Tüntetett a Fidesz Gazdatagozata: Esemény helyett

  • Gavra Gábor
  • 2003. augusztus 13.

Belpol

Az uborkaszezon ellenére sem maradtak a múlt héten vasárnap délutáni program nélkül a polgárok: ezúttal a magyar termőföld és a gazdák védelmében mehetett a Kossuth térre az a néhány száz, zömmel felső középosztálybeli polgártársunk, akinek nem akadt jobb dolga.

Az uborkaszezon ellenére sem maradtak a múlt héten vasárnap délutáni program nélkül a polgárok: ezúttal a magyar termőföld és a gazdák védelmében mehetett a Kossuth térre az a néhány száz, zömmel felső középosztálybeli polgártársunk, akinek nem akadt jobb dolga.

n "Kiderült, hogy ahová a polgári körök nem mennek el, ott nem történik semmi" - temette a Fidesztől jobbra álló hídlezárós-utcai harcos mozgalmat hetilapja július 10-i számában a Demokrata főszerkesztője, diszkréten hallgatva arról, hogy egy héttel korábban maga is az ébredésnapi akciósorozatban való részvételre ösztönözte az erre hajlamosakat. A múlt vasárnapi úgynevezett gazdatüntetés tanulságaként a fentiekhez hozzátehetjük, hogy ott sem igen történik semmi, ahol a polgári körök is tiszteletüket teszik. Pedig minden adott egy jobboldali demonstráció sikeréhez: a kormány és a koalíciós pártok hónapok óta képtelenek egyetlen épkézláb gazdaságpolitikai ötlettel előrukkolni, a tavaly ilyenkor a Fideszen átgázoló szocialista kommunikációs gőzhengernek nyoma sincs, miközben a kancelláriára bejáratos, ám a "politikai védelmét" mégis Áder Jánostól váró Kulcsár Attila ügye a jelek szerint az MSZP-nek komolyabb károkat okoz, mint a Fidesznek.

A Medgyessy-kabinet egész pályás szerencsétlenkedése alapján a nagyobbik ellenzéki párt akár utcahosszal is vezethetne a közvélemény-kutatásokban, de a különbség a Gallup legutóbbi felmérése szerint mindössze 1 százalék. A kormány idén május óta hibát hibára halmozva, tálcán kínálja a reváns lehetőségét a Fidesznek, ám az képtelen felhagyni saját, lassan senkit nem érdeklő riposztjainak ismételgetésével. Ennek szemléletes példája volt a vasárnapi happening, amely a magyar politikai elit mezőgazdasággal kapcsolatos krónikus hazudozásának eredményével is szembesítette az érdeklődőt. Pártjaink és

kormányaink 13 éve képtelenek

világossá tenni a rendszerváltás után "családi gazdaságokra" szabdalt agrárium szereplői számára, hogy a létező birtokstruktúra működésképtelen, és a nem mezőgazdaságból élő népesség adóforintjaiból finanszírozott támogatási rendszer képtelen néhány évnél tovább fenntartani a termelés jelenlegi formáit.

Egyenes beszéd helyett a pártok egyrészt külön bejáratú Dózsa Györgyöket lízingelnek - a szocialisták Karsai József battonyai gazdajegyzőt, a Fidesz Faludi Sándort, a párt nemrégiben alakult gazdatagozatának elnökét, akik között annyi a különbség, hogy előbbi nem a nyugdíjkorhatárhoz közeledve kezdett el a mezőgazdasággal foglalkozni -, másrészt emberfeletti erőfeszítéseket tesznek, hogy egymás lódításait túllicitálják. Ezt tette Medgyessy Péter Orbán Viktorral vitatkozva a tavalyi első választási forduló előtt, könnybe lábadt szemmel ecsetelve a termelők sanyarú helyzetét, alkalmat adva ezzel Orbánnak, hogy rögtönzött kvízjáték keretében korrepetálja ellenfelét a kukoricaárak piaci vastörvényeiből. Most a Fideszen a sor vidéksiratásilag, amit súlyosbít, hogy Orbánék egyre inkább fölfedezik a termőföld magyarságmegtartó, már-már szakrális jelentőségét, helyre nemzethalál-víziót kerekítve a sertéspiac akut válságából.

Ám mintha a "gazdatársadalom" nem mérné föl, hogy a Faludi Sándor által "sötét hazaáruló spekulációs folyamat"-ként meghatározott EU-csatlakozás véget vet az 1998 és 2002 közötti "nemzeti ébredésünk bimbódzó reményeinek"; a Fidesz és a szövetséges családok hívó szavára alig ezer polgártársunk mozdult együtt a Kossuth térre, ráadásul a résztvevők között lényegesen többen voltak Orbán fővárosi rajongói, mint a "magyar vidék" autentikus képviselői.

A törzsgárda "romlatlan gazdatársadalomról" alkotott hagymázas vízióját keltette életre a pódiumra rángatott 80 éves, jó évtizede rákkal küszködő parasztember, akinek saját szavai szerint egyetlen vágya, hogy halála előtt még egyszer kormányra segíthesse Orbán Viktort; a földművelésügyi minisztérium árkádjai alatt ekkor 34 napja ülősztrájkoló dormándi gazdálkodó, aki azzal indokolta akcióját, hogy "a magyar nemzetet borzasztóan sorvasszák"; de még a Fidesz feltörekvő neoyuppie-generációját képviselő műsorközlő is, aki azzal vélte alátámasztani az agrárium iránti elkötelezettségét, hogy saját bevallása szerint somogyi tájszólásban beszél.

