"A jövő nemzedékek országgyűlési biztosának minden olyan ügyre kiterjed majd a figyelme, ami érinti az utánunk következő generációk életfeltételeit; nem szakági ombudsman, hanem az alkotmányból levezethető demokratikus alapelv megvalósítója lesz" - foglalta össze a tervezet lényegét lapunknak Jávor Benedek, az új intézmény felállítását szorgalmazó Védegylet környezetjogi szakértője. Március 29-én a civil szervezet által kezdeményezett egyeztetésen az öt párt képviselői rábólintottak az elképzelésre, amely - ha a pártpolitikai érdekellentétek nem szólnak közbe - a tavaszi ülésszakon közös indítványként kerül a parlament elé. Amennyiben meglesz a kétharmados többség, a köztársasági elnök a többi ombdusmannal együtt nevezheti meg az új intézmény élére szánt jelöltjét (az előkészületekről lásd: Erőpróba, Magyar Narancs, 2007. március 29.).
A kilencvenes évek elején már felmerült, hogy az állampolgári jogok biztosa, a kisebbségi és az adatvédelmi biztos mellett szükség lenne egy környezetvédelmi ombudsmanra is - vagyis
az ötlet nem új
A Sajó András jogászprofesszor által kidolgozott természetvédelmi törvénytervezet tartalmazta a környezetvédelmi ombudsman hivatalának szabályozását, de a hatályba lépett szövegből a különálló intézményt garantáló passzus már kimaradt. Az ezredfordulón a Védegylet kérésére az Alkotmánybíróság volt elnöke, Sólyom László új törvénytervezettel állt elő, melyet 2001-ben az akkor ellenzékben lévő MSZP két képviselője, Szili Katalin és Hegyi Gyula terjesztett a parlament elé. Az Orbán-kabinet nem lelkesedett az idea iránt, az Országgyűlés illetékes bizottságai pedig azzal hárították a kérést, hogy nem kell gyarapítani az ombudsmanok számát. A szocialisták megfogadták, ha megnyerik a 2002-es választásokat, sikerre viszik az ügyet - de erről a választások után megfeledkeztek, s végül a Védegylet unszolására vették elő a javaslatot. A parlamenti bizottságok általános vitára alkalmasnak is találták, de a pártok mégis süllyesztőbe küldték a jogszabálytervezetet. Miután a civilek kivitték a terveket Brüsszelbe, hogy az eurokraták támogatását megszerezve gyakoroljanak nyomást a hazai politikusokra, 2005 végén újra előjött a kérdés, de 2006. február 13-án úgy zárult az előző ciklus, hogy nem került a képviselők elé.
A Védegylet ezek után letett arról, hogy tervezetét egyéni képviselői indítványként vigyék be a parlamentbe; attól tartanak, hogy a szemben álló frakció képviselői dafke leszavaznák. Ezért azt kezdeményezte, hogy a tervezet ötpárti javaslatként kerüljön az Országgyűlés elé. A Narancs által megkeresett ellenzéki és kormánypárti honatyák természetesen támogatásukról biztosították a civil szakértőket; miként egyikük fogalmazott, "olyan jószándékú kezdeményezésről van szó, amire nem lehet nyíltan nemet mondani". Éppen ezért a koncepcióról nincs is érdemi vita - pedig az elképzelés nem problémamentes.
Fontos szempont, hogy a jogszabály miként illeszkedik a hazai jogrendszerbe. Az alaptörvény több paragrafusa is foglalkozik az egészséges környezethez fűződő jogokkal (elismeri "mindenki jogát az egészséges környezethez", illetve kimondja, hogy az állampolgároknak "joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez", melyet az állam "az épített és a természetes környezet védelmével valósít meg"), de ezekből még nem következik, hogy a jövő nemzedékeknek alkotmányba foglalt alapjogai volnának. Az Alkotmánybíróság 1991-ben kimondta, hogy az élethez és az emberi méltósághoz való jog felöleli az állam kötelességét "a jövendő generációk életfeltételeinek biztosítására". Csakhogy ezt a sokat vitatott abortuszhatározat fogalmazta meg, amelyben a bírák ódzkodtak attól, hogy a magzatot jogalanyként ismerjék el. Kérdés tehát, hogy a meg nem születetteknek milyen jogaik vannak az élők konkrét, pontosan körülhatárolt jogaival szemben. Takács Albert helyettes ombudsman a környezetvédelmi bizottság 2002-es októberi ülésén részben ezért állította, hogy "teljesen nonszensz az egész szabályozási koncepció". Az ellentmondást a törvénytervezet támogatói is elismerik, Majtényi László volt adatvédelmi ombudsman például úgy érvelt egy előadásában: az új biztos "a jelen nemzedékek jogát, a jövő nemzedékeknek pedig a felismerhető érdekeit védelmezi". Sólyom László a törvénytervezet kidolgozása után a témában tartott konferencián leszögezte: a biztos "nem jogérvényesítő, hanem képviseleti feladatokat lát el" - bizonyos értelemben a jövő nemzedékek gyámjaként tevékenykedne.
A participációra - mint a legfontosabb demokratikus alapelvre - való hivatkozás is ingoványos talajon áll, hiszen a gyámként fellépő biztos
ugyan honnan tudná,
hogy a következő generációknak milyen érdekeik, célkitűzéseik lesznek. Ezért a koncepció kidolgozói inkább arról beszélnek, hogy a jövő nemzedékek választási szabadságát kívánják biztosítani; azt, hogy ők dönthessenek majd arról, mi a jó számukra. Ehhez pedig az életfeltételek diverzitásának hosszú távú garantálásán - szűkebb értelemben a környezetvédelmen - keresztül vezet az út. "A magyar jogrendszerben több olyan norma van, amely a jövő generációkról beszél, ilyet találni a gyerekvédelmi, a vadgazdálkodási, az erdőgazdálkodási és a levéltári törvényben is" - sorolta Jávor a Narancsnak, mely magyar jogszabályokra támaszkodhat a leendő országgyűlési biztos.
