A döntésnek lehet köze a kisgazdákhoz is, de csak emiatt értelmetlenség lenne 20 milliárd helyett 160 milliárd forintot feláldozni."
Nem tudni, milyen alapon hozta meg a kabinet a döntést, az azonban biztos, hogy Szabó János a múlt héten már a 24 darab F-16-os 160 milliárdos bérlését jelenthette be. Így három éven belül nyugati gépek repkedhetnének a légterünkben, az orosz MiG-eket pedig kivonják a forgalomból. Információink szerint a kisgazda miniszter gyors bejelentése ismételten meglepetést keltett, mivel az NK politikai döntésének nyilvánosságra hozatala rontja a magyar alkupozíciót.
A svédek nem is késlekedtek; még a bejelentés napján ország-világ elé tárták ajánlatukat: szintén 24 használt Gripen gépet kínálnak bérletre Magyarországnak, bérleti díj nélkül, szinte ingyen. "A svédek eltaktikázták magukat, derült égből villámcsapásként ért bennünket a bejelentésük" - nyilatkozta kormány közeli forrásunk. A svédek tavaly új Gripenekre tettek ajánlatot, és végig tisztában voltak a folyamatokkal - állítja informátorunk, aki szerint nem elképzelhetetlen, hogy lehet valami az ajánlatból, bár a miniszterelnök nem szívesen változtatná meg a már egyszer meghozott (és kiszivárgott) döntést.
Ö. CS.
Polgári mezőgazdaságot!
A Nemzeti Földalap felállításáról már 1998-as mezőgazdasági bizottsági meghallgatásán mint a legsürgetőbb feladatok egyikéről beszélt Torgyán József miniszterjelölt. Jó oka volt erre, hiszen a hazai birtokviszonyok versenyképes agrárgazdálkodásra aligha adnak alapot. A kárpótlás és vagyonnevesítés tett arról, hogy így legyen: az 1992 és 1994 között végrehajtott folyamatban a termőföld-tulajdonosok száma több mint kétmillióra nőtt. A kistermelői átlagbirtok rendkívül kicsi (nem éri el 2,1 hektárt). A törpebirtokok koncentrációja, kezelhetővé tétele az egyik legfőbb szempontja a Nemzeti Földalap kialakításának.
A kormánypártok mindezzel elvileg egyetértenek, ám abban kezdetektől fogva nincs egyezség, hogy ki felügyelje az alapot. Torgyán gyakran hangoztatta: annak természetesen az agrártárca irányítása alatt a helye, míg a Fidesz inkább az ÁPV Rt. kebelein belül látta volna biztonságban az intézményt. A marakodás nem véletlen: az állami alapból hosszú távú, kedvezményes bérlettel kisebb-nagyobb darabokat lehet kiadni annak, aki megfelel az éppen aktuális agrárpolitikai irányelveknek (tehát - mondjuk - jól szavazott annak idején, vagy esetleg üzlettársunk volt stb.). Lehet majd cserélni is: a belvizes területeket például kedvező fekvésű táblára vagy netán egy sarkos, kieső darabot perspektivikusabbra, a településhez közelebb esőre. (Érdemes lenne végigböngészni a földhivatalokat, kik vettek az utóbbi időkben fillérekért semmire se jó területeket például halastó-kialakítás végett.)
Az eredeti tervek szerint mintegy félmillió hektárral indulna a földalap, amelynek a legóvatosabb becslések szerint is (egy szerény, hektáronkénti százezer forintos átlagos árral számolva) helyből ötvenmilliárdra tehető az értéke. Ehhez képezhető külön pénzügyi alap is, amellyel az imént emlegetett érdekkör a saját és a magánszemélyek között bonyolódó földvásárlásaihoz némi segítséget nyújthat. A folyamat képzeletbeli végeredménye egy versenyképes birtokstruktúra (mint például a dán), több tízezer 50-100 hektáros középgazdasággal, néhány óriással és a mainál jóval kevesebb kistermelővel. Mindez egyébként nem új, hasonló rendszer az EU több tagállamában is működik. Csak egy apró különbség van: ott a hosszú évtizedek alatt letisztult viszonyokra épül a szisztéma, nálunk pedig egy durva politikai beavatkozás nyomán támadt zavarosban halászhat kisebb-nagyobb birtokokra az élelmes polgár.
