Magyar Narancs: A Fidesz komoly fordulatot tudott végrehajtani 2012 közepén, és abszolút esélyesként fordul rá a választásra. A baloldal eközben rontott a helyzetén. Mi volt a fordulat kulcsmozzanata?
| ||
Török Gábor: Érdemes különválasztani azt, ami a kormányoldalon és ami az ellenzék térfelén történt. A ciklus első felében úgy tűnt, mintha egy folyamatos közeledés indult volna meg az ellenzék részéről, de érdemi mozgás mindvégig a Fidesz támogatottságában volt érzékelhető: a ciklus első felében közel felére csökkent a kormányoldal tábora, majd a ciklus második felében a korábbi veszteség közel felét visszanyerték. Mindig azzal szoktak vádolni, hogy csak a politikai hasznosság tekintetében vizsgálom a politikát, de mégsem tudok mást mondani, mint hogy a Fidesz nagyon tudatosan építette fel az elmúlt négy évet. 2012 júniusában került legközelebb egymáshoz a két nagy párt: akkor egy Ipsos-mérés alapján a teljes népességben 17 százalékon állt a Fidesz és 15-ön az MSZP - ma az Ipsosnál 32 a Fidesz, és 23 a baloldali közös lista. Tankönyvszerűen tervezték meg a pályát: a ciklus felére elvégezték a konfliktusos munkák - a megszorítások és az intézményi átalakítások - nagy részét. Épp félidőben értek a mélypontra, innen kezdték el újraépíteni a népszerűségüket. A hangulatjavító intézkedéseknek - benne a csodafegyvernek bizonyult rezsicsökkentésnek -, a fegyelmezett, átgondolt és leegyszerűsített kommunikációnak köszönhetően a teljes népességben egy év alatt közel 10 százalékpontot erősödtek. A kétharmad emellett lehetőséget teremtett arra, hogy lehetetlen feladványokat adjanak az ellenzéknek. Gondoljunk bele, mi lett volna, ha a második parlamenti ciklusban az akkori MSZP- SZDSZ-kormány nemcsak az önkormányzati választásokat teszi egyfordulóssá, hanem a parlamentit is, és 1998-ban a jobboldalnak egyfordulós választáson kellett volna kiállni a kormánypártok ellen. A Fidesznek az FKGP-vel, az MDF-fel és a KDNP-vel kellett volna közös listán indulni a választáson, miközben előzetesen a kisgazdákkal való lehetséges koalíciót is elvetették, az MDF-fel csak korlátozott közös jelöltállításban tudtak megállapodni, a KDNP pedig külön indult. Lehetetlen feladat lett volna az akkori jobboldali ellenzék számára, és hasonló szerencsétlenkedést láttunk volna akkor is. Pedig annak a jobboldalnak Orbán személyében volt a hatalompolitikai kérdésekben a mai baloldali vezetőknél kétségtelenül tehetségesebb vezetője.
MN: Minden, ami történt, törvényszerű volt? Vagy alakulhatott volna másként?
TG: Ez a ciklus nem azért alakult így, mert a baloldalon mindenki hülye vagy impotens. Hanem mert az eléjük állított feladatot - a baloldal egységesítését - egyszerűen nem tudták elvégezni. Csak egy papíron létrejött egység tudott megszületni, de a hatékony politizáláshoz ez láthatóan elégtelen. Három egymással is összefüggő okot látok, ami miatt ez a helyzet kialakult: a 2010-es történelmi vereség, a széttartó egyéni stratégiák és az egység érdekében folytatott érdemi politikai munka hiánya. A Fidesz feltehetően ezzel számolt, amikor a választási rendszert kitalálta. Kockáztattak, mert ha nem jön be a számításuk, akkor most ők lehetnének a vesztesei a többségi irányba elvitt szisztémának. De úgy néz ki, bejött.
MN: Azt írta a Facebookon: a kamupártok miatt "komolyan tartani lehet tőle, hogy megkérdőjelezhető lesz a választás eredménye". Miért?
