Tudja maga, mi az a rakpart? - II. Homokos partra ér

  • Miklósi Gábor
  • 2003. augusztus 13.

Belpol

Hogy az Újpesti rakparton sikerült-e a tervnek megfelelően felidézni a 30-as évek nizzai tengerpartjának hangulatát, nem tudom, mert sajnos nem ismerek senkit, akinek lenne összehasonlítási alapja. Az viszont biztos, hogy minden bumfordisága ellenére Budapest új nevezetessége hétfő délután négykor vidám, békebeli hangulatot áraszt.
Villanynarancs

Hogy az Újpesti rakparton sikerült-e a tervnek megfelelően felidézni a 30-as évek nizzai tengerpartjának hangulatát, nem tudom, mert sajnos nem ismerek senkit, akinek lenne összehasonlítási alapja. Az viszont biztos, hogy minden bumfordisága ellenére Budapest új nevezetessége hétfő délután négykor vidám, békebeli hangulatot áraszt.Acserepes pálmák és apró vitorlaimitációk fémjelezte mű-tengerparti környezetben a megszeppent pestiek igyekeznek felnőni a vélt elváráshoz: a gyerekek illedelmesen játszanak a gigantikus homokozókban, a felnőttek napoznak, heverésznek, sétálgatnak, söröznek, és barátságosan nézik egymást. Tisztára, mintha egy normális országban lennénk.

Pedig a Margit hídi lehajtónál a fekete ruhás biztonságiak kapásból leszállítottak a biciklimről, ami nem tűnt éppen barátságos, pláne felhasználóbarát felütésnek. Igaz, egyúttal kedvesen közölték, hogy a tilalmat nem a hozzám hasonlóan ügyes, sportos biciklisek miatt vezették be, hanem hogy a sok lúzer ne gázolja le a nagycsaládosokat, és amíg elvagyok, szívesen vigyáznak a bicajomra. Így aztán mégis boldogan indultam felfedező körutamra.

Az első meglepetés mindjárt a bejáratnál ér: a fémrudakból és térelválasztó reklámmolinókból épített geometrikus szerkezetről ugyanis kiderül, hogy nem gigantikus építőjáték vagy mágneskapu, hanem az a korábban beharangozott "párakapu", melynek hűs vízpermettel kéne frissíteni az áthaladókat. A szponzorok elmaradása miatt a funkcióját vesztett építmény a francia tengerpartra soha el nem jutó honfitársainkban azt a hamis képzetet keltheti, hogy a Coöte d`Azurön nem is számít plázsnak, ahová nem egy bonyolult térplasztikán át vezet a bejárat. Nos, nem így van, bár ki tudja, hogy mi volt a gallok hóbortja a 30-as években. És hát miért is kellene nekünk szolgalelkűen másolni bárkit is?

A rakparton a szalagkorlát és a partél közötti részt töltötték fel homokkal, mégpedig úgy, hogy a mintegy 25 centi vastag homokréteget oldalról deszkák határolják. A hajókhoz a lejáratot persze biztosítani kell, ezért a homoktengert hol kis utak, hol a zuhanyzók kavicságya szakítja meg. Sőt, a plázs közepénél egy hosszabb részre a gondos tervezők gyeptéglákból fövenyt építettek. A homok, a kavicsok, zuhanyok, a föveny és a kockakő parti elegye ugyan nem kelti tengerpart érzetét, viszont olyan, mintha az alkotók a kísérletező kedvű, mezítláb sétáló felnőtteket szerették volna megörvendeztetni a változatos érintésű talajborításokkal.

A partfalon a népszerű énekes-showman festett portréja kelleti magát ("Üljön le Hajós Andrással"), sőt egy odakészített műanyag széken bárki le is fényképeztetheti magát vele. A plázst amúgy széltében-hosszában reklámok, a szponzorok sátrai és vendéglátó-ipari egységek tarkítják, ám itt valamiért még a strandoláshoz csak lazán kapcsolódó internetszolgáltatók jelenléte sem hat zavaróan. Sőt az sem, amikor az egyik biciklis fiú majdnem felöklel több embert. Már épp igazságért kiáltanék, amikor észreveszem a srác nyakában lógó "plázs passz" feliratú kártyát: a kivételezett státus ily látványos fitogtatása egy amúgy teljesen ingyenes rendezvényen hirtelen jóleső otthonosságérzettel tölt el.

Az egyik homokos szekcióban néhány macskamintásra kifestett kisgyerek fémdetektorokkal apró ajándékokat keresgél, mások üveget festenek, és mindegyiknek tréfás pecsét van a karján. A színvonalas gyerekprogramoknak annyira megörültem, hogy én is rögtön játszani szerettem volna, de a vidám szikrákat szóró flexgépet, mellyel a plázs munkásai éppen a szalagkorlátot bontják szét, sajnos nem adták ide. A Sziget szellemében Nagyszínpadnak nevezett apró építményhez érve rá kell jönni, hogy a kellemes közérzethez nagyban hozzájárul a nívós háttérzene. A latin dzsessz jól passzol a plázsfílingbe. A pálmafák leveleit, a szélzsákokat, a kék sátortetőket és a meghatározhatatlan funkciójú vitorladarabkákat közben élénk szél cibálja, ami csak fokozza a vidám partihangulatot.

Mindehhez tökéletes díszletül szolgálnak az Újpesti rakpart és a Szent István park színes házai. Ahogy az ember felnéz a cserepes pálmák és a park fái fölött, az illúzió szinte tökéletes, és irigykedni kezdünk a szerencsés, tengerre néző, teraszos lakások tulajdonosaira. Az egész plázsból csak egy dolog hiányzik, az pedig az élő kapcsolat a vízzel. A Duna partján kialakított műbícs ugyanis hiába hordozza a városi tengerpart megannyi külsőségét, ugyanezzel az erővel a Felvonulási téren is lehetne. Mindettől függetlenül azonban olcsó, népszerű és harsányan színes kavalkád, ami a város vezetőinek lelkületét ismerve, minden bizonnyal állandósulni fog.

Miklósi Gábor

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.