Turistaadót kell fizetni a Lupa Beach belépődíja mellé

  • narancs.hu
  • 2023. január 22.

Belpol

A budakalászi önkormányzat az egynapos turistáktól remél némi bevételt. 

Kétszáz forint látogatói díjat kell fizetniük azoknak, akik a Lupa Beach miatt ruccannak ki Budakalászra, írja a 444.hu. A képviselőtestület tavaly november 30-án szavazta meg azt a rendeletet, amely szerint belépőjegyenként kétszáz forint települési adót kell fizetniük a vendégeknek. A települési adó azokat érinti, akik sport, rekreációs, turisztikai, illetve szabadidő eltöltése céljából keresik fel a Budakalász területén található tavakat, és ott valamelyik szolgáltatónál belépőjegyet váltanak. MIvel az Omszki-tóban nem lehet fürdeni, ezért kizárásos alapon csak a Lupa marad, ahol ez az adó egyáltalán felmerül.

A döntés hátterében egyrészt az áll, hogy az önkormányzat be akarja valahogy foltozni a költségvetésében keletkezett lyukakat. Másrészt az idegenforgalomból közvetlenül is szeretnének némi hasznot húzni - a szolgáltatók által fizetett iparűzési adón túl. Budakalászon nincs sok ottalvós turista, ezért nincs idegenforgalmi adó, ám az egynapos vendégek jelentős forgalmat generálnak. Őket célozta meg a települési adó.

Velence már tervezett hasonlót, a városban jelenleg is vita tárgya, hogy lehet-e belépési díjat szedni a turistáktól. Ott a tervek három euróról szóltak, ami azért jóval több, mint kétszáz forint. A Lupa Beach legjobb évében 150-170 ezer látogatót vonzott, az idén viszont csak 80 ezer fővel számol az üzemeltető cég Gerendai Károly, a strandot üzemeltető cég tulajdonosa. Ez 16 millió forint adóbevételt jelentene.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.