TG: Az aggaszt, hogy - akár még a kampány során, akár a választás után - bizonyítékok kerülhetnek elő csalásról, és kiderülhet, hogy az ajánlásokat valóban tömegesen másolták. Ilyen még nem volt: eddig többnyire csak legendákat ismertünk láncszavazásról és kopogtatócédula-bizniszről, de ezeket soha nem sikerült kétely nélkül bizonyítani. Most viszont ott vannak a választási bizottságoknál azok az ajánlások, amelyeket ha egyszer valaki összevet egymással, kiderülhet, hogy tényleg történtek hamisítások, azaz sokan csalással szereztek indulási jogot. A TASZ épp most indított pert emiatt. (A civil szervezet azért fordult bírósághoz, mert a Nemzeti Adatvédelmi és Információvédelmi Hatóság szerint - azzal az indoklással, hogy "túl sok munka lenne kikeresni" - az állampolgároknak nincs joguk megtudni, hány íven szerepel az aláírásuk. - R. P. D.) Politikai szempontból a választási körzetek átszabásának, a többségibb irányba hajló rendszer bevezetésének, a kampányfinanszírozás új szabályainak sokkal nagyobb súlya lehet, ezek azonban nem veszélyeztetik a választás törvényességét. A nem méltányos versenyről szóló vádaknak politikai jelentősége persze így is lehet majd, és nagyban hozzá fognak járulni ahhoz, hogy a választás után nagyon rossz hangulat lesz az ország egyik felében.
MN: A Heti Válasznak adott március eleji páros interjúban azt mondta: "Ha valami megbukott, az talán éppen a Fidesz 'centrális erőtér'-kísérlete. Amit látunk, éppen ellentétes ezzel: a két nagy pólus továbbélése." A választási rendszerből viszont inkább az látszik, hogy az utóbbi volt az eredeti terv: megtartani fő ellenlábasként a szocialistákat.
TG: A centrális erőtér az én értelmezésemben azt jelenti, hogy van egy meghatározó, alternatíva nélküli politikai erő, amelynek formálisan ugyan van ellenzéke, ám az ellenzék számára elérhetetlen a kormányváltás. Ez a törekvés szerintem nem ért célt, vagy legalábbis gyenge lábakon áll a konstrukció, de Orbán Viktor láthatóan továbbra is erre törekszik. Amiről a miniszterelnök március 15-én beszélt, miszerint "ma Magyarország a legegységesebb ország Európában", az kétségtelenül erről szól, az Egységes Pártról, amit a két világháború közötti időszakból már ismerhetünk. A másik cél valóban az volt, hogy a régi baloldal maradjon meg az ellenzék meghatározó erejeként, és ezt egyelőre sikerült is elérni. Ez a szembenállás azonban - a Fidesz köré tömörülő jobb- és az MSZP uralta baloldal - ma már csak az egyik olvasat. Ott van a Jobbik és ott van az LMP, amelyek az "új világot" képviselik a régivel szemben. Az, hogy a két nagy tömb ma már "csak" a választókorú népesség közel felét tudja bevonzani, mutatja, hogy a 2010 előtti világ ereje valamelyest megtört. Ezt a két jelenséget - a viszonylagos visszarendeződést és az új struktúra megmaradását - együttesen kell értelmezni. Meglehet, hogy az LMP nem jut be a parlamentbe, de ugyanígy benne van akár 8-10 százalék is, miközben a Jobbik esetében én a 20 százalék meghaladását sem tartom kizártnak. Emlékezzünk vissza: 2002-ben és 2006-ban a Fidesz és az MSZP együttesen elvitte az összes leadott szavazat közel 85 százalékát. Ehhez képest ma egyáltalán nem lenne óriási meglepetés, ha a Jobbik és az LMP - egyfajta protest jelleggel - megszerezné a szavazatok közel egynegyedét. A Fidesz-MSZP-világban csalódottak számára már van alternatíva, s ez jobban is jellemzi őket, magyarázza a támogatottságukat és az esélyüket, mint a radikalizmus és a zöldpártiság.
MN: Miközben kalandorok sorát engedi rajthoz állni, az új rendszerrel a Fidesz gyakorlatilag bezárta a politikai piacot, egyúttal megpróbálta elszigetelni a Jobbikot. Ez mennyire volt tudatos?