Kérdés, hogy a szereplők ilyen ízléstelen kiválasztása elegendő lesz-e 2006-ban

a kisgazda szavazók

voksainak besöpréséhez, akikre a Fidesz vezetői a jelek szerint úgy gondolnak, mint a Bakony rengetegében és/vagy a Hortobágy végtelen rónáján bujdosó, méltóságteljesen az anyaföld felé kanyarodó bajuszt viselő, az embert próbáló körülmények között is bocskaiban közlekedő, alkonyatkor fátyolos tekintettel a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarországot dúdoló, a szövetség gazdatagozatának hívó szavára váró választók homogén csoportjára. Ehhez képest helyszíni tapasztalataink szerint a tüntetésre feltűnően kevés mezőgazdaságból élő polgártársunk látogatott ki, pedig a Fidesz nemrégiben alakult gazdatagozata (élén Faludi Sándorral), valamint a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör Nemzeti Föld- és Gazdavédelmi Bizottsága (amelynek egyetlen, az ún. gazdavilágból származó tagja Faludi Sándor) mindent megtett a sikerért: a jobboldali nyilvánosság csatornáin felhívással fordultak "a magyar gazdákhoz, a polgári körök tagjaihoz és minden honfitársunkhoz, aki szolidaritást vállal a magyar vidék gondjaival", hogy jelenlétükkel és gyászszalaggal ékesített nemzetiszínű zászlók lobogtatásával adjanak nyomatékot a két műkedvelő gazdamentő egylet követeléseinek.

Maguk a követelések hétpecsétes titkot képezhetnek: legalábbis sem a felhívás, sem Faludi Sándor beszéde nem kötötte azokat az érdeklődők orrára. Igaz, erre nem is volt szükség; a megjelentek túlnyomó többségét hidegen hagyta az agrárszektor helyzete, ők - tavaly április óta ki tudja, hányadszor - egy jó kis kormánybuktatásra sereglettek össze a budai kerüle-tek minden tájáról. Jakab István, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetségének elnöke bátortalan kísérletet tett néhány tényszerű állítás megfogalmazására, de gyorsan abbahagyta, mielőtt a Buda-vári Wass Albert Polgári Kör aktivistái kérdőre vonhatták volna, hogy mit ért pontosan "hektár" kifejezés alatt. A fővárosi Orbán-rajongók fantáziájában élő virtuális magyar paraszt (ejtsd: gazda) dolgos életének "magasabb értelme" aligha lehet más, mint hogy kapát-kaszát ragadva a fővárosi lumpenprolik (lakótelepeken élők) által szorongatott első kerületi úriasszonyok segítségére siessen ("vidéken forradalom van", vélekedett a tavalyi "kétmilliós" Kossuth téri nagygyűlés néhány résztvevője e sorok írójának füle hallatára). Még szerencse, hogy a "magyar vidéket" az elmúlt évtizedek - és kitüntetetten az Orbán-Torgyán-kormány tevékenysége - ellenére sem akarat nélküli, a romlott városlakók vérét ontó zombik, hanem normális emberek lakják.

Azért elszomorító, hogy a második legnagyobb magyarországi párt vezetőinek a mezőgazdaságban dolgozókról alkotott képe éppen olyan sztereotip, mint a várbéli Orbán-fanatikusoké. Mi mással lenne magyarázható, hogy a 2002-es választások elvesztése után az exkormányfő meg sem próbálta a gazdatagozatot a már létező szakmai szervezetekre építeni (holott a mezőgazdaságban a jobboldal "beágyazottsága" versenyképes az MSZP-ével), hanem elővett valahonnan egy "bajuszos, vitézkötéses embert" (©Debreczeni József), akit azonmód meghívott az általa alapított polgári körbe, majd felkérte a Fidesz gazdatagozatának megszervezésére?

Az illető (Faludi Sándor) a Demokrata idei május 22-i számában közölt életrajza szerint 55 évesen, 1994-ben került közvetlen kapcsolatba a mezőgazdasággal (előtte bányászként, újságíróként és népművelőként kereste meg a napi betevőt), viszont vitán felül van neki bajsza, még e kánikulai délutánon is derűs eleganciával viselte fekete sujtásos szürke bocskaiját, továbbá (mint az a Demokratának adott interjújából kiderül) "Horthy Miklóst az elmúlt század egyik legnagyobb magyarjának" tartja, mert "a Csonka-Magyarország öt év alatt sokkal jobban konszolidálódott Trianon után, mint a rendszerváltás utáni Magyarország". Szép kerek történet, ha eltekintünk attól, hogy Horthy rendszere túlnyomórészt érintetlenül hagyta a nagybirtokstruktúrát, ami aligha válthatná ki egy magára valamit adó gazda-érdekképviselő csodálatát; továbbá hogy a kormányzó milyen állapotban és kiknek adta át az országot 1944-ben. Egyébként, ha hihetünk a hetilap beszámolójának, Faludi rendszerváltás utáni közéleti pályafutásának kettő darab említésre méltó állomása volt: 1989 őszén kizárták a kisgazdapártból, 2002 márciusában pedig Karcagon kopjafát állított "a kommunizmus parasztáldozatainak emlékére". Ez az ember tehát a Fidesz "vidék", illetve "gazdák" iránti elkötelezettségének szimbóluma. Gratulálunk.

Gavra Gábor

Neked ajánljuk