Az ötpárti egyeztetés után a tervezetet átvevő Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) jogászai jelentősen átgyúrták a jogszabályt. A nemzetközi irodalom a jövő generációk védelmét olyan területekre is értelmezi, mint például az államadósság kezelése, a következő generációk életfeltételeit meghatározó nyugdíj- és szociális ellátórendszer véleményezése vagy a kulturális örökség védelme. Számos szakértő szerint ilyen szerteágazó feladatkört lehetetlen kodifikálni, illetve törvénymódosítási hullámot indukálna, nem beszélve az alkotmányossági aggályokról. A hazai tervezet ezért eleve az érdekek szűkebb körével foglalkozik. Lényegében egyedül a kulturális örökség védelmét szerették volna megjeleníteni a civilek a javaslatban, ami aztán a minisztérium munkája nyomán eltűnt a szövegből. Úgy tűnik tehát, az új generációk biztosa leginkább környezetvédelmi ombudsmanként funkcionálna - bár az, hogy a konkrét jogi eljárások mellett az ombudsman a rendelkezésére álló "puha eszközöket" (vélemény, ajánlás stb.) az ügyek milyen széles körére alkalmazza, nyilván függ a posztra megválasztott biztos személyes felfogásától is. Jogköreit tekintve a jövő nemzedékek ombudsmanja átmenetet képezne az állampolgári jogok biztosa és az adatvédelmi ombudsman között. Nemcsak az állami, hanem a magánszférát is ellenőrizhetné, ebben sem állami, sem szolgálati, sem üzleti titok nem korlátozhatná, az adatvédelmi ombudsmanhoz hasonló hatósági jogköröket viszont nem kapna. Ellenben felszólíthatja a hatáskörrel rendelkező hatóságot a környezetvédő intézkedés megtételére, és ha e felhívás eredménytelen, a hatóság felügyeleti szervéhez fordulhat. Véleményezné a feladatkörével összefüggő jogszabályok tervezeteit, ajánlásokat tenne a megalkotásukra, részt venne a feladatával kapcsolatos közmeghallgatásokon, sőt kezdeményezhetne ilyeneket. Ha valamelyik állami intézmény lemond a kártérítési igényéről, a jövő nemzedékek biztosa a meghatározott költségvetési előirányzat számára érvényesítheti azt.
Fő fegyvere a nyilvánosság
- s amennyiben ajánlásait, felszólításait a környezetet károsító hatóságok, cégek, magánszemélyek nem veszik komolyan, bírósághoz fordulhat. Furcsa, hogy a tervezet fő eleme - amely lehetővé tette volna, hogy a biztos az ingatlan-nyilvántartásban feltüntesse a vizsgálatban megállapított környezetkárosodás jellegét és mértékét - a minisztériumi átdolgozás után kikerült a szövegből.
A javaslat bírálói egyébként attól tartanak, az új biztos "ombudsman-inflációt" gerjeszt, precedenst teremtene, idővel minden jogsértés mellé szakági ombudsmant állítanának. A tervezet támogatói Majtényi tizenöt évvel ezelőtt kidolgozott tesztjére hivatkoznak. Eszerint, ha az alkotmányos jog sérelme a polgári szabadságra különösen nagy veszélyt jelent, a társadalmi önvédelem reflexei pedig nem eléggé erősek, illetve ha súlyos bizalmi válság van a társadalmi, politikai elitek között, melynek fontos ügyek láthatják kárát, indokolt egy szakosított ombudsmani hivatal létrehozása, a mediáció biztosítása. A tervezet elfogadásával megszűnne az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének posztja, így az új intézmény létrehozásával a biztosok száma nem nőne.
Globális kérdés
A jövő generációk érdekeinek védelme a hetvenes években jelent meg a nemzetközi jogban. A környezetvédők fontos mérföldkőnek tartják az 1970-es ENSZ-közgyűlési határozatot és az 1979-es "Hold-egyezmény"-t - előbbi a mélytengerfenékről, utóbbi a Naprendszer égitestjeiről mondta ki, hogy az emberiség közös örökségét jelentik, elismerve a jövő generációk jogait is. Az 1992-es riói világkonferencián szóba került, hogy szükség van a jövő nemzedékek gyámjára, majd 1997-ben UNESCO-deklaráció született a jelen generációk felelősségéről. (Egy Fülöp-szigeteki legfelsőbb bírósági döntés például elismerte a jövő nemzedékek perképességét.) Mindazonáltal a tervezett magyar hivatalhoz hasonló intézmény csak a kanadai Ontario államban működik, illetve valami hasonló Izraelben. Máltán egy egyetemi kutatócsoport, Hollandiában egy kutatóintézet, Franciaországban az elnök által 1993-ban létrehívott kilencfős tanács foglalkozik a kérdéssel, Finnországban pedig a parlamenti képviselők egy csoportja védi a következő generációk érdekeit. A nemzetközi tapasztalatok hiánya riasztó, de a Védegylet szakértői úgy vélik, a magyar találmánynak számító kisebbségi ombudsman sikere is azt bizonyítja, hogy érdemes példát mutatni.