TG: Biztosan nem volt véletlen: a Fidesz számára az egyik legfélelmetesebb forgatókönyv lenne a Jobbik látványos megerősödése. Ki nyerte most a szerb választásokat? Az a Haladó Párt, amelyik egy radikális jobboldali politikai erőből lett kormányzóképes erő. Pár napja Vona Gábor és Mesterházy Attila szinte egyszerre hívta ki vitázni Orbán Viktort, ehhez képest a Fidesz reakciója csak a baloldallal foglalkozott. Nem véletlen, hogy a Fidesz igyekszik agyonhallgatni a Jobbikot. És miközben elszipkázhat csalódott kormánypártiakat, simán benne van a pakliban az is, hogy a kormányváltók bénázása miatt csalódott állampolgárok tömegesen kezdenek átszavazni a Jobbikra. A valószínűbb persze továbbra is az, hogy a struktúra visszarendeződik, és az MSZP uralta baloldali ellenzék marad a Fidesz fő kihívója. Ezzel együtt könnyen előfordulhat, hogy egy háromosztatú pártrendszer jön létre, két hasonló méretű ellenzéki tömbbel. Azt sem tartom kizártnak, hogy 2014 után tényleg megvalósul Tölgyessy Péter 2010-es jóslata, és - az ő szavaival élve - a következő ciklus a Fidesz és a Jobbik "testvérharcáról" szól majd.
MN: Többször utalt arra, hogy "valami nem stimmel" a közvélemény-kutatási számokkal. Mintha lenne egy vagy több olyan faktor, amivel a kutatók nem számolnak.
TG: Mindent látunk a közvélemény-kutatásokból, csakhogy ez nem adja meg a kielégítő és megnyugtató választ a legfontosabb kérdésekre. A felmérések szerint a lakosság közel 50 százaléka kormányváltást akar, miközben a kormánypártok jelentős fölénye stabilnak látszik. Ebből az ellentmondásból fakadóan kell lennie egy nagyon széles olyan választórétegnek, amelynek a választása nehezen kalkulálható. Ezért aztán valójában semmilyen eredmény nem jelentene igazán nagy meglepetést.
MN: Ha áprilisban mégis a baloldal győz, instabil ciklus elé nézünk. Egy sokszereplős kényszerkoalíciónak kellene átvenni az irányítást a kíméletlen ellenzéki politikájáról ismert Fidesztől. A kormányváltóknak ráadásul lehetetlen közjogi keretek között kellene kormányozni az országot.
TG: Az első kérdés nem a politikai elit, hanem a társadalom szintjén merül fel. Bármely oldal is nyeri a választást, az ellenoldal végtelenül csalódott lesz: vagy a lakosság közel felét kitevő kormányváltást kívánó szavazók, vagy a pártválasztók relatív többségét alkotó, a pártjuk győzelmét már biztosra vevő Fidesz-tábor tagjai. Ellentétben mondjuk 2010-zel, olyan politikai közhangulat lesz, amely nem biztosít mézesheteket a következő kormánynak. A politikai elit szintje csak ezután következik. Az intézményi keretek és az ellenzékben mindig rendkívül aktív Fidesz mellett a baloldal legnagyobb ellenfele épp önnön bénultsága, koordinálatlansága, átgondolatlansága lenne. Az a kampány, amit a baloldal most folytat, az 1990 óta a nagypártok által folytatott kampányok leggyengébbike, legerőtlenebbike. Olyan kampányt ugyanis ritkán látni, hogy nem világos, pontosan mit is akarnak, mi a stratégiájuk. Nem csak arról van szó, hogy az utolsó pillanatban kénytelenek nevet változtatni; nincsen történetük, nincsenek politikai akcióik, nincsen egységes nyelvezetük, szinte semmijük nincs, ami egy kampányban kellene, hogy legyen. Ezek a pártok csak azon az áron tudták a tőlük kívülről elvárt egységet létrehozni, hogy közben teljes mértékben paralizálták magukat. A baloldal politikai teljesítménye az, hogy a kényszer miatt félre tudta tenni a különbségeit, és össze tudott állni. Ennek az ára azonban nagyon magas lehetett, ezt most látjuk. Ezzel együtt sem osztom azt az elgondolást, miszerint egy baloldali koalíció hónapok alatt összeomlana. Olyan külső kényszerek és nyomások alatt kellene működnie, ami valamiképpen összeabroncsozná a szereplőket. Szerintem nem a Radicova-féle összeomlás következne ebből, inkább az, hogy már az elején elvesztenék az újrázás lehetőségét - nem lenne győzelmi stratégiájuk, és négy év múlva ismét visz-szajönne a Fidesz.
