Török Gábor: „Ahogy Orbán Viktor lelép a színpadról, új időszámítás kezdődik”

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 3.

Belpol

A politológus szerint ami most van, az nem rendszer vagy korszak, hanem színtiszta orbánizmus.

Interjút adott a Heti Válasznak Török Gábor, viszont a lap digitális kiadása és az online portál is megszűnt a mai nappal, a beszélgetés már nem jelenhetett meg a lapban. A politológus ezért kirakta az interjút a honlapjára, ebből emeltünk ki néhány részletet.

  • „A mostani helyzet még a dualizmus vagy a két világháború közötti rendszertől is különbözik: azok a konstrukciók nem egy személyhez kötődtek. Élettartamuk nem függött az éppen domináns személyiség, mondjuk Tisza Kálmán vagy Bethlen István sorsától. Most viszont azt érzem, a főhatalom kérdése egyedül attól függ, hogy a király a trónján tud-e ülni.”
  • „Személyes tapasztalatom, hogy a rendszer erős emberei és úgynevezett oligarchiái közül többen meg vannak győződve arról: tevékenységük a magyarságot felemelni, az országot megvédeni kívánó stratégiába illeszkedik. Mások pedig azt mondják, igazából nincs semmilyen nagy kép. A probléma az, hogy ezt a dilemmát kívülről eldönteni szinte lehetetlen. Ténykérdés, hogy a hatalmi koncentráció megtörtént, de hitkérdés, hogy ez miért történt meg. Csupán azért, hogy Orbán Viktor legyen az ország leghatalmasabb embere, vagy azért, hogy meglegyenek a szükséges erőforrások a nemzet megerősítéséhez.”
  • „Azt is lehet mondani, (Orbán – a szerk.) politikájának lételeme a konfliktusok generálása, és hatalma megtartásához szüksége van arra, hogy folyamatosan megmutassa harckészségét a magyar választóknak.”
  • „Egy dolog biztos csak: abban a pillanatban, ahogy Orbán Viktor – akár saját, akár választói döntés nyomán – lelép a színpadról, új időszámítás kezdődik. Szerintem ez nem »rendszer«, nem »korszak«, ez színtiszta orbánizmus. Itt nincs a főhatalomra eséllyel váró második vonal, nincsenek trónörökösök, nincsenek kihívók. Csak karizma van, egy ember karizmája, az meg nem örökíthető. Orbán Viktor nélkül ez a hatalompolitika nem tudna így működni.”
  • „Ez valójában fegyverletétel: Lázár és Vona is mintha azt üzenné az öreg királynak, hogy ellened már nem harcolunk, utánad fogunk harcolni.”
  • „Nyilvánvalóan Lázár János és Vona Gábor is a miniszterelnök utáni időkre vár. (…) Ez valójában fegyverletétel: Lázár és Vona is mintha azt üzenné az öreg királynak, hogy ellened már nem harcolunk, utánad fogunk harcolni.”

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.