Újabb jobboldali értelmiségi megy neki Orbánnak: Nem tudok a gyerekeim szemébe nézni, ha ezeket támogatom

  • narancs.hu
  • 2017. április 21.

Belpol

Nincs már olyan nap, amikor ne fordulna el valaki Orbántól.

A Szabad Pécs írta meg először, hogy most éppen az MTA matematikusa, a Rényi Alfréd Intézet tudományos munkatársa, Matolcsi Máté tett közzé nyílt levelet a Facebookon, melyet személyesen Orbán Viktornak címzett.

Matolcsi Máté

Matolcsi Máté

Fotó: YouTube

Ahogyan mi is megírtuk, az elmúlt napokban több konzervatív értelmiségi is jelezte aggodalmát, próbálta Orbánék értésére adni: egyáltalán nem jó irányba mennek a dolgok. Most megtette ezt Matolcsi Máté is:

Tisztelt Miniszterelnök úr!

Az elmúlt napokban több jobboldali értelmiségi és közéleti szereplő (Csaba László, Jeszenszky Géza, Király Miklós, Kovács Tamás, Lukácsi Katalin, Pósfai Gábor, Sólyom László, Ürge-Vorsatz Diána – névsorrendben) fogalmazta meg kritikáit, és fejezte ki aggodalmát a kormány legutóbbi intézkedéseivel kapcsolatban. Örülök, hogy ezek a kritikák ilyen nyíltan megfogalmazódtak, és most magam is csatlakozom hozzájuk, szintén erős jobboldali gyökerekkel rendelkező értelmiségiként. Kérem, hogy az alábbi sorok súlyát ítélje meg eszerint. Egyúttal remélem, hogy még sokaknak fog megjönni a kedve és mersze, hogy személyesen hallassák a hangjukat.

Levelemet rövidre fogva én csak két dologra kívánok reagálni Miniszterelnök úr vasárnapi rádióinterjújából.

Az első az, hogy „aki eddig rejtve volt, most napfényre került”. Nos, napfényre kerültem én is. Igaz, nem is mindig voltam rejtve, hiszen engem kergettek 2006-ban a lovas rendőrök, engem vízágyúztak 2007-ben az Oktogonnál, és most újra kint vagyok a téren (lövetés, ha kérhetem, most ne legyen, odáig már ne süllyedjünk). Napfényre került továbbá az a szintén tudós barátom is, aki annak idején, 2002-ben ezer kilométert autózott haza külföldről Miniszterelnök úr hívó szavára, hogy egyetlen szavazatot leadhasson a választáson (!). Most akkor már mi is a haza ellenségei vagyunk? Már mindenki ellenség? Higgye el, Miniszterelnök úr, egyikünket sem Soros György fizette le, egyszerűen csak kimentünk a térre tüntetni a CEU-törvény ellen. Meg a civiltörvény ellen. Mert legyen itt jobboldal vagy baloldal, ha odáig fajulnak a dolgok, hogy nem tudok a gyerekeim szemébe nézni, nem tudok a barátaim szemébe nézni, ha ezeket támogatom, akkor könnyű kitalálni, mi fog történni: elpártolok a Fidesztől. Ez ilyen egyszerű. És ahogy a fenti, nyilvánosságra került megszólalásokat elnézem, ezzel egyáltalán nem vagyok egyedül. És azon érdemes lenne elgondolkodnia Miniszterelnök úrnak, hogy ha a hátországát elveszíti, utána vajon meddig lehet még kormányozni? És érdemes-e?

A második az, hogy „magyar akadémikusok, tudósok, magyar egyetemeken tanító professzorok, tanárok nem azért lépnek föl, hogy az ő egyetemeik is megkapják azokat a jogokat, amiket Soros György egyeteme élvez Magyarországon, hanem amellett állnak ki, hogy Soros György megtarthassa a privilégiumait. Ennek nyilván van oka, majd még meg kell értenünk”. Ebben szeretnék konkrét segítséget nyújtani. Van a megértésnek egy legegyszerűbb módja: kérdezze meg, Miniszterelnök úr! Szívesen mondanám, hogy kérdezzen meg engem, de vannak nálam autentikusabb személyek is: kérdezze meg Lovász László MTA-elnököt, vagy Pálinkás József korábbi MTA-elnököt, vagy Freund Tamás agykutatót, vagy bárkit, akinek a szavában megbízik, és aki még el meri mondani az őszinte véleményét. És kérem, hogy ezt a tanácsomat ne vegye szurkálódásnak, hanem tekintse annak, aminek szánom: egy teljesen konstruktív javaslatnak. Mert talán hasznára válna ennek az országnak, ha több hiteles ember véleményét kérné ki Miniszterelnök úr. Sokkal többnek. (Kitérő: úgy általában hasznára válna az embereknek, ha jó szándékot feltételezve meghallgatnánk egymás véleményét – a háborús retorikát pedig mellőznénk.)

Miniszterelnök úr! Én mindig is szerettem ebben az országban élni. Minden ide köt. Csak kétszer lett igazán rossz kedvem: 2006–2007-ben, és most. Kérem, gondolkodjon el a fentieken.

Üdvözlettel,

Matolcsi Máté

matematikus, az MTA doktora

(via 444)

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.