Interjú

„Túlélünk, ha beledöglünk is”

Karácsony Gergely főpolgármester

Belpol

Ha nem jön kormányzati segítség és európai szintű be­avatkozás, az önkormányzatok nem tudják kigazdálkodni az energiaköltségeiket – véli Karácsony Gergely. A főpolgármester azt mondja, hogy Budapestnek kész tervei vannak az uniós pénzek lehívására. A 2024-es önkormányzati választás előtt nem javasolna előválasztást, de nem is fél tőle.

Magyar Narancs: Budapestet a járvány évei alatt nehéz pénzügyi helyzetbe hozták a kormányzati elvonások. A mostani energiaválságban ugyanakkor ön mintha csendesebben kongatná a vészharangot, mint más polgármesterek. Ez a válság kevésbé veszélyezteti a főváros működését, vagy azt gondolja, hogy úgyis lesz megoldás?

Karácsony Gergely: Valamilyen megoldásnak lennie kell. Ezzel együtt én is kongatom a harangot, nyilvánosságra hoztunk néhány adatot arról, hogy ha mindent ugyanúgy csinálnánk az energiabeszerzésben, mint eddig, milyen árak jönnének ki. Döbbenetes: tíz, húsz, sőt harmincszoros árak. Még ha lenne is pénzünk rá, akkor se fizetnénk ennyit az energiáért. Mi nem peep show-t meg kaszinót üzemeltetünk az energiával, hanem alapvető, az egész nemzetgazdaság szempontjából kulcsfontosságú közszolgáltatásokat: közvilágítást, ivóvízellátást, közösségi közlekedést, szemétszállítást. Nehéz belenyugodni abba, hogy a Paksi Atomerőmű 12 forintért termeli meg az áramot, mi pedig 462-ért vehetjük meg a kereskedő cégtől. De mondok egy másik példát. A fővárosi tulajdonban lévő hulladék­égető nagyjából annyi elektromos áramot termel, amennyiből fenntartjuk a budapesti dísz- és közvilágítást, de az áram a kukaholdingon keresztül elmegy a nagy állami rendszerekbe. Vagyis a budapestiek hulladékát a mi cégünk szedi össze, szállítja el, mi égetjük el, ám az így keletkezett energiát elveszi az állam. Elfogadhatatlan, hogy a tomboló világpiaci árakhoz kellene igazodnunk, miközben a magyar adófizetők pénzén fenntartott vagy akár fővárosi tulajdonban lévő cégek megtermelik azt az áramot, amire szükségünk lenne.

MN: A kormány reagál valamit ezekre a felvetésekre?

KG: A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnökével közösen kezdeményeztem egy nemzeti energiacsúcs összehívását, mert nagymértékben tetézi a bajt, hogy semmilyen párbeszéd nincs az energiakrízisről a kormány és az önkormányzatok között. Nem tudom, hogy a párbeszéd-képtelenségnek mi a pontos oka. Ehhez vannak szokva, vagy akkora bajban van a költségvetés, hogy ők sem tudják, mi legyen? Esetleg ebben is a hatalmi lehetőséget látják újabb önkormányzati feladatok és vagyonelemek államosítására? Bármelyik is a valódi ok, az eredmény teljes mértékben elfogadhatatlan.

MN: Tudják egyáltalán, hogy kit kell keresni a kormányban, ki lenne a felelős az önkormányzati krízishelyzet kezeléséért?

KG: Tudjuk, hogyan működik ez a kormány, minden szál Orbán Viktornál fut össze, neki címezzük a leveleinket. Az ugyanakkor nem véletlen, hogy az áprilisi választás után létrejött kormányzati struktúrában – szemben az előzővel – nincs Budapestért felelős kormánytag. Ha lenne, akkor hozzá fordulhatnánk a problémákkal, vagy nála tudnánk kezdeményezni a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának összehívását. 

MN: Energiakérdésben több fideszes polgármester, például Cser-Palkovics András is megszólalt. Jelenleg az önkormányzatok a politikai vezetés színezetétől függetlenül hasonló problémákkal szembesülnek. Tart attól, hogy ha lesz valamilyen kormányzati segítség vagy kompenzáció, azt megint politikai alapon osztják majd ki?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.