MN: A kampány szempontjából kritikus elmúlt fél év elsősorban az MSZP mélyrepüléséről szólt, és úgy fest, mintha ők rántanák magukkal az egész összefogást. Talán az sem mindegy, hogy azok, akik ma az MSZP-kampány tartalmi elemeiért felelősek - elsősorban Molnár Zsolt kampányfőnök és Velez Árpád pártigazgató -, korábban nemigen csináltak élesben ilyesmit.
TG: Az MSZP megnyerte az előválasztási küzdelmet, de láthatóan ezzel el is fogyott minden ereje és tudása. Mintha a belső rendteremtés, a hatalmi helyezkedés miatt az a gondolkodás veszett volna ki az MSZP-ből, hogy miként lehet egy választást megnyerni. A szocialistáknál olyan emberek kerültek most pozícióba, akik a belső harcokban ugyan erősek, de a nyílt színen a politikai ellenféllel folytatott küzdelem fortélyait még nem tanulhatták ki.
MN: Sajátos versenyhelyzet alakulhat ki a baloldalon, ha ellenzékbe kerülnek a kormányváltók. Úgy kell megküzdeniük a baloldal vezető szerepéért, hogy 2018-ban ismét közös indulásra lesznek kárhoztatva. Maradhat-e még egy vereség után Mesterházy Attila a baloldal vezetője?
TG: Bármilyen választási eredmény is születik, nagyon egyenlőtlenek lesznek a parlamenti erőviszonyok a baloldalon belül. Egy nagyon rossz eredmény esetén még az is előfordulhat, hogy a kis pártoknak nem is lesznek frakcióik, de jó eredmény esetén is csak 5-6 mandátumhoz jutnak, miközben az MSZP-nek mindenképpen nagyságrendekkel több képviselője lesz. Az is kérdés, hogy mi lesz az eredmények percepciója: ki miatt is alakult minden úgy, ahogy? Bárhogy is lesz, abban biztos vagyok, hogy a választás másnapjától elkezdődik, pontosabban újrakezdődik a verseny a baloldali szavazótábor megnyeréséért. Ez nyitott verseny lesz, azaz ma szerintem nincs ember, aki meg tudná mondani, hogy mi lesz a kimenete.
MN: Az új választási rendszer azért is sajátos, mert egy elsöprő kormánypárti győzelem is bizonytalanságot szülhet. A Fidesz úgy szerezhet meghatározó parlamenti többséget - akár kétharmadot is -, hogy egyébként az aktív szavazópolgárok többsége ellene szavaz. Ennek milyen politikai következményei lehetnek?
TG: Ez nagyon fontos momentuma lehet a választás utóéletének, hiszen 43 százaléknyi szavazattal elő lehet állítani egy 70 százalékos parlamenti többséget. Nem lesz ez nagy újdonság, hiszen az MSZP 1994-ben 32 százalékkal szerzett 54 százalékos parlamenti többséget, de az azért sokakat meg fog lepni, hogy az abszolút többség hiányában is lehet valakinek kétharmada. Igazából csak az eredményhirdetéskor válhat átélhetővé a rendszer aránytalansága, és ez is erősítheti a már említett csalódottságot, a "csaltak" érzetet. Ez teljesen más klímát eredményez majd, mint mondjuk a legutóbbi választás után, amikor sokkal bizakodóbb volt a hangulat az országban. És mindez nemcsak az új kormánypártokat fogja sújtani, hanem az ellenzéket is, mert a vesztesek ezeket a pártokat is felelősnek tartják a végeredményért. A legkisebb csalódottságot talán az jelentené, ha a Fidesz szűk többséggel nyerne. Ebben az esetben az ellenzék relatíve nem szerepelne rosszul, előrelépésként élhetné meg, a Fidesz-szimpatizánsok pedig örülhetnének a győzelemnek.
MN: Az elmúlt ciklusok egyik fontos tapasztalata, hogy - ellentétben egyes környező országokkal - a magyarországi civil társadalom politikai hátszél híján képtelen kellő nyomást gyakorolni a politikai hatalomra.
TG: A magyar társadalom demobilitásának alaposan kutatott társadalom- és politikatörténeti okai vannak. De ha aktuális magyarázatokat keresünk, azt mindenképp érdemes észrevenni, hogy az elmúlt két évtizedben a magyar politika mennyire pártvezérelt demokrácia lett. Ha valami miatt a magyar politikával nekem problémám van, az nem annyira a pártok vagy a politikusok viselkedése, inkább az, hogy bizonyos értelemben megszűntek az autonóm minták és logikák a közéletben, a nyilvánosságban. Aki ma Magyarországon politikával foglalkozik, alapvetően kétfajta magatartással találkozik: elképesztő szervilizmussal és totális közönynyel. Márpedig ennél jobb mix nem is létezhet a pártok számára, akik persze maguk is sokat tettek azért, hogy ez így legyen. Szokták mondani, hogy a XIX. században a politika egy szűk kamaradráma volt, a politikai elitek küzdelmeként jelent meg, amiből a nagy tömegek ki voltak zárva. Az ember néha azt érzi, hogy bizonyos tekintetben a magyar politika majdnem megint ilyen. Mintha egy elitdemokrácia lenne. Nem azért, amiért a XIX. században volt - hiszen a politika ma már széles közönség előtt zajlik -, hanem mert a döntéshozókkal szemben nem hatnak lényegi, a politikai rendszeren kívüli ellenerők.
MN: A politika egyre inkább vallási jelleget ölt: a racionális érvek csökkennek, a negatív motívumok dominálnak és a pártok hitkérdéssé egyszerűsítik a választást. Mint sok minden mást, a magyar politika ezt is a tengerentúlról importálta. De olykor az az ember érzése, mintha ez már túlmutatna az amerikanizálódáson, és a tartalmi politika megszűnt volna létezni. Választási programok tényleg csak mutatóba készülnek.
TG: Ezen sokat szoktam gondolkodni, és mindig arra jutok, hogy Magyarországon két jelenség csúszik egybe: a professzionalizáció és a rothadás. Egyfelől a magyar politika elképesztően tudatossá vált az évek során: a szereplők tudják, mire vágynak a választók, már régen nemcsak ösztönökre, hanem a folyamatos mérésekre is alapoznak, és egyre kevésbé kockáztatnak. Másrészt viszont ezzel a profizmussal együtt jár a tartalmi kiüresedés, a szellemi redukció, a mindent eluraló cinizmus. Droidpolitikusaink lettek, akik rengeteg mindent tudnak ma már a hatásvadászatról, de szinte minden hiányzik belőlük, amit az emberek amúgy szeretnek, respektálnak a magánéletben: az emberi gesztusok, a nagyvonalúság, a méltányosság, a mértékletesség, a dolgokról való lemondás. Ezért érzem azt, hogy bűzlik, rothad ez a rendszer, hiába a profizmus, nem az emberekről szól, nem válik átélhetővé, a híveket, a rajongókat leszámítva nem enged azonosulni. Bár más tekintetben hatalmasak a különbségek, ebből a szempontból Orbán Viktor, Lázár János, Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila és a többiek mind ugyanannak a világnak a képviselői. S hogy mi szokott ilyenkor történni? Bájos amatőrök jönnek, akik szinte semmit sem tudnak még a hatásvadászatról, de gondolnak valamit a világról, és nem fertőzte még meg őket az átható cinizmus. Aztán vagy ilyenek maradnak, és elbuknak, kihullanak, vagy megőrizve valamit a frissességükből, képesek professzionalizálódni. Ezért is lesz izgalmas választás az idei. Megmutatja majd, hogy melyik hat erősebben a választókra: a profizmus vagy ez a rothadás. Ezt a kérdést számomra a két nagy tömbön kívül eső szavazatok összessége fogja megválaszolni.
